ESÉLYTELEN - Haikyuu ff.

Második rész

— Hol marad a Tooru? —

Az öcséd végülis mellédkuporgott, diadalmasan kinyújtottad rá a nyelvedet, mellé pedig bezsúfolta magát az újdonsült társatok, Iwaizumi Hajime. Heringparti, éljen éljen! Intettél neki, ő is vissza. Oikawa csak előtted foglalt kényelmesen helyet. Anya kihajtott a parkolóból, aztán picit feltekerte a rádiót.
Anya mindig is híres volt az akaratáról, ha valamit nagyon akart, akkor az úgy is volt általában. Biztos rávette a két fiút, hogy majd ő hazaviszi őket. Nagylelkűsége határtalan.

- Aztán felrobbantott mindent.-mutatta a kezével az öcséd Iwaizuminak, már amennyire tudott, de még akkor is vagy kétszer fejbevert téged.-Érted, volt egy majdnem full gyémánt szettem, vagy hat vascsákány, meg tartalék gyémántok a ládában és odavesztek. Rohadt Creeper!

- Hé! Hogy beszélsz?!-mordult fel anya.

- Rohadt Creeper! Rohadt Creeper!-hajtogatta.

- Kussolj már.-lökted meg.-Senki se kérdezett.

- "Senki se kérdezett."-utánzott mély hangon, és még idézőjelet is rakott a levegőbe.

- Figyi Dash-kun.-nézett hátra Oikawa.-Nekem elmesélheted, figyelek rád.

Chh!
Az öcséd szeme egyből felcsillant, egész úton csak magyarázott megállás nélkül. Meg is említette, hogy jöjjön át valamikor játszani, mire te egyből leszögezted, hogy "Oikawa sajnos nem tud többet hozzánk jönni." Nem foglalkoztál a folytonos "miért?"-ekkel, csak csendben nézted a tájat.
Rengetegszer töltötték együtt ők csak ketten a napot nálatok, ki sem jöttek onnan reggeltől estig, még pisilni sem (!!!!), neked kellett bevinni az anyukád által készített ebédet, amibe csak épp hogy beletúrkáltak, hisz ott volt mellettük tömérdek édesség meg miegyéb, az sokkal jobban tetszett nekik, mint a Soba.
Azonban te jóízűen elfogyasztottad az ő részüket is, azért is, mert nagyon finom volt, és azért is, mert anyukád biztos egyből leállította volna a game partyt, hogy tessék azonnal ebédelni. Te neked pedig nem volt szíved eljátszani ezt velük.
De volt, hogy te is résztvettél, általában Need for Speeddel vertek agyon. Egyedül az olcsó pasziánsszal tudtál elszórakozni az unalmas infó órákon, amikor elment a wi-fi. De a fiúknak ezt nem említetted, tartottál a beégéstől.

- Köszönjük, Michio-sama.-szállingóztak ki a járműből.-Sziasztok.-nézett ránk Iwaizumi, aztán becsapta az ajtót. Az öcséd arréb kecmergett, így már végre te is rendesen ki tudtad nyújtani az elgémberedett végtagjaidat.

Anya megfordult, dudált egyet, és remélhetőleg meg sem áll a panellakásotok előtti parkolóig.
Rettentően kiváncsi vagy, most mit gondolhatnak. Kényszerből szenvedték végig ezt az utat? Lehet. Nem.. nem. Ez inkább biztos.
Ha korábban járnánk az időben, egész végig Tooruval hülyéskedtetek volna, vagy százszor rád szólt volna édesanyád, hogy hagyd abba az ülése rugdosását, de te azért is folytattad volna.
Nagyon rosszul érezted magad. A nyomott hangulatért csak te voltál a felelős. Részben ő is, de inkább Te.
Eközben az eső, vagy inkább havaseső kezdte bemocskolni a szélvédőt, anya megérte törölgetni a párás ablakokat a piros lámpánál.

***

Miután sikeresen összevesztél a tesóddal, mert büntetés képpen, amiért elől akarta tölteni az utat, "véletlenül" már magad sem tudod mit, de mondhatni elég jól tönkretetted a CD-ket, vagy úgy tízet. Ő cserébe az utolsó, csak emlékként megőrzött röplabdádat nem csak kilyukasztotta, hanem szó szerint széttépte. Szétcincálta! Hurrá!
Volt nálatok minden, amit csak el lehet képzelni. Szitkozódások, anyukád próbált rendet tenni, de leráztátok egy "te ebbe ne szólj bele" mondattal.