Egy régi barát - vámpírnaplók fanfiction

Part 33

Eltelt pár nap Damonnel. Jó volt meg minden csak nem volt az igazi. Olyan hamis volt. Két sértett ember egy ágyban sosem sülhet ki belőle jó. Csak azért voltunk meg mert nagyon jó barátok vagyunk. De csak ennyi barátok. Hiszen nem szerethetem őt. Na mindegy.
Sétáltam egy kicsit és mit ad a jó isten egy szeszélyes szőke boszit aki jobban utál engem mint bárki mást a világon.
- Szia Bianca
- Szia Hannah
- Mit csinálsz itt?
- Várok
- Kire?
- Rád
- Rám? Miért?
- Mert valaki megkért valamire.
- Mire?
- Hogy átkozzalak el.
- Hogy micsoda? - futni készültem, de gyorsabb volt befejezte az átkot és hirtelen minden más lett a hallásom és a látásom gyengébb lett. Nem éreztem minden ember vérét ahogyan a vénáikban fut. A napfény nem bántotta annyira a szemem. De történt még valami. Az érzelmeim felerősődtek erősebbek voltak mint valaha. Éreztem minden fájdalmat amit valaha átéltem. Éreztem azt mikor meghalt Grace vagy Stefan. A fájdalom szinte összenyomott. Elképesztően fájt, de nem tudtam hogy mit tett velem. A fejem zúgott az orromból ömlött a vér.
- Mit tettél velem?
- Nem vagy többet vámpír.
- Akkor mi vagyok?
- Boszorkány
- Ebben mi az átok.
- Az erőd. Minden fájdalom amit eddig elnyomtál felszínre fog kerülni. Veszélyes vagy másokra, a barátaidra és legfőképpen magadra.
- Ki kérte ezt?
- Klaus.
- Miért kért volna ilyet?
- Bosszúból. Amiért régen segítettél Rosenak elbújtatni Katherinet.
- Az régen volt.
- Katherinet még most is üldözi pedig az átkot megtörte.
- Nem hiszek neked.
- Akkor higyj neki.
- Szia Hannah
- Klaus
- Sajnálom, de elviszlek mielőtt még megölöd magadat vagy mást.