Telarisz

Második lépés

- Te tényleg megtámadtad? - kérdezte tőlem Viktória.

- Ne aggódj, nem volt olyan erős a támadás, hogy belehaljon. Egyébként is, mióta érdekel az élete? - kérdeztem.

- Nem is. Egyszerűen, csak meglepett, hogy megtámadtad.

- Sok meglepetés fog még érni, például, kitaláltam néhány új módszert, a képességeink használatára. Ha minden úgy megy ahogy gondolom, képes lehetek az árnyékomat térben használni és ha minden igaz, így támadni is tud. Ezzel talán sikerül fejlesztenem ezt a nagy semmit. Az erőnk meg sem közelíti, amit Norbi produkált. - mondtam ingerülten.

- Tehetek én arról, hogy gyenge vagy? Már megmondtam az én képességeim, teveled együtt fejlődnek. Egyébként, nincs miért aggódnod, még ha jelenleg gyenge is vagy, legalább kreatív, kíváncsi vagyok mi sül ki abból, amit most mondtál. - próbált nyugtatni.

- Megteszek minden tőlem telhetőt. Egyébként sem aggódok, megbízom benned. Ha azt mondod később erősebbek leszünk, úgy lesz. Viszont most a feladatra kell koncentrálnunk. Este vacsoraidőnél, beindul a tervem második része. Addig míg sok időnk van, letesztelhetjük az elméletem. - mondtam izgatottan. Elindultam ahhoz a tóhoz, ahol régebben, Norbi Necrával piknikezett. Lóra pattantam, majd elvágtáztam oda. Leszálltam a lovamról és egy közeli fához mentem.

- Ezt nézd miket vásároltam. - mondtam majd a combomra erősített tokból előszedtem két harminc centis, öt milliméter vastagságú tűt.

- Ezekre mi szükség van? - kérdezte Viktória.

- Már elmondtam. Ha minden összejön, az árnyék is képes lesz leutánozni a támadásom. Egyszerű a képlet, ha elhajítom a tűt, az árnyék végrehajtsa ugyan ezt a mozdulatot.

- Ez mind szép és jó, de ez csak abban az esetben igaz, ha az árnyékot valami szilárd váltsa fel, ami képes megsebezni az ellenséget.

- Nem feltétlenül. Nincs más dolgunk, mint megtanulni, miként szilárdíthatjuk meg az árnyékot, ehhez pedig nem kell mást tennünk, csak azt a módszert kell használnunk, amit multkori edzésnél alkalmaztunk, csak most nem az lesz a feladat, hogy a testemen át engedjem a követ, hanem hogy az árnyékommal megemeljem azt.

- Érdekes gondolat. Szerintem működhet. - helyeselt Viktória.

A beszélgetésünk végén pásztázni kezdtem a földet hogy találjak két kavicsot. Keresgélés közben a tó partjához értem, ott meg is találtam amit kerestem. Leültem, úgy hogy nap a hátamra vesse a fényét így elém vetíttete az árnyékomat. Majd teljes valóságában megjelenítettem magam előtt. Az egyik követ letettem az árnyékomhoz a másikat pedig magam elé. Ezután felvettem az előttem lévő kavicsot. Próba próbát követve értem el kisebb előre haladásokat. A két óra eltelte után az árnyék képes lett megmozdítani a követ. Már csurgott rólam a víz, mire lassan fel tudtam emeltetni a követ. Még két óra és gond nélkül képes volt megfogni a követ, viszont szembesültem azzal a hibával, hogy bár a keze megszilárdult, de a teste többi részére képtelen voltam kihatni. Így nem tudja elhajítani a követ. Valamint sikerült kitapasztalni az nap helyzetének változásából, hogy minél sötétebb van, annál egyszerűbb befolyásolni az árnyékot. Mire hét óra harmincat ütött az óra, sikerrel zártam az edzést. Ugyan még támadásra alkalmatlan, de most a következő lépésre kell koncentrálnom a tervemben. Nyolcra vissza kell érnem a kastélyba.

- Biztosan ma akarsz nekifogni? - kérdezte Viktória féltőn.

- Igen mivel, ha minden terv szerint alakul, csütörtökre elérem, amit akarok. Ja tényleg, majd juttasd már eszembe, hogy el kell mennem a városba és készíttetnünk kell egy botot, ami alkalmas a varázslásra. - mondtam boldogan.