Telarisz

Első lépés

Nagy fejfájással ébredtem. Lassan felültem az ágyban és körülnézve rádöbbentem, hogy a gyengélkedőn fekszem. A bál még rémlik, de ezután már nem tudom mi történt. Egy ápoló észrevett majd odajött hozzám. Elmondta, hogy megmérgeztek majd jött a hideg zuhany. Attilát nemrég hozták be. Vajon őt is megmérgezték? Nehézkesen lefordulok az ágyról majd felállok. A nővér elvezetett Attila fekhelyére azonban nem volt már ott. Állítása szerint még fél órája itt feküdt. Jól ismerem őt. Valószínűleg elvonult valahova. Egyedül szeretne lenni máskülönben itt lett volna mikor felébredek. Mindenesetre megyek és kiderítem mi történt. Elindultam a kijárat felé, de a nővér hátulról megragadott.

- Még nem mehetsz sehova egyenlőre, itt kell maradnod megfigyelésen nem tudhatjuk nincs-e utóhatása a méregnek! - kezét amivel megragadta a csuklóm kirántottam a markából. Még ha nem is volt kedvem maradni bele kellet egyeznem, nem volna szerencsés visszaesni ezért csak bólintottam egyet. Másfél óra vizsgálás követően elengedtek. Kimentem a folyosóra és láttam Necrát a gyengélkedő mellet ülni. Mikor meglátott olyan volt, mint egy kisgyerek mikor az egyik szülője hazajön a munkából. Szemein kisebb könnycseppek vannak a megkönnyebbüléstől.

- Mi a helyzet? – kérdeztem kissé meghatódva. Jól eset, hogy itt várt rám.

- Sajnálom. – az arca, ami eddig boldogságot árasztott magából átcsapott bánattá. Nem igazán értettem mi is történik.

– Mit sajnálsz? – kérdeztem majd leültem mellé.

– Én miattam mérgeztek meg ha nem erőszakoskodom elmentél volna aludni és akkor csak engem mérgeznek meg. – folytatta pityeregve. Attilának igaza csak a baj van velem biztos vagyok benne, ő is engem okol. Jogosan. Megtudsz nekem bocsátani?

– A kezemet a vállára tettem – Semmi okod nincs magadat okolni, és nincs mit megbocsátani.

– Biztos? – kérdezte szipogva.

– Igen biztos. Most pedig keressük meg Attilát.

– Tényleg! Azt üzente menny az iskola nagykapujához ott vár rád, ha felébrednél.

– Te mikor jöttél rendbe?

– Egy napja.

– Értem akkor indulok a kapuhoz, majd később beszélünk.

Elsétáltam a kapuhoz Attila már ott várt. Nem igazán lepte meg, hogy lát engem.

- Gondolkoztam – szólalt meg ridegen Attila. – Nem szeretnék olyan senki lenni, mint amilyenek az otthonunkban voltam! Döntöttem. Megváltoztatom a sorsom, bármi áron!

– Oké és nekem ehhez, mi közöm? Mármint ezt mért jelentetted ki nekem? – kérdeztem értetlenül.

– Tudod, hogy megy ez. Ha két barát közül az egyik gonosz lesz a másik feladata megállítani. Megtudnál engem ölni? – fordított nekem hátat. - Egyébként megvan ki mérgezett meg. Korának hívják. Egy S osztályú tanuló az. Már megvan, hogyan állunk rajta bossz...

– Nem. – vágtam a szavába. – Majd a tanárok elintézik.

– Nekem mindegy. – rántotta meg vállát Attila. Akkor csinálom egyedül viszlát. – mondta majd elindult a városba.

– Várj! – kiáltok utána. – Menjünk együtt úgy is szükségem van friss levegőre.

Előhívtam a griffem majd elindultunk a városba. A nap még feljövőben volt. A táj is lassan ébredezett. Attila először a kovácshoz akart menni átvenni a kesztyűjét. Megérkezvén a városhoz leszálltunk annak bejáratánál. Az utcákon egy lélek sem volt még. Csak néhány piás feküdt az árkokban. Megérkeztünk a kovácshoz. Üllőjének hangja felverte az alvó népet. Csapásainak ereje megtáncoltatta a közelben lévő leveleket.

- Jó reggelt mester jöttem az áruért. – köszönt oda Attila.

- Sziasztok. Pillanat hozom is. – mondta majd bement a házába. Pár perc múlva már vissza is jött és átadta a kesztyűt. Mind kettő fekete volt, mint a szén és elfedték még az alkarját is Attilának. Az alkarján és az fölött egy réz színű fém is belevolt öltve a kezesbe amiket egymásba kellet pattintani.

- Lenyűgöző munka. – mozgatta Attila kezét a kesztyűben.

- És még nem is láttál mindent. Szorítsd ökölbe a kezed és hajtsd kicsit előre. – követte a kovács utasítását, ami után két huszonöt centis tőr ugrott elő. – Azok ott Liritli fémből készültek így nem, csakhogy ellenállóak szinte minden ellem ellen, de képesek azok természetét is felvenni. Csak arra figyelj, hogy két elem közti hirtelen váltás tönkre teheti a tőröket, ezért érdemes felemásként használni őket.

- Rászolgált a hírnevére. –meghajtotta fejét.

Elköszöntünk és továbbálltunk.

- Nekem még bekel ugranom egy helyre, Norbi nem mennél el addig a térképészhez? Tessék itt van rá a pénz. – kérdezte tőlem Attila majd odadobott egy aranyérmét.

- Mért nem mondod, hogy lépjek le szimplán? Minek a körítés? – mondtam és elindultam a város központjába. Igazából, azt sem tudtam, hogy hol vegyek térképet. Megláttam egy velem egykorú lányt. Odamentem hozzá.

- Hali nem tudod hol tudnék térképet szerezni? – kérdeztem a lányt

- Szia megtudom mutatni huszonöt bronzért. – mondta a lány kedélyesen

- Ennyire rászorulsz a pénzre?

- Nem mindenki lehet gazdag. – nézet rám sértődötten

- Te sem panaszkodhatsz. Elégé nagy a tarifád. – még el sem hagyta a szó a számat de már pofon is csapot

- Tud meg! Az anyámnak halálos betegsége van, apánk elhagyott minket ez miatt. Most egyedül kell ellátnom az öcsémet és az anyámat. Mért baj az, ha minden alkalmat megragadok, hogy pénzhez juthassak. El sem tudod képzelni milyen hallgatni a hatéves öcsém korgó gyomrát. És nekem kell azt mondanom minden nap, hogy holnap jobb lesz. – mondta nekem sírva.

Megsajnáltam a lány ezért odaadtam neki az aranyérmét.Egy pillanatra elfordultam és a lány futásnak eredt. Szinte pattogott a házakközött min valami ninja. Esélyem se lenne elkapni. Mit fogok mondani Attilának.Muszáj visszamennem a szobámba, és elhozni a pénzemet.