ESÉLYTELEN - Haikyuu ff.

Hatodik rész

— Időd sincs rám —

Miután anyukád kiáltozását hallgatva ráeszméltél, hogy bizony az öcséd vagy egy tíz másodpercen belül beengedi a régi legeslegjobb barátodat, nem kezdtél el eszeveszettül pakolászni, nem öltöztél át az itthoni kényelmes ruhádból, a hajadat sem csináltad meg. Rájöttél, hogy Tooru már vagy számtalanszor láthatott így, sőt, még talán rosszabbul is. És hogy valószínű semmi köze a fura kinézetednek a barátságotok végeszakadtának. Csak elpunnyadva feküdtél hanyadt az ágyon, s közben a közösségi oldalakon legeltetted a szemed. Aztán lépteket hallottál.
Az ajtó egy kisebb kopogás után nyitódott lassan, és egy bekukucskáló Oikawával szemeztél.

- Jó de ha végeztetek játszunk?

Az öcséd türelmetlen nyafogását hallottad messziről. A fiú csak mosolyogva megígérte, hogy "persze, sietünk".

- Ha nem akarsz vele akkor nyugodtan megmondhatod neki, amúgy is túl nagy az arca a kis..

- Nem, nem.-rázta a fejét, majd becsukta maga mögött az ajtót.-Néha napján te is megtehetted volna, hogy játszol vele egy kicsit.

A táskáját csak ledobta a földre, majd a cipzár jellegzetes hangja után az ágy szélére kezdte pakolni a cuccait.

- Na még mit nem!-háborodtál fel.

Tooru mintha nem is itt lenne, olyan nagy igyekezettel szedegette elő a kis jegyzeteit. Voltak ott összegyűrt papírdarabok is, csak úgy, amiket nem törődő stílusban süllyesztett vissza a táskájába. Jól ismerted ezeket a papírfecniket, a kis négyzet alakú lapok alján alig két centis élénk sárga színű vonal húzódott, és most is valahol ezt a kis jelet pillantottad meg. Köztudottan ezekre írtátok az összes puskát a húzósabb dogáknál. De ez ugye titok.

- Na asszem ennyi - nyugtázta le, és rádnézett olyan "még mindig ott fekszel" nézéssel.

- Mivan?

- Ülj le.-mutatott az íróasztalhoz.-Ott jobban tudsz írni. Nem?

Jogos volt. Szóval felkecmeregtél a puha ágyadról, a telefonodat csak a paplan között hagytad. Bekapcsoltad a számítógépet, és egy kis helyet is csináltál az asztal környéken. A csokispapírt a szemetesbe dobtad, a többi jelenleg nem oda illő dolgot is eltávolítottad. Aztán a fiú elédtolt három füzetet, vagy öt könyvet, és egy vastag szótárt. Megrökönyödve pillantottál a sok cuccra. Mégis hogy tudtál ennyi mindenről egy nap alatt lemaradni?!

- Miért..-nyüszörögtél.

Hirtelen anyukád rontott be. Leellenőrizte, hogy minden rendben-e, majd Toorutól megkérdezte nem kér valami kaját.

- Á, van palacsinta?-lelkesedett fel.-Aha, kérek. Jó kakaósan.-tette hozzá.

Michio mosolyogva vette fel a rendelést, majd otthagyott benneteket egy időre. Addig úgy tettél, mintha nagyon is érdekelne az elmarasztott órák pótlása. Azonban te másról akartál beszélni. Egyáltalán nem is volt kedved tanulni, hanem csak beszélgetni. Megdumálni az elmaradt dolgokat, megkérdezni, hogy mentek-e edzésre együtt (ami mostanra már nem kivitelezhető), vagy kielemezni a röpit ismét, a másik csapatokról diskurálni egymásnak, felhozni a régi vicces sztorikat, hogy mennyit szórakoztatok amikor kicsik voltatok, vagy megvitatni újból az alsó-közepes halloweeni bulikat, mert az mindig állat volt. És ilyesmik.
Ahogyan csak Oikawa monoton hangját hallgattad a kémiai egyenletekről, a gondolataid az együtt töltött élményeken járt, mint például, hogy miatta törött el a bokád, mert véletlen, természetesen véletlen belelökött az árokba, de te egyáltalán nem nehezteltél rá, ő viszont vagy évekig a bocsánatodért esedezett, amikor te nem is haragudtál rá. Akkor sem haragudtál rá, amikor a közös mozit lemondta, mert Hajime épp akkor jött haza a nyaralásból, pedig rosszul esett. Akkor sem keltettél nagy hűhót, amikor elfelejtette a születésnapodat. Aztán csak pár nap múlva esett le neki, te pedig csak legyintettél, hogy "ugyanmár, ez csak egy szülinap". Valójában nem aludtál aznap éjjel, mert még mindig vártad a késői felköszöntést, ami nem jött. Számtalanszor voltak jó pillanataitok egymás között, de voltak rosszak is. Mint például a jelenlegi eset. Oikawa úgy magyaráz neked, mintha semmi sem történt volna az utóbbi majdnem egy évben, benned pedig már égett az a kérdés. Hogy mégis most mi a franc folyik.