Egy régi barát - vámpírnaplók fanfiction

Part 43

Újra a régi lehetek. Élvezem ezt az életet. Férfiak vannak körülöttem nem is egy. Végre senki sem szól bele hogy mit csinálok, végre az lehetek aki vagyok. Annyi vért iszok amennyit csak akarok. Csak az a baj, hogy érzek minden fájdalmat. Kikapcsolhatnék, de nem teszem meg hoszen attól mi változna. Csöngettek.
- Szia Hannah.
- Szia Elijah.
- Bemehetek?
- Nem
- Miért nem?
-Mert vendégeim vannak
- Tényleg?
- Kinek a nevén van a lakás?
- Az enyémen
- Akkor nem kell behívnod
És már bent is volt.
- Hannah, mi ez az egész?
- Untam magam
- Ennyire?
- Igen, ennyire
- Őszíntén miért van ez?
- Mert nem tudok egyedül lenni. Le kell foglalnom magam, mert ha nem teszem akkor minden fájdalmamat jra és újra gondolom akaratomon kívül.
- Miért nem kapcsolsz ki ha ennyire fáj minden?
- Már Franciaországban ki akartam kapcsolni
- Miért nem tetted?
- Mert ott voltál te, akiért megérte volna emberinek maradnom, de most nincs semmim és senkim.
- Mert mindenkit ellöksz magadtól
- Próbálom magam megvédeni az olyan emberektől akik bántanak.
- Én mit tettem?
- Hazudtál
- Igen mert nem volt szívem elmondani hogy megöltem egy neked fontos személyt. Mi lenne ha okokat is kérdeznél nem csak elrohannál, akkor még lenne valakid.
- Te tényleg azt hiszed hogy szórakozásból lökök el mindenkit? Mert ha igen elmondanám hogy nem. Csak tudod nekem nem volt soha normális életem mindenki kihasznált, bántott hiszen így haltam meg.
- Mi okozott ekkora traumát, amit nem bírsz feldolgozni? Amiért nem bízol senkibe.
- Semmi
- Figyelj, nyugodtan mondd el.
- Nem szeretném
- Ha nem mondasz semmit nem fudok segíteni.
- De régen volt.
- Mégsem bízol senkiben. Szeretném tudni az okát. Addig nem megyek el.
- Oké elmondom, de ne vágj közbe.
- Jó
- Ezt még senkinek sem mondtam. 15 voltam mikor megismerkedtem Sam-el. Nagyon aranyos volt velem. Szeretett és én is őt. Egyik nap a beszélgettünk, de egy kicsit elkalandoztam és hát nem figyeltem arra amit mond. Iszonyú dühös lett. Berángatott egy szobába. Ott kiabált velem aztán közeledett hozzám addig amíg neki nem nyomott a falnak. Nagyon féltem, remegtem. Aztán megütött. Az arcomat, a bordáim, a lábam szóval mindenhol ahol ért. A fejem vérzett, a bordáimon kék zöld foltok voltak. Sam eltűnt én pedig zokogtam folyamatosan. Ez óriási traumát okozott, hiszen bíztam benne. Szerettem őt és elvileg ő is engem.
- Nem tudtam
- Annyira sajnálom
- Mit?
- Ezt az egészet.
- Nem tehetsz arról, hogy egy szemét kihasználja a gyengességed.