|| Megszelídítve ||

|10.rész|

Az égbolt tiszta és fehér, a felhők szűrűn fonódnak egymásba és jó vastag burkolatot alkotnak magukból. A levegő fagypont alá süllyedt és ha ez még nem lenne elég, a hó is újra alá hullott, emellett innen-onnan erősebb fuvallatok sodorták arrébb az apróbb pelyheket.

Eddig nem volt itt a front, most már beköszöntött. A telet talán nehezebb is túl élni a piciny falu számára. Nekik is kevesebb az élelem, vagy akár a fa amit összegyűjtöttek, ezért spórolni is kell. Vagy ha megfáznak és legyengülnek, nem biztos, hogy túlélik. Általában ilyenkor több embert is magával ragad a hideg és jóval csökken a falu népességszáma.
Na, hát bekövetkezett az is ami eddig még soha, így ezzel kapcsolatban. Ugyanis, a falu egyetlen vadásza, a kis vörös farkas barátja is megbetegedett.

Talán meg sem látszik rajta, ahhoz képest milyen békésen alszik, mindenféle kiakasztó rémálom leforgása nélkül. Viszont az idősebb már egy ideje felkelt és hiába voltak összebújva oly' sokáig, érzi a másikon, hogy a teste lehűlt és lassabban is lélegzik a megszokotthoz képest.
Eleinte nagyon megijedt, hogy meg fog halni és elveszti őt is. Még mindig stresszel emiatt, úgyhogy átváltott farkas alakjába és ráfeküdt a barna hajúra, hogy melegítse.
Míg pihent a másikon, odafigyelve arra, hogy ne nyomja ki belőle a szuszt és kapjon normálisan levegőt, elemezte.

Visszagondolt eközben az elmúlt hetekre amit együtt töltöttek. Ahhoz képest, hogy milyen érdekes személyiség ez a férfi, számára és hogy mennyiszer felhúzta idegileg, valójában nem olyan szörnyű ember. Sőt, ha nem talál rá akkor ősszel és nem fogadja magához amiatt, hogy sebet ejtett rajta, meghalt volna. Ha lelövi, de otthagyja akkor vérveszteség miatt, ha szimplán mindez meg sem történik akkor éhen hal.
Ugyan ott volt neki az a hitvány falkája, de nem foglalkoztak volna ezzel és pont ezért is ment el akkor éjjel egyedül vadászni. Most, hogy jobban belegondol, örül neki, hogy Dazai mellett döntött és hogy ő általa a falkája elpusztult. Helyette talált egy sokkal jobbat, bár ő se tudja már mit csináljon. Nem akarja otthagyni az újdonsült családját, avagy falkáját, de egyaránt Dazait sem. Sőt ehhez az emberhez még jobban ragaszkodik és nem akarja elengedni, semmi áron.

Fejét is a barna hajú mellkasára helyezte, így még jobban érezte, annak szíve dobogását. Szerencsére az még normális volt.
Szemei csillogtak a szomorúságtól. Félt attól, hogy bármelyik pillanatban elveszítheti, hiszen Dazai már 2 napja nem kelt fel, s mivel nem volt eddig még komolyabban beteg most ezt elég nehéz lesz kihevernie, talán életét veszti benne.
Chuuya meg egyáltalán nem volt a helyzet magaslatán. Annyiban biztos volt, hogy a fiatalabbnak legyengült a szervezete és hogy most a túlélésért küzd, hozzá párosította a rossz időt is, mint előzmény. Már csak azt kéne kitalálni, hogy hozza rendbe társát.

Az óra mutatója folyamatosan szaladt körpályáján, idegesítő kattogással jelezve minden másodpercet, amik már óráknak tűntek a kis vörös számára. Talán túlzottan gyorsan is elrepült az idő, hiszen már lassan harmadnapja fekszik ágyban a fiatalabb férfi, továbbra sem mutatva semmi jelentősebb életjelet. Néha megfordult ha már ilyen állapotban is kényelmetlennek érezte pozícióját. Olyankor legurult róla az alvó vad, hiszen, folyamatosan melegítette testével a másikat.
Volt hogy visszaváltozott mert már nem tudott mi tenni. Ígyis takarók és párnák sokaságába volt betemetve Dazai, hogy az is csoda volt, ha ezek után egyáltalán oxigénhez jutott, mivel Chuuya mindent rádobált és minden egyes mozdulatkor újra temette, ne hogy megfázzon.
Néha meg már attól félt, hogy meg fog olvadni. Sosem kellett még ilyen szinten gondoskodnia valakiről és egyáltalán nem tudja milyen lehet egy betegség. Állatok esetében is fifty-fifty, tehát vagy túlélik vagy nem.

Mondjuk enni is kéne valamit, hogy éhen se haljanak. Szerencsére Yosano kis hűtője tele volt pakolva mindenfélével amit elhozott magával. Így körül nézett, viszont nem tudta mi micsoda volt, meg hát, mint minden városban élő embernek normális volt ha be volt csomagolva valami, hogy ne fogdossák össze a konkrét árut. De nem egy erdőben!
Szóval szerencsétlen nem tudta mit is kéne kezdjen azzal az egy szerencsétlen mocchival  amit előhalászott a hideg kamra mélyéről. Csak szimpatikus lett neki a színes csomagolás, így kezébe vette. Percekig csak elemezte, hogy hogyan is kéne megenni, vagy mi az egyátalán.