Az erdő lánya /Szünetel/

22. Fejezet - 𝕂𝕪𝕝𝕖

Kivételesen egyet értettünk valamiben Danteval. Mindketten boldogok voltunk, hogy végre találtunk valami fogadószerűt ebben a megátalkodott városban. Legalább egy órája kerestünk szállást. Ennyi idő alatt mindketten bőrig áztunk és kifáradtunk.

Amint beléptünk az ajtón,megcsapott az alkohol szaga. Nem ez volt a legjobb hely, ahol megszálhattunk, de egyenlőre ez is megteszi. Körülnéztem, amikor beléptem az ajtón és amit a lépcsőn láttam attól megtorpantam. A helyiségben ott állt a lány, akinek nagyon nem kéne itt lennie. Abban a pillanatban rengeteg gondolat játszódott le a fejemben. Még mielőtt bármit is tehettem volna, a lány megfordult és felszaladt a lépcsőkön.

Azonnal utána eredtem, el kell kapnom. Mi van ha egy kém, aki utánunk szaglászik. Míg rohantam a folyosón egyre jobban meggyőztem magam erről a gondolatról. Így már minden értelmet nyer. Nem is értem miért nem jutott ez eddig eszembe.

Éppen sikerült utolérnem mielőtt a szobájába menekült volna. Elkaptam a karját és magam felé fordítottam. A szemében valami őrült düh tombolt, ahogy rám nézett. Egy kissé meg is lepődtem. Sose láttam még ilyen gyűlölettel teli, de mégis gyönyörű szempárt.

- Nem menekülhetsz előlem. - tisztáztam a dolgot
- Semmi közöm hozzád és neked sem hozzám szóval kopj le és hagyj békén. - sziszege, mint egy kígyó

Végülis egészen hasonlított hozzá.

- Elég gonosz ezt mondanod, miután befogadtalak nem gondolod?
- Befogadtál? - horkant fel megvetően - Én inkább az elraboltál és fogvatartottál jelzőket használnám.
- Érdekes, mintha nem ez lett volna a célod.
- Tessék? - zavarodott össze
- Végig az volt a célod, hogy bejuss közénk és kémkedj utánunk igazam van? Ti ketten aztán ravaszak vagytok Lydiaval. Az egyikőtök úgy tesz, mint akit elraboltak a másik meg addig beszivárog közénk. Elég sok ideig sikerült átverned, de most lebuktattad magad.

A lány szemében még jobban elmélyült a gyülölet. Pár percig meg sem bírt szólalni. Ez érthető, miután összetörtem a látszólag tökéletes tervüket.

- Te.... Átléptél egy határt amit nagyon nem kellett volna. - félelmetesen halkan és nyugodtan beszélt - Itt és most megesküszöm neked, hogy meg fogod még bánni a rágalmazó szavaidat.
- Rágalmazó? Dehiszen ez az igazság.
- Neked fogalmad sincs az igazságról. - a könyöke a gyomrom felé lendült

Nem vettem időben észre, ezért el is érte a célját. Ösztönösen eleresztettem, pedig eszembe sem volt. Az alkalmat kihasználva villámgyorsan kibújt a szorításom alól és menekülőre fogta. Egy szempillantás alatt a szobájánál termett. Esélyem sem volt újra nyakon csípni. Berohant a szobába és magára zárta az ajtót. Nem adhattam azonban még ennyitől fel. Követtem az ajtóig és dörömbölni kezdtem rajta.

- Ne hidd, hogy el tudsz menekülni előlem. - kiabáltam hangosan, biztosra menve, hogy hallja a vastag faajtó másik felén - Elkaplak és felelni fogsz a bűneidért.
- Nincs semmiféle bűnöm, amiért felelnem kéne szóval csak hagyj békén. Nem kérek az állítólagos gondoskodásodból. Nem akartam sose a közeledben lenni sem, váljanak el az útjaink most és ne avatkozz többé a dolgomba. - érkezett a válasz

Én azonban már el határoztam magam. Gyűlöltem a hazug embereket ez a hölgy pedig aki az ajtó másik feléről beszél hozzám az egyik legnagyobb mind közül akikkel eddig csak találkoztam. A büszkeségemnek sem tenne jót, ha egy kémet csak úgy elengednék. Nem, az ki van zárva, hogy csak úgy útjára eresszem.

