Telarisz

Meztelen igazság

- Menjünk és hozzuk ki a lányt. - segítettem fel Attilát a földről.

 Bementünk a malomba. Ott volt a lány egy oszlophoz kötve. Nem lehetett sokkal időseb mint mi, körülbelül húszévesnek tűnt. Hosszú, kék szoknyában volt, amibe bele volt tűrve egy rövid ujjú ing. A haja barna színű,  több zöld tinccsel.

- Kik vagytok ti? - kérdezte lehajtott fejjel a lány.

- A megmentőid. Apád kért meg minket, hogy mentsünk meg. -  kioldozta Attila. Amint a lány meghallotta, hogy az apját emlegessük, szabályszerűen reszketni kezdett, majd sírva leborult elénk. Nem erre a reakcióra számítottunk. A lány remegő hangon beszélni kezdett.

- Tegnap este felkeltem mert megszomjaztam. Miközben sétáltam lefelé az emeletről, veszekedést halottam. Az apám olyasmiről beszélt, hogy anya megcsalta őt és hogy én nem az ő gyermeke vagyok. Ezek után az apám behívta az őrséget, akik a házunkat őrizték és lefejeztette anyámat. Nagyon megijedtem visszarohantam a szobámba. Egész este nem aludtam. Másnap az apám elhívott lovagolni. Én, nem mertem neki nemet mondani, ezért elmentem vele. Ahol lovagoltunk onnan nem mesze volt néhány körtefa, ezért megkért engem, hogy szakítsak neki a fáról, de már ott vártak rám a banditák és ide hoztak. - mondta könnyek között. Attilával egymásra néztünk.

 - Valószínűleg a lány az igazat mond. Necra észrevételeit is ezt támasszák alá - mondta Attila.

 - Akkor vajon miért nem ölték meg hamarabb? - miközben beszélgetünk felállt a lány a földről, megfogta a kezem, majd azt mondta.

- Ha a pénz a probléma, az asztalon vannak az ékszereim, mindegyiket megkaphatjátok. Vagy ha erre vágytok. – mondta harsány hanggal a lány majd elkezdte kigombolni az ingét, ezt követően pedig lehúzta a szoknyáját. Bő keblei megfeszűltek a hófehér testén.

- Tegyetek, amit szeretnétek, csak engedjetek el. Már úgysem számít a banditák elvették a leányságom. – reszketett a teste miközben folytak a könnyei. Ennyire fél az apjától? - gondoltam magamban.

 - Nem akarok goromba lenni, tök szép vagy meg minden, de az ékszerekkel is megelégszünk. – mondta ekkor már vörös fejel Attlia.

- Jól mondja nyugodtan öltözz vissza. – tettem kezem a nadrágom elé. A lány szipogva vissza öltözött.

- Hogy tudnánk neked segíteni? – kérdeztem.

- Segítsetek eljutni a vőlegényemhez, Zerálhoz.  Nem olyan messze, egy erdőben él. Az erdő a folyó másik oldalán van, lóval néhány óra és ott vagyunk.-  Attila mindeközben összeszedte az ékszereket. Nyaklánc, karkötők, gyűrűk, és egy pár fülbevalót.

- Rendben. - mondtam.

 Miután kimentünk, a lány megpillantotta a hullákat, amitől nagyon megijedt. Odamentünk a lovainkhoz a lány pedig felült a banditák egyik lovára, majd megkért minket, hogy kövessük. A malom mellet volt egy híd, azon keresztül mentünk át a folyó másik oldalára. Egy földúton mentünk, amit szántóföldek vettek körbe. Ahogy haladtunk előre, nem csak a szántóföldek, de a földút is véget ért. Egy kopár sík vidéken keresztül vezetett minket, ahol csak néhány nagyobb kő és pár darab fa törte meg a kietlen puszta egyhangúságát. Ahogy múlt az idő és jutottunk egyre előrébb a kiszáradt növényzet, egyre dúsabb lett. Olyan volt, mintha a halál után támadott volna fel az erdő. Mikor megérkeztünk az erdőbe az tele volt élettel. Madarak repültek fölöttünk és hallani lehetett ahogyan a szél keresztülfúj az erdőn. Az állatok, akikkel találkoztunk nem riadtak meg tőlünk, mintha közülük valók lennénk. Miután beljebb jutottunk, házakat láttunk meg. Odavezettet minket a lány. A hely, ahol voltunk egy kis falura emlékeztettet. Sok gyerek volt kint és játszott együtt. Voltak olyanok is, akik egy felnőtt körül ültek, aki felolvasott nekik egy könyvből. A legnagyobb épületből egy férfi sétált ki. A férfinak vállig érő barna haja volt és barna szakálla. Kopott piros öltözetet viselt és fekete csizmát. A kezében egy bot volt, aminek vége félhold alakú és annak közepén egy zöld kristály helyezkedett el. A fülei hosszabbak voltak, mint egy tündének. A férfi ahogy megpillantotta a lányt, rögtön odarohant hozzá és átkarolta.

