ESÉLYTELEN - Haikyuu ff.

Tizenharmadik rész

— Sétáljunk egyet, jó? —

Az idő kilenc körül járhatott. Egyszerűen nem voltál képes megtenni. Túlságosan berezeltél. Gyorsan meggondoltad magad? Azért nem kéne hülyének nézni az embereket. Nem is akarod, hogy Oikawa úgy táncoljon, ahogy te fütyülsz. De mégis.. valahogyan megnyomtad azt a hívást jelző kis ikont. Mielőtt még hatszor a falba verted volna a fejed, váratlanul egy igen kedves, eleven, és izgatott hang szólalt meg a vonal végén.

- [Név]-chan! Jaj, de örülök, hogy hívtál! Vagyis.. van valami gond?-a fiú rögvest aggódni kezdett.

Hirtelen bepánikoltál. A torkodra fagyott a szó, és az agyad teljesen leblokkolt. Ijedten csak rányomtad a telefont. "Jézus mit tettem?!". Most még nagyobb pánikba estél. Felhívtad, nem szólsz semmit, és bunkón csak leteszed.
Nem telt el fél perc sem, Oikawa tárcsázni kezdett. Hatalmas mély levegőket vettél, és valami hihető párbeszédet kreáltál a fejedben villámgyorsan. "Nem jut eszembe semmi! Mégis mit mondjak? Úr isten, miért vállaltam én ezt be?!". Már nem volt visszaút.

- [Név], történt valami? Jól vagy?-bombázott azonnal.

- Tooru, beszélgetünk.. egy picit?-olyan nyekenyókának tűntél.

- Huh? Miért, baj van?

- Hát, nem.. nincsen semmi, cs-csak..-itt szünetet tartottál.-mindegy, nem fontos. Majd holnap találkozunk, jóéjt!

- [Név] ne csináld!

Ez volt az utolsó, amit ki tudtál venni, mielőtt ismételten bontottad a vonalat. "Jesszus, ennél cikibb nem is lehetett volna!". Vörösen égő fejjel borultál egyenesen a párnák közé, és abba ordítottad minden bánatodat. "Miért?!" Oikawa már nem hívott vissza, aminek egy pöppet örültél, mert legalább nem kell magad kimagyarázni. De egy kicsit rosszul is esett, hogy ilyen könnyen lerázott, na mindegy. De jobb is ez így, nem? Azzal a tudattal önfeledten csacsogni Oikawa Tooruval, hogy ma az ellenségeddel randizgatott? Abszurd! Teljesen mértékben abszurd! "Mármint.. nem mintha érdekelne..".
Ekkor az öcséd robbant be a szobába, közben úgy üvöltött, mint egy elmebeteg. Fel is kaptad rögtön a fejed a párnákból, mégis mi a franc folyik. De pillanatok alatt kezdett nem érdekelni, valami hülye dalt énekeltek apukáddal, aki mellesleg valahonnan a fürdőszobából hallatta magát.

- [Név], most te jössz!-kiáltotta, és valószínű rád is mutatott, csak hát nem láttad.

- Jaj hagyjál már..

Ami feltehetőleg a te részed lett volna ebben a dalban, most üres maradt. Csak a dallam játszódott magányosan az öcséd kezében tartott telefonból, biztos karaoke változatot hallhatunk.
A morgásodra csak sértődötten annál inkább ordítozni kezdett, de szerencsére Jiro megmentett.

- Dash-kun, egy kicsit halkabban jó? A szomszédok..

- Oh.. gomen.-kapcsolta ki rögvest. "Bezzeg ha én szóltam volna!"

- [Név]? Alszik?-kérdezte inkább Tadashától.

- Dehogyis, csak biztos megint depizik a pasija miatt!

Nem is kellett több, menten paprikavörös lettél, és mérhetetlenül dühös. Megfogtad azt a díszpárnát, amibe eddig fúrtad az arcod, és megirigylő pontossággal fejbetaláltad vele. Nem kezdtél el tiltakozni, hogy nem a pasid, mert úgy sem értené meg senki, és még a végén apukád fülébe is jutna, na akkor meg nagy csinnadratta lenne itt.

- Ez fájt, te szemét!-hajította vissza, viszont ő még az ágyad sem találta el, a földre esett szegény párna.

- Béna!