Vele született sors (Előzmény Könyv) (𝑯𝒂𝒓𝒓𝒚 𝑷𝒐𝒕𝒕𝒆𝒓 𝒇𝒇.)

🥀 𝐗𝐈. 𝕮𝖍𝖆𝖕𝖙𝖊𝖗 🥀

1961

A Roxforti iskola egyik tanári szobájában Cesariel jelent meg és minden kertelés nélkül belekezdett a mondatába, hiszen a bűntudat gyötörte elég rég. Épp ezért úgy érezte, ha nem mond el mindent a varázslónak, a szavak belülről emésztik fel tettei miatt. Albus Dumbledore nem vette zokon a nő viselkedését, sőt mikor meglátta a lány kiborult kinézetét, támasztó segítséget akart nyújtani, hiszen a hölgy is segített neki nem egyszer. 

-Úgy érzem el kell mondanom Önnek Albus. Azon a napon, mikor a húga meghalt, én ott voltam.

-Tudom. Éreztem ott egy hatalmas erőt. Utána, mikor találkoztam Önnel, rájöttem, hogy ugyan az a két erő.

-Akkor gondolom azt is sejti, hogy én okoztam Ariana halálát.

-Gondoltam már rá.

-Őszintén sajnálom. Annyiszor megbántam már amit tettem, és higgye el, teljesen átérzem a fájdalmát.

-Nem Cesariel. Ezt nem lehet, ha csak nem veszítette el a testvérét.

-Tudja, nem is egyet.

-Mi történt?

-Édesanyámról nem sokat tudnak az emberek. Mindenki csak annyit tud, hogy Ananké az elkerülhetetlen sors istennője. Való igaz, hiszen az egész családom a végzet irányítása körül forog. Azzal viszont senki nincs tisztában, hogy mennyire szeretetteljes, gyönyörű és gondoskodó nő volt. Befogadta és felnevelte nővére, Themisz árváját és hatalommal áldotta meg. Később gyermekei születtek Zeusztól. Három kislány. A kis csöppségekről már akkor tudta mindenki, hogy hatalmas tettekre hivatottak, hiszen a sors istennőit hozta világra akkor Ananké, a Moirákat.
Klóthót, aki a fonalat fonta, Lakhesziszt, aki kimérte a fonál hosszát és Atroposzt, aki a legvégén elvágta a fonalat, ezzel véget vetve egy-egy életnek. A lányok hamar felcseperedtek. Zeusz akkora hatalmat adott a kezükbe, hogy felülbírálhatták a többi isten akaratát is. Ez Árésznak, Zeusz egyik gyermekének nagyon nem tetszett, épp ezért a háború istene egy titán boát küldött, hogy ölje meg az istennőket. A boa különleges volt, anellett, hogy hatalmas volt és szorítása rögtön össze roppantotta áldozatát, Árész méregfogakkal ruházta fel „harcosát". Ám terve nem sikerült úgy, ahogy szerette volna, hiszen a boára rátalált a legkisebb sorsfonó istennő. Megszerette a különleges kígyót, ahogy az állat is a lányt. Pont emiatt soha nem tudta volna bántani, de Árész parancsa az őrület határai felé kergették a boa tudatát. Ugyan a legfiatalabb istennőt nem bántotta, megölte a két idősebb ikernővérét és fogadott testvérét, ezzel teljesítve a három áldozatot. Ananké keservesen sírt, mikor Atroposz rátalált. Édesanyja a halott nővéreire borulva ordított fájdalmában és lányát hibáztatta, hogy a kígyót odavitte. Az anya, aki mindennél jobban szerette gyermekeit beleőrült a fájdalomba és a gyászba, így végzett magával a moira lány szeme láttára, aki már nem tudott rajta segíteni. Az a moira én voltam, Atroposz.
A legenda szerint, ha az isteneknél egy családtag meghal, az ereje rászáll a legközelebbi hozzátartozójára. Mindezt idáig nem hittem el, de abban a pillanatban megéreztem az elhunyt családtagjaim erejét. Klóthó és Lakheszisz erejét. A fogadott nővérem, Adraszteia hatalmát, az igazságtalanság üldözését, a gonoszak megbüntetését és azt az erőt, amit ő kapott az édesanyjától, mikor Themisz meghalt, hogy mérlegelje az igazságot és eszerint intézkedjen. A hatalmas erővel nehezen bírtam, ám onnantól én lettem az egyetlen, akinek hatalma volt a sors felett. Apám, aki dühös volt a történtek miatt engem büntetett, mégpedig azzal, hogy minden halott, ki a kezem által fogja életét veszteni, az őrületbe kergessen.
Onnantól kezdve védtem a jókat és büntettem a rosszat, mégha az őrület határára is sodortak. Éreztem az összes fájdalmat, melyet a rosszaknak okoztam, ahogy a halált is megéreztem halhatatlan léttemre és ez a kín emészteni kezdett, de úgy éreztem ez a kötelességem, hogy jót teremtsek a világban, ha már szörnyeteggé válltam. Ez az egyetlen cél vezérelt mindig is. A hatalom, mely bennem van szinte már kezelhetetlen, szóval kérem segítsen majd neki, mert ráhagyom. Végre én is megpihenhetek. Azt nem tudom, hogy a megnyugvásba kerülök, vagy bűnhődni a föld alá, ami valószínűbb, de próbáltam mindig helyre hozni a hibáimat. Nem tudom végül sikerült-e.