|| Megszelídítve ||

|13.rész|

- Beszélhetnénk? - hangja semlegesen csengett, mit szimplán elfújt a szél, s tova szállt a homályba - Lehetőleg négyszemközt - ennyi követelni valója volt mindössze, majd egy sóhajjal zárta. Őt egyáltalán nem zavarta, hogy Dazai-al kell beszélnie, viszont tisztában volt a barna hajú utálatával vele szemben.
- Miért nem hagysz végre nyugton, úgy ahogy megígérted? - felállt Chuuyával együtt és átkarolta, azonban a vörös is tartotta magát, de ahogy elnézte a helyzetet ez nem rá tartozik, érezte, hogy Dazai szinte szikrákat szór a szemével és feszült lesz körülöttük a légkör - Mellesleg miről akarsz beszélni, amit ő nem hallhat? - maga elé húzta és átölelte a farkast - Arról, hogy hogyan szégyenítettél meg az egész falu előtt amiért megutáltak? - nem bírt nem utálattal tekinteni rá, ahogy a hangsúlyt sem tudta és nem is akarta megváltoztatni, hagy érezze a másik.
- Pont ezt akarom rendezni benned - újabb sóhaj követte, tudja, hogy nem fogja tudni meggyőzni amiért elmormolt magában egy átkot, melyet egy bizonyos személyhez fűzött.
- Akkor nincs miről beszélnünk! - megfogta Chuuya kezét és elhaladtak mellette.
- Tudom, hogy nem mondanék azzal semmit, hogy ha csak úgy fejezném ki magam, hogy Nem én voltam még ha igaz is - vállára tette a kezét - Fyodor Dostoevsky mennyit árul el neked? - erre már Dazai is megtorpant és idegesen fordult vele szembe.

A szél egy erősebb fuvallattal jutalmazta őket, mintha hallotta volna a beszélgetést és hátborzongató érzést akart volna kelteni szószerint.
- Mi van vele? - hangja elhakult, de haragja nem lágyult, számára az is egy olyan személy akit a pokolba kíván.
- Visszatért - mélyen szemeibe nézett, hogy közölje vele is a rossz hírt. Dazai szemei összeszűkültek és már átgondolta magában, hogy talán mégis csak megéri leülni beszélgetni, ahogy azt jó pár éve is kellett volna, talán meg tud több dolgot is.
- Első sorban róla lenne szó, nem ülhetünk tétlenül, ezúttal nem!

Teli hold fényes éjszaka köszöntött rájuk. A nagy, fehér, lyukacsos hatást keltő gömb beragyogta az egész erdőt, hiába a sok fa, nem sokat takart árnyékuk.
Chuuya otthon maradt Yosanoval, mivel Kouyou őt hazaküldte azzal az üzenettel, hogy Mori nincs otthon így nem tud vele értékezni. Azonban ez egy kicsit veszélyes is, bízik Chuuyában, ellenben ő meg figyelmeztette; ilyenkor a farkasok aktívabbak és akaratlanul átalakulhatnak, akár támadhatnak akaratukon kívül is. Ezért a vörös próbált aludni, hogy ne okozzon problémát, míg a nő az asztalnál ülve, s annak támaszkodva figyelte, ha rosszabbra fordulna ott lesz nála egy kis bicska. Chuuya beleegyezett ha támadna, ő se hezitáljon használni azt a kis bökőt. Így csendben figyelt és várt.

