My everyting /SooKai/✔️

Chapter Seven - 3

!16+ a végén

Beomgyu pov.

-Mit csinálsz? - guggolt le mellém Yeonjun, mikor is én az íróasztalomnál ülve gubbasztottam egy matekkönyv felett.

-Kai háziját írom - morogtam rá, jelezve, hogy kicsit sem vagyok beszélgetős kedvemben.

Nem fontos, miért írtam a háziját, vagy hogy miért foglalkoztam egyáltalán a dolgaival. Lényeg ami lényeg, minden alkalmat megragadtam, hogy ne kelljen Yeonjunnal beszélnem a történtekről, és arról, hogy ő mit szeretne.

Tudattam vele, hogy egyszer az életben előrébb vehetné azt, én mit akarok, de nem, állandóan azt taglalja, hogy ő mit szeretne. Nem voltam kész visszatérni a normális, megszokott kapcsolatunkhoz, főként képtelen voltam ágyba bújni vele, mert a gondolata állandóan eszembe juttatta, hogy az ígéretei ellenére talált nálam jobbat.

Pár percig némán állt mellettem, és nézte ahogy számolok. Egyre csak feszélyezve éreztem magam. Valamiért tudtam, nem a füzetet bámulja, és rendesen éreztem ahogy figyel, de nem néztem rá, mert nem akartam megbizonyosodni róla.

Azt nem végképp nem akartam, hogy leolvassam az arcáról, mi jár a kanos kis fejében.

-Halkan veszed a levegőt - jelentette ki egyik pillanatról a másikra, mire hirtelen kiejtettem a tollat a kezemből, de ahelyett hogy rá kaptam volna a tekintetem csak megfagyba bámultam magam elé.

-Mi? - adtam hangot a meglepettségemre, de pár másodperccel később már csak azt hallottam ahogy megkerül és kimegy a szobából.

Megvártam, amíg becsukta az ajtót, és utána néztem körbe magam körül. Reméltem, hogy nem arra gondolt amire gondoltam. Minden esetre többször megráztam a fejem és kezeimbe temettem a arcom, és még az is megfordult a fejemben hogy meg kéne mosnom az arcom, de nincs az az isten, amiért önszántamból kimennék utána. Nem akartam hogy azt higgye, foglalkozom vele.

"-Rendben, akkor szólj, ha készen állsz folytatni. Várni fogok"

Várni fogsz, dehogy vártál te fasz, két nappal később kijelentetted, hogy le akarsz velem feküdni. És hetek után minden második nap meghallgattam, míg nem elérted, hogy megundorodjak attól is hogy melletted alszok.

"-Nem akarlak büntetni, de tényleg nem állok arra készen, hogy előröl kezdjük"

Nyálasabb voltam, mint egy elbaszott k-dramaban. Annyira sablonosnak hangzik, de tényleg ezt éreztem. Csak mikor Yeonjun kimondta hogy várni fog, hatalmasat nőtt a szememben és majdnem a nyakába ugrottam, az óta pedig ez a kiindulásitól is rosszabb lett. 

Kezdtem belefáradni. Már azt hittem, keresett magának mást akivel kielégülhet, de nem, neki én kellettem, és már nem a megbocsájtásra várt, hanem arra, hogy a karjaiba vessem magam. Persze ez régen így ment, de akkor még nagyon szerelmes voltam belé, mára ez már mindent összegezve alább hagyott.

Nem tudtam megbocsájtani neki. Egyszerűen nem ment. 

De nem akartam örökké ezt csinálni. Nem akartam, hogy én legyek az oka annak, hogy megint távolabb kerülünk egymástól a srácokkal, márpedig azzal, hogy állandóan vitáztam Yeonjunnal és a többieken töltöttem ki az idegem csak ezt értem el. Az lett volna a logikus, ha okosabb leszek nála és leülök vele megbeszélni, de még a körülmények miatt is paranoiám volt.

Ha többen vagyunk itthon és akkor megyek át hozzá, rám zárhatja az ajtót. Ha most beszélek vele, nem tudok segítséget kérni, ha esetleg úgy alakul. Ha a nappaliba hívom, valamelyik idióta tuti hogy bejön és elkezd faszságokat beszélni, az pedig megint nem lett volna jó. Főleg, mert ismerve magam hamar felkaptam volna a vizet.