Telarisz

Még egy

Siettem, ahogyan csak tudtam. Mikor megérkeztem a szobám ajtajához, szinte már berúgtam azt. Felkaptam Triont, és az erszényem. A városba visszaérve, legalább tizenöt embert szólítottam le, hogy merre találom a térképészt. Míg végül, egy férfi el nem mondta. Lépteimet kapkodva, mentem a cél irányába. Megtaláltam az üzletet, aminek az ajtaja felett vésve ott volt, egy hatalmas iránytű. Benyitva az épületbe, egy alig tíz éves magasságával rendelkező vénemberbe botlottam. Kopaszodó nagy szakállú hegyes fülű lény volt, aki zöld öltönyt viselt.

- Jó reggelt! Térképet szeretnék vásárolni. – mondtam levegő után kapkodva.

- Jó reggelt! Milyen fajta térképre gondolsz?

- Igazából az, aki küldött, csak egy aranyat adott, és mondta, hogy vegyek térképet. - támaszkodtam neki az egyik tartó gerendának.

- Nagy szerencséd van fiacskám. – fura volt hallani, úgy, hogy kétszer akkora vagyok. – Mert a mai napon, kedvezményesen tudsz tőlem vásárolni. Maradt néhány darab, speciális térképem, ami nem csak az erdőket, a városokat és hegyeket,  összekötő utat jelzi, hanem az ezekben fellelhető nyersanyagokat is. Mivel jó kedvem van, odaadom neked, öt aranyért. – megtetszett az öreg ajánlata, ezért belementem gondolkodás nélkül. Ezek után, amilyen gyorsan jöttem, olyan gyorsan távoztam, majd elindultam a kovácshoz.

- Látom jobban vagy kölyök. – csendült fel, az ismerős hang.

 – Már megbeszéltük, hogy nem kölyök, hanem Norbi. – förmedtem Trionra.

 – Én meg mondtam, hogy visszább kell venned magadból. Egyébként mit tervezel mit teszünk azzal, aki olyanná tett, mint akik az árokban feküdnek?

 – Semmit.

– Nem vártam tőled sokat, de még ezt is sikerült alulmúlnod. - sóhajtott nagyot.

 – Hűtsd le magad, nem vagyok egy bosszúálló típus.

. – Engem nem érdekel mit csinálsz. - hallgatott el a fejemben.

Megérkeztem a kovácshoz Attila még mindig ott volt.

- Sokat vártál rám? – kérdeztem.

– Nem, én is nemrég érkeztem. Na muti milyen térképet vettél. - átadtam neki a térképet, amit rögtön elkezdett vizsgálni.

– Elég komplex, mennyiért vetted ezt? – Kérdezte gyanakvóan.

– Öt aranyba kerüld, de szenzációs ajánlat volt, azt mondta az eladó. – mikor ezt kimondtam, a kovácsból hangos nevetés tört ki.

 – Ez a térkép, maximum három aranyat ér. Téged lehúztak fiam. – mondta, miközben a nevetéstől kicsordult könnyét törölte a szeméből.

– Nem mondod komolyan, hogy bedőltél ennek a trükknek? - vonta fel szemöldökét Attila

 – És te honnan tudod, hogy nem vert át téged az öreg? – A kovács, hirtelen üllője mellől felkapta a pörölyét és lesújtott arra. Aminek akkora volt az ereje, hogy a földön lévő port, felverte.

– Én vagyok az ország, sőt nem is, hanem a világ egyik legjobb kovács mestere. A büszkeségem, többet ér a világ összes aranyánál. – tört ki magából a kovács, akinek iszonyatos csapásától sípolt a fülem.

 – Jól van vénember, te csak a munkádat végezd. - néztem rá szúrósan.

 -Takarodj innen. - figyelmeztetés érződött ki hangján.

 Elmentem onnan, Attila is követett egy kis idő múlva. Megidéztem a Griffet, és elindultunk az iskolába.

- Mi a fene van veled? Honnan szerezted a pénzt a térképre? – kérdezte Attila mérgesen.

- Kérdések és kérdések. Még csak reggel van, de már úgy érzem, egy nap van mögöttem! Átbasztak, lehúztak, kinevettek. - néztem át a vállam fölött egyenesen  szemébe.

 – Na mesélj mi volt, amíg nem voltam melletted? - mondta barátságosan.

– Volt egy csaj, akitől útba igazítást kértem, hogy merre találom a térképészt, erre a nő előadta magát, hogy az anyja beteg, s ő gondoskodik a kis tesójáról, megsajnáltam odaadtam neki az egy aranyat és elrohant, a többiről meg már tudsz. – mondtam ingerülten. Attila egy szót sem szólt, míg meg nem érkeztünk a suliig.

