Vele született sors (Előzmény Könyv) (𝑯𝒂𝒓𝒓𝒚 𝑷𝒐𝒕𝒕𝒆𝒓 𝒇𝒇.)

🥀 𝐕𝐈𝐈𝐈. 𝕮𝖍𝖆𝖕𝖙𝖊𝖗 🥀

Az 1930-as években

Megnyugtató tud lenni, ha van melletted valaki, aki nem hagyja, hogy hülyeséget csinálj. A kis Tom Denem mellett is álltak, bár ő nem tudta, hogy minden egyes nap valaki figyeli őt. Cesariel Tom mellett maradt a születése után. Figyelte a gyerek minden egyes tettét, mégsem tudott közbe lépni és kárt tenni benne. Nem tudta rávenni magát. Tom Denem velejéig gonosz volt, szeretett másoknak fájdalmat okozott, amit a lány próbált megállítani egy-egy pajzs mágiával. Viszont ő sem tehetett nagyon semmit. A légiója vezetőjétől komoly kínzást kapott, amiért nem hagyta, hogy minden úgy történjen, ahogy a sors kívánta. Testvére, Árész pedig nagyon a megszállottja volt ennek a dolognak, ezért büntette kegyetlenül Cesarielt. A lány tudta, hogy nem maradt túl sok ideje hátra, hiszen a halálos sebe, amit fivérétől kapott lassacskán a vesztét okozza, mégis minden erejét arra áldozta, hogy megoldást találjon Tom Denem problémájára.

Az ég borult volt. Sötét felhők takarták el az égbolt világoskék színét. A szakadó esőben csak egy öregember sétált. Hosszú, sötét szövetkabát volt rajta, kezében fekete esernyőt tartott, arcát szakál borította, pont ugyanolyan színben, mint amilyen a válláig érő ősz haja volt. Az utóbbi kettő mutatta csak a korát, mely feltehetőleg a hetvenes éveinek végét súrolta, de azon kívül egész fiatalos volt az öltözéke, de a tartása is. Szigorú tekintetével egy pontra nézett maga elé, mégpedig az árvaházra, ami céljául szolgált az esős napon. Az árvaház lépcsőjére érve becsengetett. Nem sokkal később egy idősebb gondozó nyitott ajtót, hogy betessékelje rajta a férfit.

-Be kell vallanom, hogy kissé meglepett minket a levele Mr. Dumbledore. Tomnak mióta itt van, még sosem volt családi látogatója. Tomnak voltak esetei a többi gyerekkel. Csúnya históriák. Tom, látogatód érkezett - kopogott be a résnyire nyitott ajtón a gondozó nő és kintebb tárta azt.

-Üdvözöllek! - lépett be a kicsinyke szobába az idős úr, maga mögött hagyva az ápolót. Becsukta az ajtót és leült a szobában elhelyezkedő kis vasrácsos ágyra.

Cesariel, aki azóta se mutatta jelenlétét a belső ablakpárkányon ült és onnan tekintett kifelé az esős városra. A férfi érkezésére felkapta a fejét. Erős mágiát érzett, ami nem a kisfiúból eredt. Azt megszokta a Tom Denem mellett töltött pár éve alatt. Elrejtett ösztönei feléledtek és készen állt arra, hogy megvédi a fiút bármi áron, mégha biztos volt benne, hogy a kis Ariana fivérével, Albussal áll szemben. Azt viszont nem tudta, hogy az idős férfi is érzett valami furcsát. Megmondani nem tudta volna, hogy mit, de biztos volt benne, hogy ugyan ezt az erőt érezte kishúga halála pillanatában is.

-Maga az orvos igaz? - kérdezte Tom, miután ő is helyet foglalt, szembe a vendégével egy széken.

-Nem. Én tanár vagyok.

-Nem hiszek magának. Meg akar vizsgálni, mert azt hiszik, hogy más vagyok.

-Talán így is van.

-Nem vagyok bolond.

-A Roxfort nem egy elmegyógyintézet. A Roxfort egy iskola. Varázslóképző. Tudsz furcsa dolgokat csinálni, igaz? Olyasmiket, amiket mások nem.

-Mozgatni tudok tárgyakat a szememmel. Az állatok idomítás nélkül is megteszik, amit akarok. Rossz dolgokat tudok küldeni azokra, akik bántanak. Fájdalmat okozok, ha akarok. - Tom hangja nyugodtan csengett, mint aki élvezte, hogy ilyen erőket tart a markában és ez nem csak Albus Dumbledoret, de még Cesarielt is megrémisztette. A védelmezése ellenére is a fiú napról napra egyre gonoszabb. - Ki maga?

-Én is más vagyok, akárcsak te.

-Nem hiszem el.

Az idős ember egyetlen gondolatával lángba borította a szobában álló szekrényt, miközben a szemkontaktust tartotta a fiúval.

-Ha jól hallom valami ki akar jönni a szekrényedből.

A kisfiú a lángoló szekrényhez sétált és egy dobozt emelt ki onnan, benne néhány lopott tárggyal. A tűz rögvest kialudt.

-Tudnod kell, hogy a Roxfortban nem tűrjük meg a lopást. Megtanítunk rá, hogyan használd a mágiát, de arra is, hogyan tartsd féken. Értesz engem?

Választ nem kapva megindult kifelé az ajtón. A fiú utána szólt, mire az idős mágus megállt egy pillanatra.

-Tudok a kígyókkal beszélni. Megkeresnek, súgnak dolgokat. Ez normális az ilyeneknél, mint én?

A férfi torkán égett minden szó. Nem sejtette, hogy a fiúnak mekkora ereje van, mégis megrémísztette. Hang nélkül lépett ki a szobából és elhagyta az árvaházat. Cesariel legugolt Tom elé, aki szótlanul meredt az elviharzott férfi hűlt helyére. Bár nem érzékelhette, a lány átölelte a fiút és megtörten, halkan egy mondatot ismételgetett, miközben könnyei patakokban folytak le az arcán.

-Ígérem, megpróbálok segíteni rajtad.

Úgy érezte élete legnehezebb pontjához ért. Túlságosan is a szívére vette a kis Tom Denem sorsát. A fiúét, akiben egy fikarcnyi szeretet sem volt. Tisztába volt azzal, hogy ha végezne a fiúval, rengeteg problémától, szenvedéstől, harctól mentené meg az embereket, de nem tudta megtenni, ugyanúgy, ahogy Tom születésekor sem. Inkább folyton megoldást keres és nem adja fel, de képtelen kiontani a fiú életét. A remény halvány szikrája még benne élt, hogy helyrehozhat mindent, mit egyszer elrontott.

Amikor szeptember elsején Tom Denemnek elkezdődött az első éve a Roxfortban, akkor Cesariel hazatért egy kis időre és úgy gondolta ha baj történik, újra megjelenik és segít, ahogy eddig is tette.