Az erdő lánya /Szünetel/

13. Fejezet - 𝕀𝕣𝕚𝕤

Egy kis idő után kezdett igazán elegem lenni.

- Fejezzétek már be! - kiabáltam fe

A kitörésem láthatóan mindenkit meglepett. Ez a pillanatnyi döbbenet tökéletes alkalom volt nekem. Egy egyszerű csuklómozdulattal kiszabadítottam mindkét kezem. Hátrébb léptem és Luis mellé álltam.

- Mit is akartok tőlem pontosan? - tudakoltam

A szőke férfi sóhajtott, majd a következőt válszolta:

- Mi lenne, ha ezt nem itt beszélnénk meg?
- Miért? - kötött bele rögtön a vörös hajú
- Azt hiszem, hogy nekünk négyünknek több közös megbeszélnivalónk van, mint gondolnánk. - nézett a szemembe az elrablóm

Láttam, hogy ezek valószínűleg megint össze fognak veszni, szóval gyorsan közbeléptem.

- Rendben, nekem is jobban megfelel ha inkább megbeszéljük a dolgot.
- Ez esetben kérlek kövessetek. - indult meg a jeges tekintű férfi

Egy fél óra múlva már mind valamilyen szobában ültünk, egy - egy pohár tea társaságában.

- Szerintem kezdjük a bemutatkozással. - ajánlotta fel Luis

Ezzel pedig fel is oldotta a kínos csendet.

- Kyle vagyok, ennek a Birodalomnak az 1. tábornoka. - ennyivel le is zárta az, aki elragadott engem az erdőből
- Dante, 2. tábornok. - mutatkozott be szűkszavúan a vörös hajú férfi
- Engem meg már ismersz. - mosolygott rám Luis

Ez után minden szem rám szegeződött. Kissé zavarba jöttem, mivel még soha nem kellet bemutatkoznom.

- Iris vagyok, Lydia fogadott lánya. - böktem ki végül
- Az a Lydia, aki ellopott a királyunktól egy igen értékes tárgyat??? - kiáltott fel Dante
- Igen ő. - felelt helyettem Kyle
- Nem értem, hogy ez mitől ilyen nagy dolog. - vontam meg a vállam
- Mindegy, most nem ezt akarom megbeszélni. - zárta le ezt a témát Kyle
- Akkor meg mit akarsz kitárgyalni? - érdeklődött Luis
- Az az igazság, hogy a király azt parancsolta, hogy Iris velünk jöjjön a táborba. Azt mondta, hogy mivel én hoztam ide, ezért én is felelek érte.
- Oda? - kérdezett vissza Dante - Biztos, hogy nem bírná egy napnál tovább
Egy késsel megfelelő pillanatást küldtem felé. Nincs számomra idegesítőbb dolog, mintha lenéznek.

- Nem érdekel, mit gondolsz. - csaptam az asztalra - Ha ezt mondta, akkor ezt kell tennem, nem?

Az utolsó dolog amit tettem volna, hogy hallgatok a királyra, de most kénytelen voltam. Dante megjegyzése ugyanis nem kicsit sértette meg a büszeségem.

- Így igaz. - bólintott Luis
- Menjünk, megmutatjuk a helyet, ahol mostantól élni fogsz. - jelentette ki Kyle

Meg kell mondjam, hogy roppant gyorsan intézkedett is. Hamarosan már mind lovon ülve vágtattunk. Hiányzott Zain. Rajta sokkal kényelmesebbem tudtam utazni.

Ahhoz sem kellett sok idő, hogy a katonai központhoz érjünk. Nagy sík terepen elterülő kiképzőhely volt a nagy része. Viszont egy kétszintes kastély is volt mellette.

- Ott élünk mi, tábornokok és mostantól te is. - tájékoztatott Luis, amikor észrevette, hogy nézem
- Mi? - nem akartam elhinni, hogy mostantól eggyütt kell élnem velük

Még a gondolatát is utáltam.
Luis azonban már nem figyelt rám. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor megállapítottam, hogy a fenyőerdő alig 10 percre lehet innen. Hamarosan  újra láthatom a legjobb barátom. Ezen kívül lesz majd hol töltenem a napjaimat.

Hamarosan már leszálltunk a lóról és besétáltunk a kapunk. Az első amit megpillantottam, az ez egyik kiképzőpálya volt. Természetesen éppen használat alatt.

- Minden tábornoknak van saját területe, ahol képezheti a katonáit. - folytatta a magyarázatot Luis - Nekünk, tábornoknak külön szabályaink vannak, mint a katonáknak. Azt, hogy neked melyikeket kell követned, majd Kyle eldönti.
- Értem. - motyogtam, pedig valójában egyentalán nem is figyeltem.

Elindultunk keresztbe a pályán. Már a közepén voltunk, amikor egy hatalmas termetű katona lépett oda hozzám.

- Te meg hogy kerülsz ide, kislány? - mászott bele a magánszférámba

Meg kell mondjam egyentalán nem tetszett. A másik három tábornokra pillantottam, de ők tovább mentek. Láthatóan észre sem vették, hogy lemaradtam. A többi katona is abbahagyta az edzést és engem figyelt.  Az első dolog, ami igazán felidegesített, az a nagydarab katona volt. Egy pillantban, amikor lankadt a figyelmem, hozzáért az ülepemhez.

- Csak nem azért jöttél, hogy szórakoztass minket? - vigyorgott

Betelt a pohár. Mivel a fegyvereimet még mindig nem adták vissza, ezért csak a kezemre és a lábamimra hagyatkozhattam. A kezem magától mozdult. Hatalmas pofonnal ajándékoztam meg a katonát.

- Te meg mégis mi a fenét képzelsz? - kiabáltam rá

Erre már a másik három tábornok is megfordult. Nem kellet sok idő nekik, hogy felfogják mi történt. Közelebb jöttek, de egyenlőre nem avatkoztak bele. Szép kis férfiak, mondhatom.
A tapló katonának is felment a vérnyomása.

- Ezért kapsz, te szajha! - rontott nekem

Elképesztően lassú volt. Meg sem kellet erőltetnem magam, hogy kikerüljem az ütéseit. Hamarosan meguntam a játékot. Megragadtam a karját és hátra csavartam. Felordított fájdalmában.

A szemem sarkából láttam, hogy Kyle szemében elégedettség ült. Luis és Dante pedig elismeréssel bámultak rám. A nagydarab katona hamar a földre került. Rátérdeltem a nyakára, közben egy percig sem engedtem a csavaráson.

- Egy valamit jegyezzetek meg. - mondtam halkan, de a néma csendben mindenki hallotta - Ha még egyszer valaki hozzám ér, ahhoz nem leszek ilyen kegyes.

Azzal eltörtem a katona karját. A féfi felüvöltött. Leszálltam a nyakáról és leporoltam a ruhám. Azon a napon megjegyeztem valamit. Soha nem fogok megbízni az emberekben. Lydia természetesen kivétel volt. Egy falat építettem a szívem köré. Egy áthatolhatatlanul magas falat. Akkor természetesen még nem gondoltam, hogy ezt a falat át fogják törni.