|| Megszelídítve ||

|7.rész|

Újból magához tért, és lassan kinyitva szemeit tekintett körbe. Ember alakjában volt ismét, viszont a hely egyáltalán nem volt ismerős. Olyan volt belülről, mint egy földalatti fakéreg, mivel tulajdonképpen az is volt, csak tágasabb és be is volt rendezve. Ami még meglépő volt, hogy nem elavult és koszos bútorokkal, illetve a helyiségről sem lehetne ezt elmondani, pedig az szent, hogy földalatt van.

A következő dolog amire felfigyelt, az ajtó nyikorgása volt. Remélte, hogy Dazai valahogy megtalálta és azért jön, hogy haza vigye, viszont egy ismeretlen fiút fedezett fel, a faszerkezet mögött.
- Ohayo~ - beljebb lökte az ajtót és bevitt hozzá egy kis tálcát, rajta némi harapnivalóval - Jó étvágyat!~ - felállt és kiment volna, de Chuuyában volt még annyi kurázsi, hogy a keze után kapjon és megállítsa. Meglepetten fordult vissza hozzá.
- Hai? - kérdezte egy mosollyal az arcán, míg rájött, hogy a vendég nem fog tudni beszélni - Atsushi vagyok!~ Mi hoztunk ide téged, miután megtaláltunk az erdő mélyén, jelenleg nálunk vagy~
- A-atsushi...? - nyögte ki nevét nehézkesen, hangja is rekedt volt.
- Hai! Elkereszteltük egymást, megkülönböztetés céljából~ - elhúzta a kezét gyengéden, majd visszahelyezte a vörösét az ágyra - Pihenj és gyógyulj!~ Itt biztonságban vagy~ - biztatóan mosolyogva kilépett az ajtón és becsukta maga után.

Chuuya hirtelen nem tudta felfogni, mindezt. Nagy a valószínűsége, hogy új emberek közé keveredett, ám az itt keringő szagok alapján, csak farkasok lakják ezt az odút. Szóval egy másik falka fogságába keveredett, csakúgy mint akkor. Bár mégis más azoktól. Ott először megpróbálták életét venni és csöppet sem voltak kedvesek vele, viszont itt még ki is szolgálják és hagyják, hogy begyógyítsa az összes sebét. Egyszerűen nem érti miért.
Újra felcsillant előtte a remény, hogy új falkája lehet és újra kezdhet mindent.

Halványan elmosolyodott, majd újra álomra hunyta szemeit. Azonban aludni azt nem tudott. Bevillant előtte Dazai és onnantól kezdve csak rá tudott gondolni. Lehet aggódik érte, vagy hiányzik neki..de ezen gondolatoknál meg is állt. Biztos, hogy nem ha már megölte a társait. Őt is bármelyik pillanatban megtudná, sőt lehet csak ez volt a célja ezzel az egésszel. Bár ezt az ötletét is elvetette, mert miért is babusgatná őt ennyire, ha amúgy simán el is intézhetné. Egyszerűen nem tud átlátni rajta és ezt nem szívleli benne.
Morogva átfordult a másik oldalra. Eszébe jutott, hogy titkol is valamit és próbálja úgy beadni, mintha elfelejtette volna. Mondjuk mi van ha csak azt titkolja és azért közelít felé mert tud arról és azért akarja megölni.
Remegni kezdett. Reméli, hogy nem, hiszen nem tehet róla...vagy mégis?

Eközben a két ifjú kik nyomában voltak, sehol nem tálalták. Útközben sikerült néhány vadat elejteni, de nem bukkantak a kis Vuk nyomára.

Bent ültek mindketten a melegben, az asztalnál egy tea kíséretében, egymással szemben. A langyos folyadék is kellően átmelegíti kihűlt testüket, amitől úgy érzik magukat, mint a jégcsap mi éppen olvadozik.
Közben gondolkoztak, legalábbis Dazai, hogy hogyan tovább. Bízik abban, hogy Chuuya nem halt meg, ahhoz túl makacs és nem adja magát olyan könnyen. Viszont nem tálaltak nyomot a sűrű hóban és ez az ami nagyon aggasztja. Nem akarja elveszteni, az egyetlen barátját és egy különleges lényt is egyben. No persze nem csak emiatt ragaszkodik hozzá, de idő közben nagyon is megkedvelte őt.

- Egyébként - kortyolt a teába Yosano - Nakahara-san neked kicsoda? Már ha szabad tudnom.
- Barátom - válaszolt, míg az italával szemezett, közben felidézte a múlt éjjel történteket - azt hiszem.. - kicsit elbizonytalanodott, a barátok nemigen csinálnak olyan dolgokat, azonban ők nem is szerelmesek. Viszont ezzel a mondattal a nőt is elgondolkodtatta.
- Attól, hogy most összekaptatok biztosan nem gondolja másképp - felgörbítette száját és élénkebb hangnemmel szólt hozzá, hogy egy kicsit dobjon a hangulaton - Vagy, talán több is van köztetek?~ - kuncogott halkan, bár Dazai erre a kifejezésre se nézett oda, inkább még jobban elveszett a részletekben.
- Nem, nincs. - elkapta tekintetét és körbenézett a szobában. Még ha nagyobb is volt a ház belső tere, a nő holmijától mégis olyan szűkösnek tűnt. Az a nagy francia ágy is velük szemben, tele volt párnákkal, amit le mer fogadni, hogy pihe puhák, kinézetük alapján nagyon úgy tűnnek, hiszen szőrmés huzattal vannak felruházva. S mivel természetesen nőről van szó, egy szekrény nem volt elég, hogy ruha ügyileg is elférjen, így egy kisebb 'lábas fogason' lógott a többi, kirekesztett példány. Mondjuk mikor találkoztak is sok bőrönd volt nála, de úgy érzi a szoba nagy részét nem az ő cuccai töltik ki, az szürreális lenne.