ESÉLYTELEN - Haikyuu ff.

Tizennyolcadik rész

— Szép volt —

~ Néhány nappal később ~

Hiába érezted magad fáradtnak, csakúgy, mint általában, mégis teljesen energikus voltál. Benned volt a "mindenképp nyerni akarok" és a "bizonyítanom kell" duma. Ugyanis itt álltál. Annyi idő után, már vagy egy jó fél órája még mindig csak az első szettet nyomjátok. Őszintén, az állás nincs valami jó színben.

- Szép fogadás, [Név]!-üvöltötte Okure, aztán mire feleszméltél már le is pattant az ellenfél térfelére.

Szerencséd volt.
Félve rápillantottál a kijelzőre. Szinte égetett a vörösen vakító fénye, és a tudat, hogy ez bizony.. gyötrelmes. Ez volt. Ez volt az első pontotok.

- Mégegyet.-szögezted le a társaidnak, miután ismét felálltatok a kezdéshez.

Rettentően fáradtak voltatok.
Nem csak testileg, sőt, inkább csak agyilag. A süllyesztőbe tett benneteket a csalódottság. Nem erre számítottatok. Viszont te érezted, hogy nem fog olyan könnyedén ez menni. Kihagytál, vagy kihagytatok rengeteg időt a sportból, nem szenteltetek rá elegendő időt, hiába az egész heti nyüstölés. Egész héten este kilenc után értél haza, hajnali ötre pedig mehettél vissza. Így elemezve sok volt. Mégis kevés. Gyakoroltatok, mint az állat. Mindent, amit lehetséges. De meglátszik az a kihagyás. Rettentően meglátszik.
Lopva még a sípszó előtt a padra vezetted a tekinteted. Violet a körmét tövig rágva toporgott, a többiek is eléggé stresszes állapotban figyelték a meccset.
Hirtelen még eleged is lett a röplabdából. Napi 7-8 óra csak az edzés. Igen, jól olvastad. A végére kezdtetek megfogyatkozni, például tegnap már csak hárman jöttek el. Neked mondhatni kötelező volt részt venned, mint kapitány.
Kezdett idegesíteni a másik csapat. Az a borzalmasan nagy bosszúvágy. Volt már ellenük meccsetek, és akkor nyertetek. Ők fejlődtek, ti inkább visszamaradtatok. És észrevehető a különbség.
A lelátó társaságáról ne is beszéljünk. Látszatra kétszer többen vannak, mint a ti oldalatokon. Míg nálatok csak pár dobos üti meg a hangszert, ott folyton a riválisod (a kapitány) karmestereset játszik. Mintha az övé lenne az egész csarnok.

- Az én hibám volt!-szabadkozott rögtön Yorizora. Ami meglepett, de úgy rohadtul.-Nem jól kalkuláltam, a következő meglesz.-oh, hogy már hányszor hangzott el ez a mondot úgy kb. mindenki szájából..

Az edző hirtelen időt kért.
Utolsóként cammogtál le a pályáról.

- Ez már a negyedik! A negyedik, hogy máshová ütöd azt a rohadt labdát! Nem látod?! Így bízzanak meg benned a társaid?!-üvöltötte le.

- Nem én tehetek róla, hogy a kapitány nem foglalkozik a potyalabdákkal.-forgatta a szemeit, és csakazért sem nézett feléd, rögtön a kulacsért nyúlt.

- Jól vagy, szivem? Mit hozzak?-rohamozott le rögtön a menedzser.

- Őhm..

- [Név]!-hívott félre egy kicsit a Sensei. Lassacskán arréb vonultál, állva a kíváncsi tekinteteket.-Ilyen szar fogadásokat életemben nem láttam.-jelentette ki nyersen.

- Hát, köszönöm szépen.-mosolyogtál hamisan, gúnyos hangnemben.

- Tartalékold magad.-keresztbefont karokkal vizslatott, majd a karóráját nézte egy jó darabig.-Mindjárt ideér a barátod.

- M-mi?! A barátom?!-akadtál ki rögvest.

- Oikawa. Jó barátok vagytok, nem? Vagy megint harag van?-húzta fel a szemöldökét.-Nem mintha számítana. Ne foglalkozz vele.