Telarisz

Méreg

Álmomból hangos kopogás és kiáltozás riasztott fel. Kikászálódtam és mint egy lajhár az ajtóhoz mentem. Azt ajtón volt egy rés, amin látni lehetett kik állnak ott. Néhány diák volt az úgyhogy kinyitottam az ajtót. – Te vagy Attila?! – kérdezte vagy inkább kiabálta az egyik srác.

 – Igen én vagyok. – válaszoltam ásítva.

– A barátaid, Norbi és Necrát megmérgezték... - amint ezt kimondta az álmosságot rögtön felváltotta a harag és a félelem. Megragadtam két kézzel a csávó mellényét.

 – Ki tette? – kérdeztem fenyegetően.

– Nem tudjuk minket csak azért küldtek, hogy szóljunk neked - mondta pánikolva.

– Vigyetek oda! - parancsoltam rájuk. Elvezettek a gyengélkedőbe, ahol feküdtek. Mellettük állt az igazgató és néhány gyógyító.

- Mi történt igazgató úr? – kérdeztem

- A bálon megmérgezték őket. De pánikra semmi ok  megtudják gyógyítani őket. Viszont a tettes kiléte még nem derült ki. - mondta halál nyugodtan, amitől én még idegesebb lettem. Milyen tanár az ilyen? – tettem fel magamban a kérdést.

- És mi lesz, ha elkapják a tettest?

- Lefokozzuk.

- Ennyi?! – kiáltottam rá – Majdnem meghal.......

– Most még szépen megkérlek rá, hogy változtass a modorodon. Ha még egyszer rám ordítasz annak következmény lesz. – vágott közbe Alador.

– Tudja mit, hagyják majd én megkeresem. – mondtam majd kijöttem. A tehetetlenség érzése csak fokozta a bennem lévő dühöt. Eldöntöttem. Bosszút fogok állni a barátomért! Visszamentem a szobámba. Az éjszaka javarészt forgolódással telt. Csak néhány órát sikerült aludnom. Lassan felöltöztem majd lementem az arénába mivel ott tartották az első órát a varázslóknak. A tantárgyat Zerál tanította. A csoportba, mindössze csak nyolcan voltunk. Megkért minket, hogy sorakozzunk fel egy sorba.

– Jó reggelt. Aki nem ismerne Zerál vagyok. Én képzek belőletek mágusokat és boszorkányokat. Az első kérésem az lenne, hogy mutassátok meg nekem legerősebb támadásotokat. Az előttem lévők nem tudtak produkálni semmit. Még csak egy tűzlabda sem sikerült nekik. Belém hasított a gondolat. Vajon engem is ilyen bénának néznek? Nem rejtegetem előle a váláritott. Legalább nem fog ezekkel egy szinten kezelni. A zsebembe tettem a kezem így a gyűrűm fény nem látszódott annyira. A testemet végig járta az energia. Majd a gyűrűre összpontosítottam, ami szabályozta. Ezt követően elkezdett cseperegni az eső. A varázslat készenlétben volt. A hatodik senki után jöttem én.

- Na nézzük mit tudsz te At....

– Válárit - meg se vártam míg végigmondja a villám azonnal elindult. Persze az lett, amit sejtettem. Gond nélkül levédte a támadást pusztán a tenyerével.

 – Gondoltam. Aladór mesélt rólad. Habár azt elfelejtette említeni, hogy ilyen kevés manád van. Egy egyszerű varázslat mégis szinte lenulláz. A szívverésed és a légzésed is szaporább lett. Bőven van hova fejlődni. – oktatott ki lekicsinylően. Utánam egy iker pár következett, akik szintén nem voltak képesek támadó varázslatra ellenben, valamiféle felerősítő erőről beszéltek. Miután végigért mindenkin botjával koppintott egyet a padlón, ami után a kezeinken bilincsek jelentek meg. – A következő feladatotok az, hogy megszabaduljatok a bilincseitektől. Sok sikert! – mondta mosolyogva. Szép, elhasználtatta velem az erőm nagy részét. Nem szabad teljesen kimerülnöm különben vége. – miközben gondolkodtam éreztem, hogy a maradék kis manám is lassacskán fogy . Valószínűleg a bilincs az oka. Minél tovább tétovázok annál kevesebb esélyem lesz kiszabadulni. Elbasztam! Nem kellet volna erősködni, ha teszem azt, amit a többi. Talán tartogatták a manájukat?! – ráncoltam homlokomat össze. És én még senkinek neveztem őket. – Ááááááá!! – tört ki belőlem hangosan a kiáltás. Nem! Meg tudom csinálni! – folytattam magamban. A jobb kezemmel megfogtam a bilincs láncát és elkezdtem hevíteni. Mikor már vörösen izzott megpróbáltam szétrántani de amint levettem róla kezem azonnal kihűlt. Már a kimerülés határán voltam. Félrepillantottam megnézni a többiek próbálkozásait. A mellettem álló iker pár csak állt. Meg se kísérelték elszakítani a láncot. Megvan! – villant be az ötlet.

