|| Megszelídítve ||

|12.rész|

(A zenét amit most kivételesen beraktam, inkább ahhoz a részhez érdemes hallgatni, ahol Dazai és Chuuya újra egymásra találnak :3)

Mivel nem tudtak dűlőre jutni, miközben Morit teljes mértékben kizárták az opciók közül így nem volt más hátra, mint előre, elindultak a kis odúhoz, mely a falkának szolgált otthonként. Ranpo szokott foglalkozni ilyesmikkel, mármint ha nincs is semmi nyom és ő sem tudja pontosan mi áll a dolgok hátterében, a lehetséges elméleteivel el tudnak indulni és tovább nyomozni. Eddig bármi volt a vita tárgya, ő mindig eligazította a kis csapatot.

S mivel így már a falu még nagyobb veszélyben érezte magát, pont egy fajtabeli miatt, így nem mászkálhattak farkas formájukban óvatlanul. Ezért elég lassan haladtak, de muszáj volt tartani ezt az alakot.
Eleinte csenddel indult az út, majd úgy ahogy egyre jobban unták a fejüket, elkezdtek cseverészni, legalábbis Chuuya és Atsushi. Akutagawa néha felhorkant, közben titokban az ezüst hajúra tapadt tekintete.

- Chuuya-san jól érzed magad Dazai-san közelében? - szólalt fel Atsushi - Mármint, a vadászok veszélyesebbek, mint az átlag emberek!
- Nem érzem szeszélyeztetve magam mellette - válaszolt, míg földre szegte tekintetét, azt azért már zavarbaejtő kimondania, hogy meglepően kényelmes számára Dazai mellett. Az ifjabb tovább mosolygott.
- Megmondtad már neki? - kíváncsiskodva dőlt előre, hogy valamennyire az arcát vizsgálja.
- Megmondani? Mit? - értetlenül kapta oda a fejét.
- Azt hogy hogyan érzel iránta~ - vidámabbra vette a formát, hiszen mivel már tapasztalta a szerelmet, igaz azzal az emberrel viszonzatlan volt, de megragadta és érdekelte a téma.
Ezzel szemben Chuuya arca füléig vörös lett, ami megadta az igen-t Atsushi következtetésére, hogy valóban jól sejtette.
- Szóval még nem?~ - incselkedett vele kuncogva, így amaz idegesen előre trappolt. Bár lehet vele megbeszélhetné, hiszen bízik benne és lehet többet tud az ilyesfajta érzelmekről, mint ő.
- Őszintén mondva... - megtorpant előttük - én magam sem tudom, hogy mit érzek, csak biztonságot és nyugalmat. Ennyi..
- Nem érzed még ennél is jobban magad ha rá gondolsz? Mondjuk valami furcsa bizsergető érzést a gyomrodban, mondjuk mintha..pillangók repkednének benne?
- Talán tapasztaltam hasonlót.. - félre pillantott.
- Ez azt jelenti, hogy szerelmes vagy~ - vállára tette a kezét, ezzel arra késztetve a vöröset, hogy újból ránézzen, míg ő szelíden mosolygott rá. Akár a napfénye. Akutagawának meg már ez a jelenet nem tetszett, így közelebb húzódott az ezüst hajúhoz, akit egy pillanat erejéig meg sem lepett ez a hirtelen változás.
- Viszont jobb lenne ha mielőbb közölnéd Dazai-sannal mielőtt történik valami - ezt már komolyabban fűzte hozzá, aztán a fekete hajúra nézett, majd le annak a kezére, mely védelmezően simult az ifjabb derekához.
- A-akutagawa-san? - elpirult, míg a fiút vizslatta, azonban az nem méltatta válaszra, csak az utat kémlelte. Azonban arca színe mintha neki is elváltozott volna.

Mikor elkerültek a falu határától, átváltottak így hamarabb oda tudtak érni, a nagy s öreg fűzfához. Most mutatkozott meg csak igazán milyen gyönyörű, mint télen. A szinte földig érő, a fa számára súlyos ágakat félre tolták az útból, majd bentebb bújtak a kis odúban.
- Ranpo-san! Kunikida-san! - Atsushi köszönt, s hangja élesen csengett, majdhogynem visszaverődve a fa oldaláról. A két megszólított azonnal odakapták a fejüket, s míg Kunikida hanggal, addig Ranpo integetve köszöntötte őket.
- Nocsak, Chuuya-san is visszatért?~ - felpattant a kis párnáról, ami az idő alatt valahogyan oda került - Mégis itt maradsz? - lelkesen körbe járta. Amúgyis szimpatikus volt neki, meg talán vélekedett róla úgyis, hogy jól lehet szivatni a kis vöröset, bár azzal is tisztában van, hogy az nem örülne neki.
- Inkább csak elkísért - nevetett halkan Atsushi míg tarkójára csapta a kezét - mivel szeretnénk végre dűlőre jutni - komolyabbra vette a figurát és úgy nézett a nála valamivel alacsonyabb farkasra.
- Ah igen, az a másik farkasember érdekel titeket igaz? - mosolyra húzta ajkait, míg a masik három csak bólogatott - Nos, én nem tudok róla semmit - ezen a ponton már látta, hogy elkeserítette a kis nyomozókat, azonban újra reményt pumpált beléjük - legalábbis én nem, viszont a falu vezetője tud nektek ebben segíteni, biztosítalak benne titeket, hogy ő elég sokat tud! - megpaskolta elsődlegesen Chuuya vállát, mintha csak hozzá fűzte volna az előbbit. Így minden szempár rászegődött, de ő csak bólintott.
- Szerintem értesítsd a kis barátodat is erről, Chuuya-san - ravaszul nézett a kék szempárba és direkt úgy formálta azt a szót - vele kapcsolatba léphetsz azzal az emberrel is!