Újra dörömbölni kezdtem az ajtón. A fa puhán elnyelte az ütéseim hangját annyira, hogy ne hallják az egész épületben. A személy, akinek szóltak azonban egyentalán nem figyelt rájuk. Be kellett látnom, hogy drasztikusabb eszközökhöz kell folyamadnom.

- Ha nem nyitod ki az ajtót kénytelen leszek betörni.- remélemtem, hogy a fenyegetés hatni fog rá

Természetesen hiába reménykedtem, a lányt nem lehetett szavakkal meggyőzni. Még párszor próbálkoztam, de semmi hatása nem volt. Magam mellé intettem az idő közben emeletre érkező Dantet. Figyelmen kívül hagytam az értetlenkedő pillantásait. Sem időm, sem kedvem nem volt neki magyarázatot adni. Amilyen felfogással rendelkezik amúgy sem értené meg. Inkább intettem neki, hogy törje be az ajtót. Már éppen rám akarta zúdítani a kérdései záporát, amikor beléfolytottam a szót:

- Ne most.

Vezett rám egy dühös pillantást, de ennek ellenére nem szólt. Talán egyszerűbbnek találta ha nem áll le most vitatkozni. Mindenesetre engedelmesen nekifeszült az ajtónak. A régi, korhadt faajtó nem sokáig bírta a bikaerejű Dantevel felvenni a harcot. Egy hangos reccsenéssel adta meg magát. Ripityára törött, ezért a korhadékot félrerúgva csörtettem be a szobába.

A kis helyiségbe egy lélek sem maradt. Azonnal az ablakhoz rohantam, ami tárva nyitva árulkodott. Kihajoltam és szétnéztem a sötét utcán. Még láttam egy köpenyt besurrani a legközelebbi sikátorba. Nem kellett hozzá sok ész, hogy rájöjjek kihez tartozik.

- A rohadt életbe! - csaptam az ablakpárkányra

A szintén korhadt fa nem bírta az erőmet. Az ablakpárkánynak több, mint a fele elszakadt és a mélybe zuhant. Ekkor jutott eszembe, hogy az emeleten van a szoba. Tehát a szökevényvek minimum 4 métert kelett átugrani és a kemény macskakőre érkezett. Ami azt jelenti,  ki van zárva, hogy sérülés nélkül távozott. Egyből megfordultam és rákiabáltam Dantere.

- Menjünk a lovakakért! Nem mehetett messze! - azzal már viharzottam is ki az ajtón

Nem nagyon érdekelt, hogy követ-e. Az sem zavart volna különösebben, ha elmarad mellőlem és sose látom többé. Átrohamoztam a kocsma  meglepett töltelékén és a rozoga istálló felé vettem az irányt.

Szerencsémre a lovakat még nem nyergelték le, kitéptem a kantárt az istállófiú kezéből és felpattantam az állat hátára. Felrántottam a zablát és belevágtam a sarkamat a ló oldalába. A riadt állat hangos nyerítés kíséretében megfordult és éles vágtába kezdett. Elvágtattam a sikátorhoz, befordítottam a lovat a szűk utcába és megkezdődött a hajtóvadászat.

Valahogy ez az egész üldözés felkavarta a vérmérsékletem. Éreztem a forró vér lüktetését a bőröm alatt. Izgatottan kapkodtam az éjszaka hideg levegőjét és csak az üldözés körül kavargott minden gondolatom. Többé már a fagyos eső sem állíthatott meg, ami minden percben egyre jobban átáztatta az öltözékem. Nem érdekelt semmi más, csak annak a lánynak az elkapása.