- Ideje órára mennünk. Harcoktatás lesz, ott majd ki adhatod a feszkót.

 Mire odaértünk az arénába a többiek már felsorakoztak. Az órát Drálír tartotta. Mindenki arcáról sugárzott a félelem. Mi sem repestünk az örömtől, de nem volt mit tenni.

- Miért vág mindenki ilyen keserű pofát? - nézett végig mindenkin.  - Gondoljatok bele, hogy ez lesz az az óra, ahol büntetlenül szabdalhassátok fel a másikat. Jó megértem, nem ölhetitek meg egymást, de így is szórakoztató lesz. - miközben beszélt megállt egy diák előtt akihez közelebb hajolt. - Egyébként meg, ha valamelyikőtöknek gondja van velem, csak tegyen el láb alól. - a srác akihez odahajolt remegett mint a nyárfalevél. Amikor  tanár ellépet előle térdre esett. - Ami fontos még, nem hiszek az elméleti oktatásban. Kérdés? Nincs! – vágta rá, rögtön széles mosollyal az arcán. -  Akkor kezdjük is. Megadom nektek a lehetőséget arra, hogy kiválasszátok azt, akit a legjobban utáltok. – ezt a mondatot hosszú csend kísérte. A tanulók kerülték egymás tekintetét. – Gyáva banda. Én a ti korotokban az osztálytársaim nagy részével végeztem. Régen nem volt ilyen punciskodás, ha küzdöttél, az mindig élet halál harc volt. Mindegy is, választok nektek én ellenfelet. Te bal szélső a jobb szélsővel fogsz harcolni, és így tovább mindig a két szélső küzd egymás ellen. Ha bármelyikőtök is helyet mer cserélni, vagy fel meri adni, az velem fog megküzdeni.

Mindenki leült az aréna székeire, Attila és a másik srác megálltak a küzdőtér két szélén. Valamiért Attila odasétált a fegyvertartóhoz és kivett onnan kardot, majd megrohamozta a srácot. Attila beletestelt az ellenfél pajzsába, amitől földre került, ezt követően rátaposott a kardjára, elhajította kezéből a kardját és egy tűzgolyót robbantott az ellenfele testén, amitől az eszméletét vesztette, így Ati került ki győztesnek. Következő harc az enyém volt, miközben sétáltam lefele, összefutottam Atival, és megjegyeztem neki, hogy gyors küzdelem volt. Mikor lementem és megláttam az ellenfelem, nem hittem el, amit látok. Az a lány állt velem szemben, aki meglopott. A harag teljesen elöntött, amilyen gyorsan csak tudtam elindultam felé. Sosem hittem volna, hogy ennyire örülni fogok ennek az órának. A lány ezt látva, hátáról leakasztotta az íját, megfeszítette és felém tartotta és lőtt. A nyíl a vállamon talált el. Azonnal megálltam a futással, az idő tört másodperce alatt a kardom markolata felmelegedett annyira, hogy muszáj volt eldobnom. Ismét megfeszítette íját, csakhogy most a combomba lőtt, ami térdre kényszerített. Nincs jobb ötletem, megragadtam a földön lévő kardom, amivel próbáltam két lábra állni. Mikor ez nagy fájdalmak között sikerült, már arra lettem figyelmes, hogy az íj ismét az én irányomba néz, mikor elengedte azt gondoltam, itt a vége. De egy ismeretlen hang szólt a fejemben.

- Majd én segítek. – a kard pengéje teljesen megváltozott, vékonyabb lett és áttetsző, mint az üveg. A fájdalom, amit eddig éreztem, elhűlt. A belőlem kiálló nyilak, hó formájában hullanak le.

A nyíl, ami felém közeledik, hasonlóan végezte. Az aréna belseje teljesen ki jegesedett. Ezen felbátorodva, ismét megindultam felé, ezúttal a nyilai sorra megfagytak és hullottak a földre. Amint a közelébe értem, lesújtottam rá a kardommal, amit az övéhez kötött tőrrel védett le. Próbálta elhúzni a tőrt a kardomtól, de az teljesen odafagyott, olyannyira, hogy már a lány keze is kezdett megfagyni. Mindeközben oldalról egy árnyékra lettem figyelmes. A tanár az, aki egy rúgással elrepített. – Gratulálok, te győztél. Az órának vége. – mondta a tanár, majd megfogta a lányt és elvitte magával.