|| Megszelídítve ||

|3.rész|

- Mint már tudod farkasember vagyok, és nem én vagyok az egyetlen! - szemeivel a másik sötétbarna íriszeit fürkészte, de a kíváncsiságon kívül semmi mást nem tudott leolvasni belőlük - Viszont én vagyok az egyetlen vörös egyed, mivel az én fajtám nem itt őshonos, csak egy szállítás során kerültem ide, jobban mondva inkább miután kiszabadultam..... - halkult el és az ajtó felé tévedt a tekintete. Nem akart neki válaszolni. Ez így is sok információ volt róla, még akkor is ha a vadász nem úgy vélte és volt még kérdés a tarsolyában.

Visszaemlékezett hogy is került ide. Számára borzalmas egy emlék, hisz ahogy mondta, rajta kívül nincs más hasonló egyed. Vagyis elszakították a családjától.

- Folytasd! - szólt rá határozottan, ami a másiknak egyáltalán nem tetszett, hiszen milyen jogon utasítgatja őt bármire is.
- Miért akarsz megtudni ennyi mindent rólam? - küldött felé egy gyilkos pillantást.
- Mert az ember kíváncsi és nyitott az új dolgok felé! - válaszolt csak ennyit. Ugyan ez csak az egyik felére igaz, nem mindenkiről elmondható ez a tény.
- Szarom le a kíváncsiságodat! - sziszegte fogai közül - Ne mássz bele az életembe! - megragadta a kilincset és próbált elszökni, viszont a vadász ezúttal neki lökte az ajtónak és két kezét a feje mellett támasztotta meg.
- Már pedig kénytelen leszel válaszolni, ha továbbra is akarsz jönni a kajáért - hajolt közelebb hozzá - vagy fogod magad és ahogy eddig tetted, elmész vadászni!

Barna íriszei vörösen csillantak fel és hűvösen találkoztak az jégkék szempárral. Arca teljesen komoly volt, semmilyen érzelmet nem tudott leolvasni róla, ahogy rideg tekintetéből sem. Viszont nem ijedt meg.

- Akkor veled mivan? - kérdezett vissza, kicsit sem kedves hangsúllyal. Nem mintha érdekelné, hogy ezzel megbántja-e vagy sem.
- Semmi különös, egy átlag és unalmas ember a sok közül! - válaszolt monoton hangnemben, azonban arckifejezése továbbra sem változott. Még mindig úgy nézett rá mintha könyörtelenül megakarná ölni.
- Ezzel én is tisztában vagyok! Nem ezt akartam hallani! - oldalra döntötte fejét - Ki vagy te? Vagy inkább honnan jöttél? A hülye is levágja rólad, hogy nem idevalósi vagy! - mutatóujjával rábökött a vadász mellkasára.
- Dazai vagyok, Dazai Osamu! - mutatkozott be, de itt megállt. Soha senkinek nem beszélt konkrétan magáról vagy a múltjáról, viszont mivel ő is kifaggatott valakit, aki úgy szintén nem szívesen beszél róla, így ennyivel megilleti. A vörös hajú érdeklődve nézett rá és tekintete arra sarkallta, hogy az válaszoljon.

- Valóban, nem idevalósi vagyok - eleresztett halk sóhajt, majd folytatta - a szüleimmel jöttünk ide, pontosabban elköltöztünk régi otthonunkból, viszont útközben gondoltak egyet és itt hagytak! Aztán megtaláltam ezt a falut és beköltöztem egyedül! - tekintetével a másikét kereste, aki csak egy érdekes fintorral illette.
- Te komolyan azt hiszed, hogy bedőlök ennek a zagyvaságnak?
- Nem érdekel, hogy elhiszed-e vagy sem! Kérdeztél, válaszoltam!
- Ez mind hazugság - dőlt előrébb, s ruhájának nyakát megragadva húzta lentebb, hogy elsimítsa a közöttük fellépő szintkülönbséget - megérzem rajtad ha hazudsz! - nézett mélyen bele a szemeibe - Mindezt elárulja a szemed, a légzésed és a szívverésed! Hiába játszod meg a nyugodtságot, engem ezzel nem tudsz átverni!

Rendezve arcvonásait értetlenül pislogott rá.
Valóban, mégiscsak csak állattal van dolga, azok pedig megérzik az ilyesmit. A bizonytalanságot, a félelmet és akár a hazugságokat is. De ő most nem hazudott. Legalábbis úgy vélte.

Végül kiszabadította magát fogságából, majd kifújta a bent tartott levegőt.
- Hiába, akkor is az igazat mondtam! - próbálta győzködni a másikat és keresni a hibákat abban amit mondott.
A farkas lezárta annyival, hogy ha ő nem válaszol és mondja el hátterét, akkor őt sem veheti rá arra, hogy elmesélje. Így csak szimplán ellökte volna magától, viszont az hamarabb cselekedett és sebére helyezte óvatosan mutató és középső ujját.
- Hogy van a sebed? - kérdezte, miközben két ujjával leírt egy kisebb kört annak széle mentén, de úgy, hogy még csak véletlenül se okozzon fájdalmat a másiknak.
- Tsk! Túlélem... - mordult fel egyből, hogy leplezze pillanatnyi zavarát ami felébredt benne. Próbált fészkelődni, kiszabaduljon amaz mancsai közül, végül csak lecsúszott az ajtó mentén, így esélyt nyerve arra, hogy kiszabaduljon emberi ketrecéből.