My everyting /SooKai/✔️

Chapter two - 2

"-Rendben, jöhet a következő kérdés?"

Állandóan erre a mondatra koncentráltam, remélve, hogy végre elfogynak.

Két órája ültünk a teremben.

Annyira gyűlöltem előhúzni a boldog, mosolygós énem, de tudtam hogy miattuk ezt meg kell tennem. Gyűlöltem hogy én ülök középen, de miattuk középre kellett ülnöm. Utáltam tudni hogy hazudok, mikor azzak kezdtek egy kérdés: "mit csináltok".

Gyűlöltem hogy csalódás vagyok nekik, és ez az egész csak a látszat.

Valami meglepetés videót csináltunk a fanoknak, ezért a leggyakrabban feltett kérdésekre válaszoltunk. Zöld vászon volt mögöttünk amit gondolom majd valamilyen háttérre cserélnek, mi székeken ültünk és random válaszokat adtunk. Ha úgy gondolták hogy nem jó, újravettük, végső esetben a szánkba adták, mit kell mondani. A legjelentéktelenebb kérdésektől kezdve mindent feltettek, azt is, amire már liveokban ötször választ adtunk. Persze ott könnyű, mert ha nem akarok valamire válaszolni akkor figyelmen kívül hagyom, de itt nem tehettem meg, és igen, voltak olyan kérdések amikre nem szívesen adtam választ.

Kedvenc zene... Ez még egészen egyszerű volt, mint az ilyen apróságok. Évszak, időjárás, satöbbi... Miért érdekli ez az embereket? Még a sportot megértem, de ezek?

-Mit csináltok a nap végén? - tette fel a kérdést, amire akaratlanul is a többiekre néztem, majd az úrra, aki mérgesen felrántotta a szemöldökét és utána fejet rázott. Éreztem ahogy a hideg végigfutott a hátamon, és megint előtört az a bizonyos, rossz érzés.

A helyzetet Yeonjun mentette meg, aki hirtelen kihúzta magát, de annyira, hogy majdnem előreesett a székkel, majd belemosolygott a kamerába.

-Alszunk - jelentette ki viszonylag energikusan, amire mindenki felnevetett. Mosolyogva néztem a Hyungomra.

-Alszunk? - kérdezett vissza Taehyun, azzal a "mindent sejtő" hangsúllyal. Mindenki tudta közülünk, mire gondolt, ezért ismét halkan elkezdtünk nevetni.

-Aha - válaszolta - elfáradunk, nem?

Igyekeztünk mosolyogni továbbra is, úgy, mintha nem lennénk teljesen normálisak. Igazából Yeonjun ügyesen megoldotta és tényleg kicsit nevetséges volt, mert hát, nyilván nem tárja világ elé, mi folyt a hálójában miután hazaértünk. Minden esetre mi értettük, mire célzott Tae. Ha nem is nevettem, legalább mosolyogtam velük.

-Ez ki legyen vágva? - fordult a férfi felé az operatőr.

-Nem - sóhajtott, és hóna alá rakta a kezében lévő füzetet - talán ez az egy része értékelhető. SZÜNET! - intett felénk. Egy emberként álltunk fel és rohamoztuk meg a kijáratot. Az első dolgom az volt hogy lazítottam a nyakkendőn amit rámadtak. Nemhogy csúnya színe volt de valamiért szúrta a nyakam az ingen keresztül is, így legszívesebben letéptem volna magamról.

Elindultam a rövid, sötétített folyosón hogy az az végén lévő asztalról elvegyem a telefonom. Annyi szerencsém volt a többiekhez hogy a napokban este visszavettek a csoportunkba, de ezek után is ignoráltak. Néha visszaolvastam az üzeneteiket, ami ezek után is annyiból állt hogy Beomgyu megsértődött Yeonjunra és megfenyegette hogy visszaköltözik, amit persze nem tett meg, mivel egy éjszakát se bírt volna ki nélküle. Valahol megértem, sok időt várt arra hogy összejöjjön. Legalább nekik sikerült.
Ott volt a másik szokásos incidens, mikor Kai azért veszekedett Taehyunnal mert kiakarta dobálni a plüsseit. Mikor valaki megette a másik kajáját, egyedül volt, unatkoztak, játszották, áthivták a másikat játszani, elmentek kondiba vagy bármi. Csak én hagytam ki.