Telarisz

Barangolás

Miután visszatértünk oda megtorpantunk, hogy a férfi teste még mindig az emelvényen hevert. Próbáltuk gondolatainkat elterelni és csak a kovács keresésére koncentrálni. A nagy csöndben fém csörrenésére lettünk figyelmesek, nem mesze a pódiumtól északra találtuk meg a mestert. Éppen egy izzásban lévő kardot kalapált hatalmas üllőjén. Amint észrevette közeledésünket a kardpengét vízbe tette, valamint kesztyűjét lehúzta.

- Jó napot mester uram. Igénybe szeretném venni a szolgáltatását. – köszönt rá Attila. Ezt követően a mester azzal a kezével, amelyről levette a kesztyűt kezet fogott mind a kettőnkkel. A tenyere rendkívül érdes volt, szinte vágta az enyémet. Úgy nézet ki a kezem az övében mintha valami gyermek volnék. Egy barna kantáros nadrágot viselt mi talán takarónak is megfelelt volna. Őszülő hajában volt még néhány fekete hajszál. Attilára nézett majd megkérdezte, hogy miben lehet a szolgálattára.

– Kesztyűt szeretnék vásárolni, ami képes elfedni a gyűrűm fényét. – válaszolta Attila.

- Mond csak fiam. Mért világit a gyűrűd? – kérdezte barátságosan az öreg.

- Amikor varázsolni szeretnék akkor világít. – válaszára a kovács végig simította szakállát.

- Jól gondolom, hogy azzal a kezeddel is varázsolsz? – kérdezősködött tovább a mester.

- Igen de ez mért fontos? – kérdezett vissza Attila.

- Mert rengeteg varázslat alapszik azon miszerint a kezedbe kel összpontosítanod az energiádat. Tehát olyan kesztyűre van szükséged, ami képes ellenállni ennek az erőnek. Különben még magadban teszel valami kárt. De szerencséd van fiam. Képes vagyok ilyen felszerelés készítésére is. – húzta ki magát büszkén az öreg kovács.

- Mondja. Mennyibe kerülne egy ilyen munka?

- Nyolc arany. – mondta a mester amire Attila felhúzta a szemöldökét, ami fel is tűnt a kovácsnak.

 – Ahhoz, hogy ezt eltudjam készíteni vászlírra van szükségem. Ez az egyik olyan fém, amely képes megfelelően kezelni a varázslatot. Valamint a varázslat elrejtésénél jóval többet fog tudni. - ezt halván Attila sóhajtott egyet majd elővette a nyolc aranyat és kifizette a kovácsot, aki azt mondta neki, hogy három nap kel neki elkészíteni a kesztyűt.

Ezek után az utunk a piacra vezettet. Az oda vezető úton megkérdeztem Attit miért kellet neki a kesztyű. Azt mondta túl nyilvánvaló, ha varázslatot akar használni. Ezt pedig ki tudják használni ellene. Nem hazudtolta meg magát. Mindig is ezt csinálta. Mire én elkezdek gondolkodni ő már ki is találja az első lépéseket. Talán ez is az életkörülményei miatt lett így. Meg kellet tanulnia beosztani azt, amije van és felkészülni minden eshetőségre. Gondolatmenetemet megtörte a zsibvásár, ami a piacról hallatszódott. Megpillantottunk egy árust, aki használt árukkal kereskedett. Odamentünk hátha sikerül órát vásárolni. Az eladó férfinak vállig érő barna haja volt feje tetejéből két rövid szarv ágaskodott ki. A felső testén nem viselt ruhát.

– Mivel szolgálhattok? – Kérdezte a kereskedő.

 – Órát szeretnénk venni. – mondtam.

– Ennél jobb helyre nem is jöhettetek volna. Milyen órát szeretnétek? Fali, álló, zseb? - miközben sorolta folyamatosan mutatta portékáit.

 – A zseb óra nem lenne rossz. A fickó előre sétált ekkor láttuk meg a lábát, amelyet szőr borított és inkább hasonlított a kecskéjéhez. Lehajolt majd kihúzott egy fiókot, amely tele volt zsebórákkal.

 -Melyiket szeretnétek? – kérdezte a kereskedő. Kiválasztottunk két ezüst színű órát amiért fejenként tizenöt bronzérmét kellet kifizetnünk.

- Lassan már itt van a hét óra.  -mondtam meglepődve Attilának.

- Valóban. Hívd a madárkádat.- nézett rá saját órájára.

Hatra visszaértünk a suliba. Én felmentem a szobába, hogy beszélhessek Trional, Ati pedig elment az arénába gyakorolni. Letettem a ruhát majd leültem az ágyra majd behunytam a szemem.

- Trion ideje lenne komolyabban elbeszélgetnünk! – szóltam határozottan magamban.

- Mit akarsz kölyök? – kérdezte unottan.

- Tudom hibáztam mikor hazudtam Necrának. Végig igazad volt. – hajtottam le a fejem sóhajtva – De tudod itt vagyok egy teljesen új világban, ahol nem ismerek senkit nem tudhatom kiben bízhatok. Még a saját világomban sem volt senkim csak Attila és a szüleim. Nem akarom ugyan azt az életet élni itt, mint amit ott életem. Mikor felvettelek a földről nem tudtam mi veszi kezdetét. Tény! Nem értek annyira a harchoz, mint te, de fejlődni szeretnék. Ebben szeretném a segítségedet kérni. Mit szólsz?

- Azt, hogy nem érdekelnek a lelki problémáid. Viszont nagy mázlista vagy kölyök, mert én még az olyanokból is harcost tudok faragni, mint amilyen te vagy. - érződött a lekicsinylő hangneme. Ámde előtte tisztázunk le néhány szabályt. Az első. Mindent úgy teszel az edzésen ahogyan mondom. Kettő. Nem picsoghatsz. Három. Ha felbosszantasz azonnal végeztünk. – mondandója végén visszatért a kardba. A maradék időben pihentem, el is szenderedtem kicsit. Attila ébresztett fel fél órával a bál előtt. Lomhán felkeltem az ágyból és elkezdtem átöltözni. Az ing amit megvettem nagyon kellemesen simult a bőrömhöz. A cipő is rendkívül kényelmesnek bizonyult. Miután mind a ketten végeztünk az öltözéssel jött a hideg zuhany mert nem tudtuk hova is kel mennünk.Szerencsére a csoportunkban lévő srácok javarészt akkor indultak el amikor mi szeretünk volna. Kis lépcsőzés után elértük a megfelelő emeletet. A bálterem inkább tűnt ebédlőnek. Csoportoknak megfelelően voltak szétválasztva az asztalok, amin az ételek mind le voltak fedve. Az osztályfőnökök helyükre vezeték a diákjaikat, mert mindenkinek név szerinti helye volt.