ESÉLYTELEN - Haikyuu ff.

Huszonkettedik rész

— Lavina —

Egy kis szégyenérzet, fűszerezve a dühvel, a csalódottsággal, a magatehetetlenséggel.
Az a szokásos zsivaj az ebédlőben alig három másodperc alatt teljesen eltompult, csak a konyhából kiszűrődő apró zajok hallatszottak. Na meg a folytonos sugdolózások, amik egyértelműen most rólad szóltak.
Te voltál a téma, hogyan nézel ki, mi történt veled, ki tette veled, s miért. Egy rivális, aki nem képes leállni, akkor sem, ha visszafizetted azt a bizonyos adósságot. Sírni tudtál volna jelenleg, de nem szabadott. Gyengének mutatni magad ebben a pillanatban a legrosszabb döntésnek tűnt, ugyanis akkor mégjobban eltaposnak, a lelkedbe gázolnak.
Vagy egy teljes percig csak néztél magad elé, valamiért nem tudtál megmozdulni, annyira lesokkolt a sztori. A kisebb csendet egy cipőkopogás zavarta meg, ami egy tanárnőtől származott.

- Yorizora Tooyodao! Azonnal! Haladéktalanul az igazgatóiba!-ordította teli torokból.

Követted a szemeddel minden lépését.
Nem volt meglepett tekintete, sőt, inkább boldog, és beletőrődött a sorsába. Szépen lassan megfordult, letette a szalagra a tálcáját, amin az érintetlen ebédje volt. Aztán visszafordult, és szó szerint lenézett rád.

- Mint már említettem a múltkori kis afférunknál.. Eddig is sokat képzeltél magadról, de most, hogy a Sejoh kapitánya lett fiúd, még nagyobb lett az arcod.-leguggolt hozzád, ugyanis igen, a földön ültél. Nem is akárhogyan.-Mégis kinek hiszed magad?-sziszegte a fogai között.

Folytatta volna a kioktatást és lejáratást úgy az egész suli előtt, de elege lett a tanárnőnek, s végül kitipegett az ebédlőből.
Hogy mégis hol volt a te fiúd? A fiúd, akinek most meg kellett volna védenie? Az jó kérdés. De erre térjünk vissza később.

- U-u-undok liba!-kiáltotta hirtelen valaki az asztaloktól remegő hangon. Nem kellett odanézned, hang alapján beazonosítottad, hogy az egyetlen barátnőd melléd állt. Akiről tudjuk, nem a bátorságáról híres.

Selene, Yorizora hű csatlósa pedig valószínűleg az utóbbi időben megőrült, vagy valami. De komolyan, ha épp Tooyodao társaságában van, akkor ő is kineveti az embereket, de ilyenkor, amikor nincs itt... teljesen más ember, megnyílik a kedvesebb és őszintébb oldala.
Miután megbizonyosodott, hogy tényleg nincs a láthatáron, felkapkodta a földről a tálcádat, az üres tányérokat, az evőeszközöket, és a többit, majd beadta a konyhára. (A konyhásnéni amúgy szinte popcornnal nézte végig az eseményeket, még véletlen sem avatkozott volna közbe, na mindegy).
"Undorítóan nézek ki.
Csöpög a ruhámból a leves, a nyakamban tészta van, a ruhám alatt rizsszemek... "

A zsivaj lassan kezdett visszatérni. Egy "köszönöm" és egy bólintás után kikerülted az egyetlen embert, aki hajlandó volt segíteni, majd kicsörtettél a helységből. A nevedet kiáltva szaladt utánad Violet, és együtt mentetek az öltözőbe. Vagyis mentetek volna.

- [Név]? Jesszus, hogy nézel ki?!-méregetett maga Iwaizumi Hajime.

- Csak összefutottam az ellenségemmel, a szokásos.-daráltad le, és a lényegre tértél.-Hajime, őszintén. Oikawa merre van? Azonnal beszélnem kell vele.

- Az igazgatóinál.-fújtatott, benned pedig hirtelen felment a pumpa.-Egy röplabdával fejbedobott egy tanárt. Ami lepattant a fejéről, és egyenest az ablaknak repült, ami természetesen az igazgató asztalán landolt.

- Basszus.-csak ennyi futott ki a szádon. "Ezt összehozni.."

- Akkor hagyjuk a francba. Nincs kedvem mégegyszer meghalni Yorizora Tooyodao pillantásaitól. Már eléggé szar kedvem van, ne legyen mégrosszabb.-ezzel kikerülted, és a mindvégig szótlan Violettel végre beléptél az üres öltözőbe.