Az erdő lánya /Szünetel/

8. Fejezet - 𝕂𝕪𝕝𝕖

Az elkövetkezendő héten minden nap magamat okoltam. Hogy lehettem ennyire figyelmetlen? Egyáltalán nem úgy viselkedtem, ahogy egy tábornoknak kéne.

Mostmár nem tudok változtatni a dolgokon. Valahogy felelősséget kell vállalnom. Egy katonám mellém léptette a lovát.

- Uram, már csak egy órára vagyunk a fővárostól. Beadjunk mégegy altatót a lánynak?
- Nem kell, egy darabig úgyis kómás lesz két hét folyamatos altató után. - feleltem

El is felejtettem azt a lányt. Neki tudnia kell, amit Lydia is tudott. Lehet, hogy nincs minden veszve?

Egy félóra kellet, hogy elmúljon az előző adag altató hatása. Amikor tájékoztattak, hogy ébredezik, hátra lovagoltam a lóhoz, amin eddig utazott. Megálljt azonban nem parancsoltam.

Akkor kezdett mocorogni a lány, amikor odaértem hozzá. Felemelte a fejét a ló nyakáról.

- Hol vagyok? - kérdezte álmosan
- Egy fél órára a fővárostól, Bisamarttól. - feleltem neki

A lány erre gyorsan felült a lovon. Egy darabig látszott rajta, hogy képzeletben próbálja elhelyezni azt, hogy ő most pontosan hol is van. Ennyire műveletlen lenne, hogy még azt sem tudja, hogy hol van a főváros?

- Két hetes lovaglásra vagy az erdődtől. - segítettem ki

Ő ezt azonban nem segítségként értelmezte. Sokkal inkább piszkálódásnak vehette le. A következő pillanatban ugyanis elég élesnyelvűen vágott vissza.

- Vissza fogok menni az otthonomba, Lydiaval együtt, téged pedig elfoglak felejteni, te tuskó.

Nem örültem a szavainak. Senki nem hívhat engem tuskónak. Egy lányt azonban nem fogok megütni. Más esetben már ütöttem volna ugyanis.

- Azzal a nővel már nem fogsz találkozni, soha. - feleltem gúnyosan helyette
- Ezt, hogy érted? - kérdezte bizalmatlanul

Aztán valószínűleg megijedt, végre.

- Mi a fenét csináltál Lydiaval? - kiabált rám

Szemeiből teljesen eltűnt az álmosság. A düh szinte izzott a tekintetében. Azt hiszem, hogy megtaláltam a sebezhető oldalát. Arcomra egy kárörvendő mosoly ült ki.

- Lehet, hogy éppen most hal meg. - közöltem fagyosan

Magamban azonban nagyon remélem, hogy nem így van. Nekem ugyanis végem van, hogyha az a nő meghal, mielőtt beszélhetnék a királlyal. Ez egy nagyon nagy csapás volt a lánynak.

- Meg foglak ölni! - ordibált

A szemeiben pedig látszott, hogy nem viccel.

- Gyenge vagy te ahhoz. - vágatam a fejéhez
- Azt majd meglátjuk. - sziszegte

Lehet, hogy egy katonámat le tudta győzni, de engem biztos, hogy nem fog.

- Nemsokára kiderül, hogy te is az imádott Lydiad után fogsz-e menni. - vetettem neki oda

Azzal otthagytam a lóhoz kötözve. Azt akartam, hogy visszavegyen egy kicsit az arcából. Hamar rá fog jönni, hogy nem olyan erős, mint aminek hiszi magát. Egyedül pedig semmire sem lesz képes.

Sziasztok! Először is bocsánat, hogy ennyi ideig nem írtam fejezetet. Nem nagyon volt motivációm látván, hogy alig van pár ember,aki elolvassa. Aztán rájöttem, hogy nem érdekel, hogy hány embernek fogok írni. Ha ők kíváncsiak a folytatásra, akkor nekik írom meg. Mostantól sűrűbben lesznek részek, ígérem.😊
Ui: Köszönöm annak a pár embernek akik szeretik ezt a történetet.💞