- Ha jól hallottam erősítő mágiáról beszéltettek. A segítségetekkel kitudom szabadítani magunkat. Bene vagytok? – kérdeztem rá. 

- Renddicsek. – mondta a lány. A testvére csak bólintott egyet. Ezután mind a ketten a megfogták a bal karom. Mintha csak elemeket cseréltek volna bennem. – Hogy akarod szétszakítani? – kérdezte meg a srác.

- Felhevítem. – válaszoltam.

- Az előbb se működött most mért sikerülne? – kételkedett a fiú.

- Mert most csak egy láncszemet vágok el. – mondtam magabiztosan. A jobb kezem mutatóujját használtam forrasztó pálca ként. Így sikerült levágnom a béklyóimat és a testvérpárnak is. Viszont mikor levették rólam a kezüket megremegett a lábam és térdre estem. Az ipse felsegített.

- Egyébként én Rua vagyok a húgom pedig Ruka.

- Engem Attilának hívnak. Örülök a találkozásnak. – mondtam majd kezet fogtam velük.

- Nagyon király volt a támadásod. – mondta Ruka.

- Köszi. Mondjátok csak tegnap ti a bálon maradtatok? – kérdeztem hátha megtudok valamit. Mindeközben rajtunk kívül még mindig nem sikerült kiszabadulni senkinek.

- Miután megjelent az a szörny amint lehetett leléptünk. – válaszolt Rua. Szóval nem csak én érzékeltem azt a borzasztó jelenlétet, ami a férfiból áradt.

– Azt hallottam ő is egy tanár. Remélem minket nem fog tanítani.

 – Végeztünk! – jelentette ki Zerál. A mai óránknak vége. Gratulálok mindenkinek és köszönöm az együttműködéseteket. Elindult a kijárat felé kifele menet Ruka megbökte Rua oldalát.

- Attila nincs kedved csatlakozni hozzánk? A kövi óra előtt megreggelizünk. – Szívesen veletek tartok - válaszoltam mosollyal az arcomon. Nem igazán akartam, de muszáj szövetségeseket szereznem. Ki kel alakítanom egy olyan csoportot, akik a segítségemre lehetnek. Ezek ketten nagyon is alkalmasak rá. Elsétáltunk az iskola udvarába és leültünk egy padra. Valahogy fel kellene hoznom a bált. De nem nyomulhatok túlságosan. Az lenne a legjobb, ha ők kérdeznének. Nincs ötletem. – miközben gondolkoztam pakolták maguk elé a hozott ételt. Beletörődve abba, hogy ma sem reggelizek sóhajtottam egyet.

- Valami gond van Attila? – kérdezte meg tágra nyílt szemekkel Ruka. Itt a lehetősség. - gondoltam magamban.

- A barátomat megmérgezték tegnap este. Elbuktam mint barát. Ott kellet volna lennem! Cserben hagytam. – Ez az! Ezt tuti benyelik. Csak így tovább. Még könnyeket is sikerült kicsalnom magamból. – örültem magamban.

- Hallottuk mi történt. Nagyon sajnáljuk a barátod. Az a féreg. Mért kapnak az ilyenek S besorolást. Remélem megkapja érte a magáét. – mondta miközben evet Ruka

- Honnan tudjátok a besorolását? Talán tudjátok ki az elkövető?

- Kora még büszkélkedik is vele. De senki nem tesz semmit.

– A kis besorolásúak félnek, a nagyobbakat pedig nem érdekli.