Az erdő lánya /Szünetel/

15. Fejezet - 𝔻𝕒𝕟𝕥𝕖

Sziasztok, visszatértem. Még mielőtt neki kezdek ennek a fejezetnek két dolgot szeretnék mondani.

Az egyik az, hogy kérek mindenkit, aki régen már elolvasta ideáig a történetet, hogy MENJEN VISSZA A 13. FEJEZETHEZ! Ugyanis változtattam a történeten. (A logikusabb felépítés érdekében.)
Akkorhát csapjunk a lovak közé.

Nem értem ezt a lányt, aki idejött. Eltelt egy hónap az érkezése óta és még mindig idegenként viselkedik. Mindenkire megvetéssel és utálattal néz és esszerint is viselkedik. Mióta itt él, egyetlenegyszer sem nevetett. Mosolyogni látni is kész csoda. Egy átlagos ember nagyon hálás lenne az ellátásért és a szállásért, mindenkinek nyalizna, akinek csak tud. Neki azonban eszébe sem jut ilyen.

Hihetetlen, hogy meg tudja tartani a büszkeségét, annak ellenére, hogy min megy keresztül. A katonák többsége valamelyikőnk szeretőjének nézi. A maradék pedig szajhának. Ezt azonban csak a háta mögött mondják ki. A jelenlétében ugyanis az összes retteg, amióta eltörte annak a katonának a kezét.

Eleinte sajnáltam és még szánalomból segíteni is akartam neki. Ő azonban minden szavam támadásnak veszi. Ráadásul eltűnik a táborból és minden katonát leráz, akiket vele küldünk a városba. Ki tudja, hogy hova megy az ilyen alkalmakkor. A gyanús viselkedése miatt pedig még mindig fenntartom róla a kém-elképzelésen.

Egyik nap, amikor éppen szabadnapom volt eldöntöttem, hogy követem. Reggeltől estig figyelni fogom, hogy mit csinál. Így talán kideríthetek valamit róla.

Az egyetlen dolog ugyanis, amit mondott magáról, hogy annak a Lydianak a lánya. Semmit nem tudtunk a múltjáról sem azt, hogy honnan jött. Azt sem, hogy milyen életet élt, és milyen kapcsolatai vannak. Kyle ugyan biztosan tudott valamit, de az a rohadék soha nem fogja nekem elárulni. Akkor sem, ha térdenállva könyörögnék neki. Nem mintha meg tenném.

Mindenesetre a reggelét úgy kezdte, mint mindenki. A szobájában viszont nem tudtam megfigyelni. Hiszen milyen ember az, aki egy fiatal lányt figyel a szobájában? A múltam miatt sokan hinnének ilyennek, de sosem tenném. Hiszen az előző 1. Tábornok volt az apám. Sokan szoknyapecérnek tartották. Anyám mellett viszont egyentalán nem mert ilyeneket csinálni.

A dolgok érdekes része délelőtt kezdődött. Most nem a városba ment, hanem a másik helyre, ahova el szokott tűnni.

Rettenetesen kíváncsivá tett. Vajon hova megy és kivel találkozik? Teljesen abban a hitben voltam, hogy valakivel biztosan.

Meg kell hagynom, hogy nagyon értett hozzá, hogy hogyan kell eltűnni. Egy pillanat alatt köddé vált. Pedig csak egy kicsit vettem le róla a szemem. Szerencsére a nyomainak eltütetésében nem volt ilyen profi. Hamar megtaláltam a lábnyomait. Követtem őket.

Nem lepett meg, hogy a közeli fenyvesbe vezettek. Végülis, tökéletes hely egy titkos találkára. A nyomaiból hamar megtaláltam őt magát is. Egy tisztáson állt. Körülötte fenyők magasodtak. Az viszont váratlanul ért, hogy levette a cipőjét. Minek? Mindenesetre nem törődtem vele. Biztos csak unalomból csinálja, amíg vár. Hátrapillantott, így gyorsan bebújtam egy fa mögé. Reméltem, hogy nem látott meg. Mire kilestem már más irányba nézett. Egyszer csak kiabálni kezdett:

- Zain! - hangja erős volt és tiszta

Biztos a cinkosát hívja. Egy bő tíz percig csinálta, aztán mozogni kezdett egy bokor. Szerencsére elég messze tőlem.

Majdnem hátraestem, amikor egy gímszarvas lépett elő. Köztudott, hogy ezen a környéken igen agresszívak ezek az állatok. Fel fogja nyársalni. A következő meglepetés akkor csapott meg, amikor a lány odaszaladt hozzá. Hát bolond ez? Az ezt követő jelenetet azonban nem tudtam feldolgozni.

- Zain, hát itt vagy végre! - kiáltotta és átölelte a szarvas nyakát

Tényleg elment az esze. Talán öngyilkosságot akar elkövetni. Annak vannak sokkal kevésbé macerás és fájdalommentesebb módszerei is.

A következő csapás az állat viselkedése volt. Boldogan böködte Irist az orrával. Láthatóan örült a találkozásnak. Nagy örömében lökdösni kezdte a lányt, ő pedig kacagva simogatta. Igen, nevetett, pedig a táborban sose tette.

Be kell valljam, hogy elbűvölő volt a nevetése. Hozzátett még a napfényben ragyogó haja is.

Nem, nem szabad elkaladoznom. Meg kell fejtenem, hogy mitől képes erre. A gyanúm pedig egyentalán nem szállt el. Sőt, egyre kivámcsibb lettem erre a lányra. Mindenesetre követem a nap hátralevő részében is.