Vele született sors (Előzmény Könyv) (𝑯𝒂𝒓𝒓𝒚 𝑷𝒐𝒕𝒕𝒆𝒓 𝒇𝒇.)

🥀 𝐗𝐕𝐈. 𝕮𝖍𝖆𝖕𝖙𝖊𝖗 🥀

Cesariel első útja Egyiptomba vezetett. Megmaradt erejét arra használta, hogy pillanatok alatt eljusson célpontjaihoz. Így tett most is, mikor Luxorba érkezet a Királyok völgyébe. Hosszú idejébe telt, mire a hegyek között, a hosszan nyúló völgyben megtalálta a romok között Tutanhamon sírját.

A sír 1922-ig hábortalanul állt és csak azok mentek a közelébe, akik pontosan tudták, hogy az istenekkel egy itt található átjárón keresztül találkozhat csak. Erről viszont az emberek soha nem tudtak erről, hiszen az átjárót maga Ízisz istennő védi és működteti, hogy illetéktelen járókelők soha ne szerezzenek tudomást róla. Cesariel is régi barátsága miatt értesült a helyéről, amit Anubisszal ápolt, hogy a sorsistennő bármikor rátalálhasson a holtak oltalmazójára.

A lány belépett az átjárón keresztül, ahol szembe találkozott Ízisszel. A hölgy hosszú, szürke ruhát viselt, fekete haja vállát súrolta, frufruja a szemöldökénél ért véget, fején a legjellegzetesebb szimbóluma helyezkedett el, a két szarv, közötte napkoronggal, karjait pedig leeresztette, így szárnyai összecsukva pihentek mellette.

-Rég láttalak lányom - a megszólítás Cesariel mellkasában kellemes érzést keltett, hiszen Ízisz, mint egyiptomi anyaistennő, gyermekeként tekintett Cesarielre, ő maga pedig mindig hatalmas tisztelettel tekintett a magabiztos és erős nőre. -Sokat változtál. Ugyan az a szép arc, de tele fájdalommal, tested pedig nem bírja a sok küzdelmet. Igazam van?

A lány lehajtotta fejét, nem akarta, hogy Ízisz lássa gyengeségét, hiszen tisztában volt vele, hogy az istennő sajátjaként kezelné fájdalmát, amit nem szeretett volna.

-A fiadat, Hóruszt keresem. Segítséget szeretnék kérni tőle.

-Igen, említette, hogy érkezni fogsz.

Hát persze, Hórusz szeme mindent lát. Egyben a múltat, a jelent és a jövőt is. Az istennő aggodalmasan folytatta.

-Ám aggódik néhány dolog miatt. Jobb lenne, ha minél hamarabb beszélnél vele.

Ezzel karon ragadta a lányt és szárnyait használva felrepült vele az Istenek Birodalmába. A hely ugyanolyan fényűző és bámulatos volt, mit Cesariel emlékeiben. Ámuldozva körbe pillantott, majd az istennőhöz fordult, akinek már csak hűlt helyét találta. Ezen elmosolyodott, majd a palota nagyterme felé vette az irányt, ahol a legtöbb istenség tartózkodni szokott. Amikor belépett, ugyan nem volt ott mindenki, de rengeteg szempár ráirányult, őt viszont mindez nem érdekelte.

-Atroposz. Örülök, hogy újra látlak - szólt hangosan a főisten.

Anubisz, akit eddig nem foglalkoztatta az, hogy ki lépett a terembe, a megszólításra felkapta a fejét, elvigyorodott, majd felkelve székéből, régi barátjához sietett és magához vonta egy szoros ölelésre. Cesariel boldogan fogadta barátja üdvözlését. Anno ő sem gondolta volna, hogy a holtak egyiptomi istene egy életvidám és kedves srác, de mikor megismerte, megszerette Anubisz ez oldalát, ám egyaránt szerette azt az kemény, igazságosztó énét is, amit a Holtak Birodalmában produkál. Talán még azt is lehet mondani, hogy Anubisz volt az egyetlen férfi, aki Cesariel szívében helyet kapott, ha Iwoneyt nem vesszük figyelembe.

-Nagyon megváltoztál - mérte végig a srác a sorsistennőt, aki erre aprót horkantott, majd Hóruszhoz fordult.

-Sajnos az időm fogytán van, éppen ezért rátérek annak okára, amiért itt vagyok. Angliában egy varázslóháborúban állok és a lényeg az, hogy én nem tudok majd harcolni, de a sorsra bízok mindent. Őt viszont szeretném felruházni különböző képességekkel. 

-Eddig milyen erők állnak rendelkezésedre Atroposz? - kérdezte Hórusz helyett Anubis.

-Első sorban a bennem lévő sors irányításával és egy nagy varázsló, Gellert Grindelwald erejével fog élni. Másodszor pedig Athéné, a féltestvérem a bölcsességével és harci tudásával áldotta meg.

-Való igaz, nem én vagyok a legnépszerűbb istennő, de látva azt, hogy milyen rossz állapotban vagy, inkább segítek, ha ez ilyen fontos neked. A pusztítás ereje veszélyes, de ha megtanulja valaki hogyan kell irányítani, a legerősebb fegyverré vállik a kezében.

Sekhmet istennő trónja mellett két oroszlán feküdt, meglepően nyugodt állapotban. Fajtájuknál jóval nagyobbak és erősebb testfelépítésűek voltak. Az istennő lenyúlt, és mindkét állat fején végig simított. Haja aranyszínűen hullott vállára, szemei pedig rendellenesen sárgák voltak, ám egy istenen ez a látvány már cseppet sem lepte meg Cesarielt.
A pusztító hírnevével ellentétben amolyan kellemes megjelenést nyújtott.

-Természetesen én is segítek, cserébe annyit kérek, hogy ne legyen felesleges a tettem. - mosolygott a lányra Hórusz.

Cesariel végig nézett a főistenen és kellemes érzés fogta el. Az egyiptomi istenek nem vették fel harci alakjukat előtte. Sekhmet, Hórusz és Anubisz is az "emberi" formájukat öltötték fel, nem volt sehol egy oroszlán fej, sem Anubisz sakál arca, még Hórusz sem öltötte magára a fél sólyom kinézetét. Maximum Basztet zölden világító macska szemei mondhatóak furcsának.

-Természetesen mindent megteszek, hogy sikerüljön a tervem. Nagyon sokat segítettél nekem Sekhmet, hiszen csak Hórusz támogatásában bíztam. Hálás vagyok mindkettőtöknek, viszont most mennem kell. Sok dolgom van még, mielőtt lejár az időm.

Anubisz megfogta a lány kezét. Nem lepődött meg a lány mondatán, hiszen ahogy meglátta barátját érezte rajta a halál közelgő, rideg hatását.

-Megpróbálok én lenni az, aki segít átkelni. Melletted leszek Atroposz – húzta magához a lány egy ölelésre. Olyan rég tartotta vissza az érzéseit, hogy már nem bírta magában tartani, zokogva bújt bele a halálisten mellkasába, akit ez nem zavart. Helyette szorosabban húzta magához Cesariel vékony testét és egy csókot nyomott a homlokára. A lánynak jól esett, hogy segítenek rajta, pedig nem álltak közel egymáshoz az itteni istenekkel és hogy ennyi kihagyott évtized után is ugyanolyan törődő vele Anubisz, mint régen.

-Mennem kell – törölte le a könnyeit, miután elhúzódott a fiútól. -Köszönök mindent.