My demon

💮24.rész💮

Lizzy-vel folytattuk a kutatást a könyvtárban, de nem igazán jutottunk semmire. Már éppen bealudtam volna egy könyv felett, amikor éreztem egy taslit a fejem tetején és ennek következtében megfejeltem a könyvet.

-Hé!-mordultam fel és felpillantottam a pofon elkövetőjére. Lucifer állt a székem mögött egy morcos ábrázattal.
-Ezt most miért?-kérdeztem tőle. Ekkor Lizzy felől hallottam kuncogást. Felé néztem és láttam, amint mindjárt megfulladt abban, hogy visszatarja a nevetését.
-Egy, mert jól esett és kettő, mert ha nem bírsz ébren maradni, akkor menj el aludni!
-De hát még csak alig egy órája kezdtem el keresgélni!
-Látszik, hogy ha olvasol, akkor eltűnik az időérzéked...-hajtotta le a fejét és csóválta jobbra balra.-Már 4 napja folyamatosan fent vagy.

-Hogy mi?...-képedtem el.
-Jól hallottad, de legalább jutottál valamire?
-Sajnos még nem.-hajtottam le a fejem magam elé, de sikeren megint megfejeltem a könyvet.- Óó!...Hogy az a!...Miért vagyok ilyen szerencsétlen?!
-Sophie nyugodj meg.- szólalt meg Lizzy.
-Nem! Nagyon nem tudok megnyugodni. Itt van ez a varázslat és elzárta az erőmet és azt se tudom, hogy milyen mágia ez! Ráadásul nem ez a legszörnyűbb ebben a helyzetben, hanem az, hogy fogalmam sincs milyen hatása lehet még! Lehet, hogy Yama ezentúl úgy fog ugráltatni, mint egy kis csicskát és ez ki akaszt! Az erőmet pont leszarom, de nem akarok egy ilyen alaknak, ilyen mocskos módon behódolni!

-De attól, hogy csak idegeskedsz nem lesz jobb, csak rosszabb!-mordul rám Lucifer.
-Igen Sophie igaza van.-hallom Lizzy megrovó hangját is.- Elhisszük, hogy ideges vagy, de ha folytatod az idegeskedést, akkor csak rosszabb lesz.

Ismételten lehajtottam a fejem, de most figyeltem arra, hogy ne vágjam be a fejem. Lehunytam a szemeimet és próbáltam gondolkodni.
-Kimegyek az udvarra kicsit levegőzni.-álltam fel a helyemről és elindultam kifelé.

Kimentem a hátsó udvarra és a palotától jóval odébb sétáltam egy fához. Leültem a tövébe és kicsit megpróbáltam megnyugodni. Felnéztem a fa lombjára és elgondolkodtam azon, hogy a Pokol látványa nem is olyan szörnyű. Igazság szerint ugyanolyan mint a Föld csak annyi, hogy itt minden piros.

Ahogy ezen morfondíroztam, valami motoszkálást hallottam. A hang irányába fordultam és megpillantottam egy csuklyás alakot, aki egy tőrrel ugrott felém. Én gyorsan felpattantam ülő helyzetemből és elugrottam a támadóm elöl. Mind a ketten egy más felé fordultunk és csak figyeltük a másikat. Hirtelen újra támadásba lendült úgy, hogy a hátam mögé teleportált. Hátra fordultam és a támadóm éppen szúrni próbált a tőrével. Én elkaptam a csuklóját és a bal oldalam felé kezdtem irányítani a kezét.

Ez sikerült is. A fejem felett át rántottam a kezét, így a jobb oldalamra került kezét kitudtam csavarni és elvenni tőle a tőrét. A háta mögé léptem és a kezét teljesen hátra csavartam és a tőrét a torkához szorítottam.
-Ki küldött?-kérdeztem rá határozottan. Viszont hallottam még valakit mögülem. Hátra pillantottam és megláttam még egy támadót. Az előző torkát elvágom a tőrrel, majd a másik támadását háritom vele.

-Felteszem még egyszer a kérdést. Ki küldött benneteket?!-kérdeztem már szinte kiabálva, de a másik csak hallgatott, majd nekem támadt. Én hárítottam az ütéseit, de meghallottam egy harmadik fél közeledését is, de azt már későn vettem észre és a kövezkező pillanatban egy hatalmas ütést éreztem a fejemen és ennek következtében elájultam.

°•○•°

Mikor felkeltem ismerős szobában voltam, viszont nem volt túl kellemes a tudat, hogy tudom, hogy pontosan hol is vagyok...