Az erdő lánya /Szünetel/

3. Fejezet - 𝕀𝕣𝕚𝕤

Végül a házunk mellé érkeztünk meg. A sok barangolás után Zain inkább hazahozott.

Rápillantottam a hatalmas házra. Egykoron talán egy nemesi család élhetett benne. Mostanra viszont nem volt több, mint egy elhagyatott ház. Falain borostyán kúszott fel. A háznak az a fele, amit nem használtunk lassan a természet részévé vált. Lydia szerint mindent vissza kell adni egyszer a természetnek, amitől kölcsönkaptuk. Ezzel válaszolta meg a halálra vonatkozó kérdésemet is.

Lecsúsztam a barátom hátáról és a bejárat felé vettem az irányt. Kitártam a kapu méretű ajtót. Lydia nem volt otthon, ezt éreztem. Az emeletre vezető lépcső felé vettem az irányt, de megálltam az alján. Egy darabig a lépcsőn ülő macskát figyeltem. Ahogy a cirmost néztem egy őrült gondolat fészkelte be magát az eszembe.

- Mi lenne, ha kimennék a legközelebbi településbe?

Nem hagyott nyugodni. Végül sarkon fordultam és a kint legelő Zainig szaladtam. Azzal a kifogással ültem fel rá, hogy csak körülnézek odakinnt.

Soha eszembe sem jutott volna, ha holnap nem mennénk ki oda. Sejtésem szerint sokkal messzebb fogunk menni, mint a legközelebbi település. Megragadtam Zain szarvait és megszorítottam a lábammal.

- Fuss! - csak ennyit suttogtam halkan a fülébe

A szarvas elrugaszkodott. Erős, izmos lábai futásba kezdtek. Szinte repültünk. Zain velem ellentétben gond nélkül elhagyhatja az erdőt.

Ilyenkor álltalában a legközelebb eső helyre megy, hogy lopjon a termésből. Legjobb barátom ugyanis élt-halt a gyümölcsökért és a zöldségekért. A vad növények pedig kanyarban sem voltak a termesztett társaik ízéhez.

A szarvas így pontosan tudta, hogy hova vigyem. Ahogy azt is, hogy most nem csak egy sétára megyünk az erdőben. Nagyjából 3 órát futottunk, mire ritkulni kezdett az erdő.

Zainről már patakokban folyt a víz. A száján szélén fehér hab jelent meg. Nekem a lábam kezdett fájni. Éreztem, hogy ezt holnap nem fogja megköszönni. Innen már csak 10 perces út volt, hogy meglássam a falut.

Sok kicsi ház volt egymás mellett. Jeleztem a szarvasnak, hogy megállhat. Zain egyből megállt. Zihált egy darabig. Úgy döntöttem, hogy jobb lesz, ha leszállok róla. A lábaim már így is görcsben voltak.

Megszédültem egy kicsit, amikor a lábam újra talajt érintett. Csak pár perc kellett, hogy mindketten összeszedjük magunkat. Kényelmes tempóban indultunk el. Az egyik kezem Zain bundájába fúrtam. A másikat magam mellé engedtem. Ideges voltam.

Most először mentem emberek közelébe. A falu határában pár paraszt bámult meg. Nem értettem őket. Mi olyan furcsa bennem? A ruhám teljesen rendben volt. A külsőm is rendezett volt. Már amennyire ezt el lehet mondani ilyen sok vágta után.

Mondjuk lehet, hogy a mellettem lépkedő hatalmas gímszarvas vonzotta a figyelmet. Mindenesetre sűrű tekintetek körében értünk be a faluba. Amikor a főtérre értünk észrevettem, hogy piac nap van. Tehát innen szokta Lydia beszerezni azokat a holmikat, amik az erdőben nem megtalálhatóak.

Érdeklődve futottam oda egy bódéhoz. Zain természetesen szorosan mellettem maradt. Azonban ahogy közelebb értünk előrenyújtotta a nyakát és elvett egy almát az árustól. Az árus hangosan figyelmeztetett:

- Fizesd ki, amit megevett.

Rémülten kaptam a derekamra. Persze, hogy nem hoztam el a pénzem. Lydia szokott nekem adni, bár eddig fogalmam sem volt róla, hogy mire való. Csak most esett le, amikor láttam, hogy mindenki ezekkel cserél.

- Nincs pénzem. - közöltem egyszerűen

Az árus arca elborult.

- Kislány, nekem erre nincs időm. Fizesd ki, vagy baj lesz.

Kezdtem felhúzni magam.

- Nem én vettem el, hanem Zain. Neki még nem kell fizetnie, vagy maga az állatoktól is fém izéket kér?
- Na ne szórakozz velem! - kiabált rám a boltos - Nem könnyű ételhez jutni manapság. A lopás bűn.

Kijött a pult mögül, és megragadta az egyik kezem. Erős volt a szorítása.

- Ne nyúlj hozzám! - kiabáltam

A kezem magától lendült. Egy kis idő múlva egy hatalmas pofon csattant az áruson. Zain sem hagyta szó nélkül, hogy valaki engedély nélkül hozzám ért. Meglökte az árust. Az elesett, így elengedte a kezem. Kihasználtam a helyzetet és menekülőre fogtam.

Nem volt időm felülni Zainre. Csak futottam. Egyik lábam a másik után. Nem néztem hátra, de hallottam, ahogy az árus utánam kiabál:

-Tolvaj! Tolvaj! Kapják el a tolvajt!

A környezetem miatt, amiben felnőttem, nagyon gyorsan tudtam futni. Jobb formámban még egyes állatokat is lefutottam. Akkor azért mégis hátranéztem, amikor lépteket hallottam magam mögött. Hiba volt. Az utca, ahova kifutottam egy kereszteződés volt. Egyenesen valaki mellkasának futottam. A megcsörrenő kard pedig semmi jót nem ígért.

Sziasztok! Valami nincs rendben nekem a Wattpadommal szóval, arra kérnélek titeket, hogy az utolsó mondatot írjátok le nekem kommentben. Segítene, hogy tudjam, hogy ti mit láttok.
Ui: köszönöm ❤️