- Mi történt veled? – kérdezte meglepve.

- Hosszú történet, majd később elmesélem. Nagyon kimerült vagyok. – válaszolt a lány. Zerál odahívatott két embert, majd a lányt elküldte hogy pihenhessen.

- Kik vagytok ti?

Nekiálltunk elmondani, hogy ki bízott meg minket és mi történt a malomnál. Mindent elmondtunk, kivéve, hogy a lányt megerőszakolták és felajánlotta a testét. Úgy gondoltuk, hogy ezt kettőjüknek kell megbeszélni.

- Köszönöm nektek, hogy segítettetek neki. Mivel hálálhatnám meg? - mondta Zerál, majd fejet hajtott. Elmondtuk neki, hogy a lány már kifizetett minket és hogy nem kérünk semmit, de ragaszkodott ahhoz, hogy elfogadjuk az ajándékot. Nekem egy gyűrűt adott, ami segítségével megidézhetek egy hatalmas felpáncélozott griffet. Azt mondta, hogy ez a griff jóval különb, mint a többi, mivel ez a fajta intelligens, képes megérteni azt, amit a gazdája parancsol neki. Attila elmondta neki, hogy varázsló és hogy szeretné fejleszteni a képességeit. Zerál, visszament abba az épületbe, amiből láttok kijönni. Ezt követően kihozott egy könyvet ami kimondottan természet típusú varázslatokra épült. Azt mondta, ebből a könyvből kettő létezik és nagyon részletesen leírja mit, hogyan kell tenni.

- Legyetek a vendégeink mára. Megünnepeljük, hogy megmentettétek Rellint. - mondta vidáman Zerál.

- Nem maradhatunk, minél hamarabb meg akarjuk nézni, mi van Necrával. - utasítottam vissza az ajánlatot.

- Megértem. Vigyétek el ezt a lánynak. – mondta, majd adott egy fiolát, aminek a külsejébe jelek voltak vésve és azt mondta róla a druida, ha ebbe tiszta vizet tesztek az képes lesz arra, hogy mérget és apróbb sérüléseket begyógyítson. Ezt követően elköszöntünk tőle. Előrenyújtottam a kezem, a gyűrűt díszítő kő ezüstösen kezdet el világítani, majd a griff megjelent előttem. A griff már fel volt páncélozva. A csőrén lévő páncél, egy kicsivel nagyobb volt, mint a madár csőre. A karmain is fém volt, a griffmadár testét pedig láncvért borította. Mikor felültem rá Attilával, még két ember elfért volna rajta, olyan nagy volt. Mikor mind ketten fent voltunk, megfogtam a szárt, és griff felrepült.

 - Te tudod hogy kell irányítani? - kérdezte Attila.

- Itt a szár, gondolom ezzel kell irányítani. Ha nem akkor legfeljebb leesünk a griffről. - mondtam kis mosollyal az arcomon.

- És mi lenne, ha csak megkérnéd, hogy vigyen oda? Ha jól emlékszem mondott valami ilyesmit a druida. – mondta Attila. Miután megkértem, a griff elindult város fele. Beláttuk azokat a területeket, amin keresztül érkeztünk. Olyan magasan voltunk, hogy láttuk, hova torkollik az a folyó, ahol a malom volt. Ebben a magasságban, már hűvösebb a levegő. Megbeszéltük Attilával, hogy megpróbáljuk átverni Rellin apját. Megpillantottuk a várost és leszálltunk a kapuja előtt. Majd ugyan úgy, ahogy megidéztem el is küldtem a griffet.

 Mit mondjunk az apjának? - kérdeztem. 

- Improvizálunk. - rántotta meg a vállát.

- És hogy találjuk meg, azt az utcát?

- Megkérdezünk valakit. - válaszolta Attila.

 Bementünk a városba, de az emberek nem igazán akartak szóba állni velünk. Akiket megszólítottunk úgy néztek ránk, mint valami őrültre, aki pucéron járkál. Végül úgy döntöttünk, hogy elmegyünk ahhoz a gnómhoz, akit elkísértünk ebbe a városba. A nap már lemenőben volt. Ahogy múlt az idő a város fényei is kigyúltak. Az őrtornyok lámpásaik meggyúltak. Az utcákon a falra elhelyezett fáklyákat gyújtották meg. Mire odaértünk a gnóm boltja elé az már éppen zárta az üzlete ajtaját.