Telarisz

Kelepce

A férfi amint meglátta a lovainkat odarohant hozzánk. - A lányomat lovagolni tanítottam. Megengedtem neki, hogy magában lovagoljon. Elvágtázott a domb mögé, mert van ott néhány körtefa. De már csak a ló tért vissza magában, aminek a nyergébe egy üzenetet hagytak. Ha vissza akarom kapni negyven aranyat kell elvinnem a közeli vízimalomhoz. De nekem nincs annyi pénzem. - hadart riadt arccal.

- Ha csak a nyakláncát adná el, már kitudná váltani a lányát. Ha jól sejtem, a kígyók gyémántból vannak. Az öltözete sem hétköznapi darab. Arany fonállal hímzett köpeny és selyem zeke. - nézet szúró tekintettel Necra. A férfi nyaklánca, körülbelül két ujjnyi vastag volt. Szín aranynak tűnt. A nyaklánca végén pedig három kígyó, akik egymás farkába harapnak.

- Ezek mind utánzatok. Te azt feltételezed, hogy ha lenne rá esély, hogy kiváltsam a lányom nem tenném meg? - kiabálta idegesen.

 - Ilyeneket a tündék készítenek. Nem lehet csak úgy, lemásolni őket. - válaszolt ingerülten Necra

- Az helyett, hogy a zsebemben kutakodtok, inkább segítsetek. Ki tudja mit művelnek a lányommal! - mondta remegő hanggal a férfi.

- Merre van az a vízimalom? - szóltam közbe.

- Lent a folyómentén.

 - Ha megvan a lány, hol találunk? - kérdezte Attila.

- Dórha városában a Talaki úton lakom, az utolsó házban.

 - Rendben ott találkozunk. - mondtam.

Átmentünk a dombon és elérkeztünk egy folyóhoz. A folyó melletti haladtunk míg meg nem láttuk a malmot.

 - És most hogyan tovább? - suttogta Attila.

- Próbáljunk beosonni.

 Elküldtük a lovakat majd próbáltunk közelebb jutni a malomhoz. De ahogy közeledtünk a lábunk alatt egy jel jelent meg, majd ezt követően egy mező vett minket kőrbe a malommal együtt. Ezek után hét maszkos ember vágtázott hozzánk.

- Kik vagytok ti? - kérdezte az egyik.

 - Mielőtt megkérded valaki nevét, illik bemutatkozni. - válaszolta Attila.

- Főnök, ha gondolod kivághatom ennek a tiszteletlen kölyöknek a nyelvét. - szólalt fel bal oldalról valamelyik.

- Hol hagytad a modorodat Gregor? Igaza van a kölyöknek. Én Hádír vagyok. - mondta a velünk szemben lévő maszkos.

 - Az én nevem Attila.

 - Szóval Attila mért vagytok itt?

- A lány apja felbérelt minket, hogy hozzuk vissza a lányát. Úgyhogy lennétek szívesek átadni? -  én és Necra is nagyon meglepődtünk, hogy ezt ilyen nyíltan kimondja. Miközben beszélgettek egyre rosszabb idő kezdet lenni az eső is szemeregni kezdet. Majd a gyenge esőt, vihar váltotta fel.

- Értem. Sajnos ezt nem tehetjük. Mi akarjuk visszaadni az apjának váltságdíj fejében.

 - Sejtetem, hogy ezt mondod. De legalább nyertem egy kis időt. Valarit! - kiáltotta Attila. A jobbszélső lovasokba belecsapott a villám. Amitől ő és a mellette lévő ember is szörnyethalt. De ahogy az arénába Attila itt is összerogyott.

 - Gregor ne! Gyerünk Lárisz - üvöltött fel Hádír. Mikor ezt mondta a vízimalom melletti bokorból előbújt egy másik maszkos felhúzott íjjal majd mellkason lőtte Necrát aki a találat után földre került. Odarohantam hozzá, még eszméleténél volt.

 - Meneküljetek. - súgta a fülembe. A tekintetén látszódott, hogy kezdi elhagyni az élet. De mintha megkönnyebbülést láttam volna az arcán. Mint aki nem akarna küzdeni az életben maradásért.

- Nem fogunk itt hagyni! - emeltem fel a fejét megrémülve. A semmiből hirtelen egy kapu jelent meg. Hasonló volt ahhoz, amin mi jöttünk. Az igazgató lépet ki belőle.

- Te mit keresel itt? - torpant meg Hádír.

- Még kérded, majdnem megöltétek az egyik diákomat. - nézett Necrára Alador.

- Ők jöttek ide és zavartak be az üzletünkbe! - válaszolta remegő hanggal.

 - Attila mi történt? - kérdezte az igazgató.

- Egy férfi megkért minket, hogy mentsük meg a lányát tőlük. Sikerült kettőt elkapnom a valarittal erre a bokorból az egyikük lelőtte Necrát. - próbált feltápászkodni Attila.

- Sikerült élesben használnod nem is rossz. Ti pedig, hozzátok ide az elrabolt lányt. -  parancsolt rá az igazgató az emberrablókra.

- Azt hiszed parancsolsz nekünk? - förmedt rá az igazgatóra idegesen Hádír.

- Talán meg szeretnél küzdeni velem? - mosolygott rá az igazgató. Hádír leakasztotta a hátáról az íját.

- Szárnyalj ezüstsólyom. - mondta Hádír majd a nyílvessző amit kilőtt egy ezüstösen világító sólyom alakját vette fel. Az igazgató egy lépést sem mozdult. A felé érkező nyilat úgy kapta el, mintha csak egy kézilabda lenne, majd ledobta a nyílvesszőt a földre.

 - Ez volt a legerősebb támadásod? - mondta miközben a sétapálcájából előhúzta a kardját.

- Ne becsülj alá! - kiáltotta Hádír, miközben újra felhúzta az íját.

 - Lassú. - először nem hittem el, amit látok. Az összes maszkos bandita feje a porba hullott, majd visszatette a kardját a hüvelyébe és odasétált hozzám. A kardját visszatette sétapálcájába amit egy vörös kő díszített.

- Sok vért vesztett. - csettintett és Necra teste azonnal eltűnt. - Az iskola gyengélkedőjére teleportáltam. Minden rendben lesz, nagyon jó gyógyítóink vannak.

- Ezt jó hallani. - de még a félelemtől mindig remegettek a kezeim.

 - Igazgató úr, hogy csinálta? Még csak nem is láttam semmit az egészből. - kérdezte Attila értetlenkedve.

- Egy picit erőseb voltam, mint ők. Ha tanultok rendesen és sokat gyakoroltok, egy nap még nálam is erősebek lehetek. - nyújtotta ki előre karját like jelet mutatva.

 - És honnan tudta, hogy bajban vagyunk? - kérdeztem.

 - A gondnok pecsétje az igazából arra szolgál, hogy jelezzen az osztályfőnöknek, ha egy diákja életveszélyben van. Sajnálatos módon Vellának dolga volt, ezért én jöttem. Viszont most nekem is mennem kell, van még egy kis papírmunkám sziasztok. - mondta majd azon a portálon amin keresztül jött, távozott.