Dazai azidő közben elkeveredett a faluházba azzal a személlyel, hiszen ő volt az a híres nemes személy akiről tárgyaltak, egyáltal a falu vezetője is; Mori Ougai. Az asztalnál foglaltak helyet, az étkezőben, melyben még pár vitrin is helyet kapott a falnak tolva, otthont adva fehér, ám mintás tányéroknak és egyaránt poharaknak, csészéknek is. S a nagy kerek asztalt körülölelve.
Egy-egy tea gőzölgött mindkettő előtt, míg egymással szemben helyezkedtek.
Dazai ujjait keresztbe fonva tartotta az asztalon, közben az italával szemezett, koncentrált. Mintha annyira érdekes lenne az alig látszó szellő édes tánca, mi a forró italból távozott.
- Mondj el mindent, hallgatlak! - nem nézett rá, csak a kis gőz felhőt szemlelte, s szinte fantáziája egy kis, mármint nem élet nagyságú Chuuyát formált oda, így még annyira sem akart elnézni.
- Örülök, hogy újra látjuk egymást - megengedett magának egy fél mosolyt, míg a boldogságtól ragyogott.
- Ne kezelj a fiadként! Még csak rokonok se vagyunk! - tovább morgott, nem volt ínyére a beszélgetés.
- Az ellenszenved mit sem változott - sóhajtott - Minden azelőtt kezdődött, jóval azelőtt mielőtt te a szüleiddel ide jöttél - belekezdett végül.
- Térj a lényegre - felkönyökölt az asztalra és unottan nézett rá, úgy érzi, hogy egy hosszas, dús s összetett, következményekkel teli és unalmas történet meghallgatása előtt ül. Aminek egy csöppet sem örül, ugyanis egyáltalán nem kíváncsi rá. Mondjuk ennyire azért nemtörődöm, mivel most ami érdekli az Chuuya és a közös jövőjük, ezt a múltat le akarja zárni. Csak sajnos nem tágíthat efelől.
- De hát a lényeggel kezdtem - újabb sóhajt hallatott - szóval, te is jól ismerted Dostoevsky-sant.
- Azt azért nem mondanám, hogy jól. Annyiról meg tudok, hogy ti ketten gyerekkori barátok voltatok - belekortyolt a teába, mintha ettől a pár mondattol annyira kiszáradt volna.
- Nos, igen. Azonban azt még nem említettem, hiszen kölyök korodban is voltál olyan türelmetlen, hogy nem hallgattál végig.
- Azonban?
- Ő egy farkasember - zárta le végre sikeresen, anélkül, hogy az ifjabb közbevágott volna. Dazai unottsága ellenére enyhén meglepődött, talán azért mert számított erre a válaszra.
- Miért tért vissza?
- Sok éve történt már, gondolom azóta megviseli, de nem tehettem mást. Az volt az egyetlen kiút. Magyaránt bosszút akar állni rajtam..az még az első háború amit megszerveztek és elvesztettem benne a családom, pontosan a farkasemberek miatt. Gyerekek voltunk mind a ketten és-
- Igen, a lényeget - idegesen elkezdett dobolni az ujjaival a fenyőből faragott asztalon - gondolom hátba szúrtad mikor a legnagyobb szüksége volt rád azért mert hallottál pár dolgot róluk ezért képes voltál magára hagyni a legjobb barátodat!
- Eltaláltad.. - mély levegőt vett és tekintete az asztalra tapadt, telibe a közepébe s talán ami a legjobban fájt ahogy szívét érték a mondatok, hogy hallotta, és az ahhoz párosult unott, monoton hangnemben.
- Nagyszerű. - megforgatta a szemeit, még akkoris ha konkrétan látta nevelő apján, hogy emiatt magába roskadt és látja rajta, hogy megviseli. Mert hiába próbálja letagadni, felnevelte.
- Viszont.. - nyelt egyet - amikor ide érkeztetek a falu megritkult miattuk és első sorban miatta, hiszen ő okozta ezt az egész káoszt. Amiben életét vette a feleségemnek..ám ezúttal te vagy a célpontja! - ránézett, mire Dazai valóban meghökkent, hiszen el nem tudja képzelni egy kívülállónak miköze van ehhez. Az ő barátságukhoz, Mori családjának és feleségének meggyilkolásához, vagy úgy mindenhez ami eddig történt.
- Szervezkedett ő korábban is. Megegyeztünk, hogy harmóniában élünk és bíztam benne ami hiba volt...de hisz itt lakott velünk, ebben a házban. Amit nem vettem észre, hogy este mindig eljárt valahova, de biztosított magának alibit is, aztán egy évvel később, hogy megszületett Elise, lecsapott. Akkor érkeztél meg te a szüleiddel és valójában ő vette el őket tőled. Tőled - ismételte - aki nem tehet semmiről.. De utána sikerült kiűzni a faluból, számítottam rá, hogy visszajön azért járom az erdőt, hogy csapdákat állítsak, biztonságban tudjak mindenkit, legfőképp téged. Mivel mikor magunkhoz fogadtalak és neveltelek Elise mellett, egyik éjjel betört hozzánk, azonban egyedül volt és a te szobádban, fogadok Elise-chant akarta megölni, de lehet akkor beérte veled is. Felkeltünk a hangokra, lehet ilyen szempontból ez tőle felelőtlennek tűnik, de nem volt az, így tervezte, hogy utána egyszerre öljön meg minet.
- Eddig sehol sem hallottam, hogy miért is lennék fontos - úgy tett mint aki ásított, ezzel is kifejezve unalmát.
- Talán ha nem szakítanál félbe - megköszörülte a torkát - Szóval akkor röviden; a véred miatt kellesz neki. Aznap éjjel elharapta a torkod, amiről azt hittük nem éled túl, ellenben vele, sokkal erősebbnek, nagyobbnak és szinte fáraszthatatlannak tűnt, legalábbis egy ideig. Reggel meg te úgy keltél fel, hogy kutya bajod. - elhardarta gyorsan ahogy az ifjabb szerette volna hallani - Most viszont megkérdezném, erre te egyáltalán nem emlékszel? - ezt egy fejrázás követte, a meglepettség továbbra sem szűnt meg az arcáról.
- Meg van még az a kéz? - témát váltott az emlékszel szóra, feltépve mindkettő sebeit és  vetett rá egy gyilkos pillantást és a bögrét úgy kapta fel, akár össze akarná roppantani, míg odaképzeli Morit.
- Nos... - nyelt egyet ijedtében, nem gondolta, hogy pont ezzel fog kezdeni. Jobban eltűrte volna, hogy ha felsorolja az összes tapasztalatát amit ebben a házban szerzett évekkel ezelőtt, erre rögtön a közepébe, de számíthatott volna rá, hiszen Dazairól beszélünk. Ki ugyanúgy tekintett rá ahogy azelőtt, s szinte már agresszíven szürcsölte a teát.
- Szóval megvan - fejben már megsemmisítette őt - Miért tartottad meg? Hogy folytasd a beteges kísérleteidet, csak mert a véremről van szó? Esetleg ha elmagyaráztad volna a helyzetet, akkor lehet megadom a lehetőséget, hogy kísérletezz rajtam, mert rám erőszakoltál mindent!