|| Megszelídítve ||

|15.rész|

Hátulról simult hozzá, miközben a tempót lassan felvette. Egyik kezét az idősebb csípőjén pihentette, jobban kifejezve kapaszkodott benne, míg másikat a vízben támasztotta, a vörös keze mellett.
 – Így jó neked, Chuuya? - halkan suttogott a farkas fülébe, mely a vörös fürtök mögé rejtőzött, azonban meleg lehelete ígyis csiklandozta, mire az fogait ajkába mélyesztette. 
 – Hai - felsóhajtott, majd azt követve fel is szisszent, ahogy megérezte, hogy Dazai a nyakát szívja. Egy furcsa, ámbár jóleső fájdalom járta át a szívás környékét, amely dobott mindkettő izgalmán. 
Aztán a fiatalabb gyorsított az addig diktált tempón, ami már hangosabb sóhajokat követelt a vöröstől.
Kitámasztotta magát mancsaival, illetve a térdével. Ez most egy új pozíció volt, melyet már ismert csak nem ő volt más valaki előtt. Dazai direkt döntött most így, meg mert másképp nem nagyon fértek el a kádban, azonban mindkettőnek kedvezőbb. Ilyen helyzetben a vörös hajú szűkebbnek bizonyult, s élvezte ahogy jobban köré feszül. 
 – Mhh Osamuh.. - hátra döntötte a fejét.
 – Hmm?~ Tetszik, Chuuya?~ - fülébe suttogott, majd végignyalt a felületen, amire egy újabb nyögés volt a válasz, már az eddigiek mellett. 

Hangosabban nyögött fel, mikor mindketten megkönnyebbültek. Dazai ismét kímélte attól, hogy benne történjen meg. 
A végén mindketten, összebújva pihegtek a vízben, amiből lassan érdemes lenne felkelni, hiszen most már nem a legtisztább.
 – Daisuki, Chuuya - elmosolyodva túrt a vörös tincsek közé, amivel a farkasból is kiváltott egy mosolyt, majd lassan feltápászkodott, hogy ajkaira leheljen egy gyöngéd csókot, amelyet Dazai viszonzott is.
Mindkettőben tombol a szerotonin, azáltal, hogy egymásra találtak. Végre megbízhatnak valakiben, akitől ez viszonzott, szerethetnek valakit, hozzá érhetnek a másikhoz, van kihez hazamenni, hozzábújni, kinek karjai védelmeznek a világtól. Végre együtt, s úgy hogy mostanra már lelkük is eggyé vált. 

A vadász összekulcsolta ujjaikat is, majd kézfejen csókolta a vöröset. 
 – Osamu.. - elkapta tekintetét, mert szeretne kérdezni valamit a másiktól, csak szája hamarabb nyílt, mint átgondolta hogyan is fogalmazzon, azonban az említett felfigyelt rá - M-majd lehet egyszer..helycsere, mármint hogy én.. - nem volt még ennyire zavarban, hiszen tudja miről beszél, csak eddig sosem kellett megkérdeznie, hanem történt aminek kellett történnie. 
 – Mármint? Te akarsz bennem lenni?~ - persze Dazai-nak nem is kellett magyarázkodni, kitalálta ő annyiból is, hogy helycsere. A kérdést illetően Chuuya bólintott, mire a másik halkan kuncogni kezdett.
 – Hát végülis, azok a szukák sem panaszkodtak~ - ujjaiból pisztolyt formált, mint a gyerekek, majd úgy kezét az állához emelte, míg félre nézett aztán vissza a vörösre, kinek addigra bedurcizott arckifejezése köszönt vissza a magasabbra.
 – Idefigyelj - felmorrant - én végülis többel voltam mint te, van benne gyakorlatom! - kitámasztotta magát négykézlábra, hogy magasabbnak tűnjön és nagyobb hatással legyen a másikra. Dazai csak elmosolyodott és felhúzta a lábát, pont úgy hogy hozzáérjen az idősebb kényes részéhez. 
 – Akkor valószínűleg én sem fogok panaszkodni~ - két kezét az arcára simította, majd közelebb vonta magához egy csókra. Chuuya arca már csak az előbbire bevörösödött, de viszonozta azt a csókot míg belesimult a fiatalabb tenyereibe. 

Eltelt egy kis idő mire úgy döntöttek, hogy elhagyják a kádat, annak ellenére is, hogy még egy menet nem volt. Felöltöztek, azonban már kevesebb réteget vontak magukra, hiszen a tavasz melege is elérte már a falut, így jobb időkre is lehetett számítani és egyelőre nem is festett úgy, hogy zápor közeledne. 
 – Ohayo - akkor lépett be a lakásba Yosano is, pár zöldséggel és egyéb fűfélével a kezében. Lepakolt mindent a kis asztalkára, míg rámosolygott a két ifjúra, kik egymásból kibontakozva fordultak felé. 
 – Ohayo, Yosano-san - köszöntötte a vadász, míg Chuuya csak bólintott. 
 – Jókor jöttem vagy megzavartam valamit?~ - kegyesen ajkai elé helyezte kezét, miközben kuncogott, majd a gerlepárról az edényekre tévedt tekintetet, hogy lassan neki áll megintcsak teát főzni. 
A másik kettő eleinte nem reagált, csak egymásra néztek. Tudatában vannak annak, hogy a fiatal nő tud kettejük kapcsolatáról, ami valljuk be számukra kissé zavarbaejtő, főleg hogy mindig úgy talál rájuk, hogy egymás szájában vannak, de ennek ellenére nem zavarja őt. Mellesleg a fiúk is sejtik, hogy Yosanonak vagy udvarlója van, vagy ő udvarol valakinek, mert érzik rajta, hogy változott a jelleme mióta megismerték őt. Eddig is felszabadult volt, de most mintha méginkább az lenne. 
 – Segítsünk valamit? - Dazai pattant fel hamarabb az ágyról és sétált Yosano mellé. Chuuya tovább ült ott az ágyon pironkodva és visszagondolva a kádas esetre. Ahogy elkezdődött ez az egész félkómában, a gyöngéd csókok, cirógatások, majd mikor a fiatalabb eldöntötte, hogy menjenek fürdeni és felkarolta a földről, a fenekébe markolt. 
Eszébe jutott ám a beszólás is, de most nem is azzal törődött, hanem hogy szeretné ő is magáénak tudni a vadászt, teljes mértékben. Ha csak belegondol abba is, hogy benne van, és képes kielégíteni, miközben a hátát karmolja, ahogy ő is tette, mikor magában érzi.