Az erdő lánya /Szünetel/

12. Fejezet - 𝕀𝕣𝕚𝕤

Végre megszabadultam tőle. Enyhén szólva is a szívbajt hozta rám az a férfi. Miért hadonászik késsel, ha azt sem tudta, hogy ki vagyok. Túl agresszív. Vajon minden féfi olyan, mint ő és az, aki ide hozott?

Megráztam a fejem. Nem kéne most ilyeneken gondolkoznom. Inkább arra kéne ügyelnem, hogy hogy fogok innen lejönni. Az biztos, hogy nem mászhatok vissza csak úgy egyszerűen a kertbe. Biztos vagyok benne, hogy az az eszement kifundált valamit, hogy elkapjon. Ekkor vettem észre az ablakokat.

- Megvagyok mentve. - sóhajtottam fel

Egy találomra kiválasztott ablakhoz másztam. Szerencsére a fa elég idős volt, hogy a mellékágain is biztonságban mászhassak.

Először is megnéztem, hogy hol van a zár. Természetesen nem olyan ponton volt, ahol elérhettem volna.

- Mit is képzeltem? - suttogtam magam elé - Ha ennyire könnyű lenne, az már nevetséges lenne.

A következő lépés az üveg vastagságának az ellenőrzése volt. Megkocogtattam. Természetesen elég vastag volt, hogy ne lehessen csak úgy betörni. Enyhe düh járt át. Nem igaz, hogy ennyire béna lennék. Ráadásul minden felszerelésem elvették, még amikor elkaptak.

Megragadtam hát ez ágat, hogy kapaszkodjak. A lábammal több erőt fogok tudni kifejteni. Addig rugostam az üveget, amíg repedezni nem kezdett, végül pedig szilánkokra hullva összetört. Egy jó része pedig természetesen az én lábamban kötött ki. Szúrt, fájt és vérzett, de jelen pillanatban nem érdekelt. Szerencsére elég nagy volt a rés, hogy az oldalamat ne vágja szét, amikor bekúsztam. Még nagyobb szerencse volt, hogy senki nem volt a szobában. Leültem az egyik sarokba és elkezdtem a nagyobb üvegszilánkokat eltávolítani.

Annyira belemerültem a munkába, hogy észre sem vettem az alakot, aki bejött a szobába. Csak akkor eszméltem fel, amikor megszólított:

- Te meg mit keresel itt?

Riadtan kaptam fel a fejem. Egy nálam nagyjából 2 évvel idősebb fiú állt előttem. Barna haja kócosan lógott az arcába. Szintén ilyen színű szeme kedvességet türözött. Barátságos aura vette körül. Jelenleg ő volt az egyetlen, akinél úgy érzem, hogy megnyílhatok neki. Lydian kívül, természetesen. A fiú leguggolt, kezét kedvesen kinyújtotta felém.

- Gyere állj fel, nem bántalak.

Bunkóság lett volna nem elfogadni az ajánlatát. Felálltam hát, de nyomban össze is rogyott a lában. Persze, hogy pont most kell kimutatnia, hogy fájdalma van.

- Hiszen te vérzel! - lepődött meg a fiú
- Valóban vérzek. - csak ennyit válaszoltam neki
- Miért nem szóltál? - faggatott

Mi a fene? Miért csinál úgy, mintha ezer éve ismernénk egymást?

- Gyere! - ajánlotta - Elkisérlek az orvoshoz.

El fogadtam az ajánlatát. Azt azonban nem voltam hajlandó, amikor a kezét nyújtotta, hogy támogasson. Inkább a falhoz támszkodtam. Elég lassan haladtunk, de láthatóan nem nagyon zavarta őt. Velem ellentétben. Én ugyanis nagyon röstelltem, hogy ilyen gyengének mutatom magam. Mintha egy elkényesztett kislány lennék, aki sose sérült meg. Pedig számtalan sebet szereztem már az erdőben. Ahogy mentünk, eléggé megbámutak a szolgálók. Mi olyan érdekes vajon? Akkor még fogalmam sem volt, hogy ki az, aki támogatni szeretett volna.

Végül csak elértünk az orvoshoz. A fiú bekisért oda is. Egy tíz perc kelet csupán, hogy a lábam már le legyen kezelve. Meg kell mondjam, hogy sokkal könnyebb érzés volt így. Kiszedték a maradék szilánkokat is. Amikor kijöttünk a szobából bemutatkozott a fiú:

- Luis vagyok, a 3. tábornok.
- Engem Irisnek hívnak. - feleltem

Lydia úgy tanított, hogyha valaki bemutatkozik, akkor illik megmondani a saját nevemet is.

- Gyönyörű neved van. - mosolygott rám Luis

Rég mosolyogtak már rám így. Akaratlanul is visszamosolyogtam rá.

-Köszönöm.

Egymást fürkészve haladtunk a kastély folyosóin. Egészen addig minden békés volt, amíg egy kereszteződéshez nem értünk. Ott kezdődött a felfordulás. Amint kitoppatunk valaki kiabálni kezdett:

- Hé te!

Odakaptam a fejemet, de nem azt láttam, amit szerettem volna. Az őrült vörös hajú férfi rohant felém, akivel a kertben találkoztam. Amint odaért hozzám megragadta a kezemet.

- Gyere csak velem! - a szemei csak úgy szikráztak
- Hagyjál békén! - kiabáltam rá
- Eszemben sincs elengedni a prédámat. - magasodott fölém
- Süket vagy? - hallatszott a kereszteződés másik végéből

Az árnyékból előlépett az a férfi,aki elrabolt engem. Ő is hasonló magasságú volt, mint az, aki a kezemet szorította.

- Neki most velem kell jönnie, mivel az én foglyom. - ragadta meg a másik kezem

Mind a ketten az én kezemet fogták, közben pedig farkasszemet néztek egymással. Szinte láttam a két aurát összecsapni. Úgy tűnt, hogy nagyon nem szimpatizálnak egymással. Hátrapillantottam Luisra, de ő csak figyelte az eseményeket. Nekem kellett döntenem.