ESÉLYTELEN - Haikyuu ff.

Tizenegyedik rész

— Felejteni pillanatok alatt —

- Üljön le.-dünnyögte a tanárnő. Visszafojtott lélegzettel vártad az eredményt.-Egy gyenge hármas.

Mire is számítottál? Csak azokra tudtál válaszolni, amiket megjegyeztél az utóbbi óráról, ami kb. egyenlő a semmivel. Grintoki, a stréber fiú fájdalmasan sóhajtozott minden rossz válaszodnál, néha pedig már nem bírta magát türtőztetni, súgott neked. Erre semmi szükség nem lett volna, ha a nem sokkal mögötted ülő Oikawa nem kontárkodik bele az életünkbe hirtelen.
Apropó, Oikawa. Meglepő módon - egyszer reggel, utána pedig a második szünetben - felkeresett, és mindenáron kommunikálni szeretett volna veled. Te viszont rá sem bagóztál. Komolyan. Úgy tettél, mintha ott sem lenne. Páran, persze ismét rádaggatták a "nagyképű" jellemzőt, de most még annyira sem érdekelt, mint eddig. Minden erőddel ezen voltál. Ignorálni azt a személyt, akit jelenleg a legkevésbé sem kedvelsz. Kicsit úgy érzed, mintha fordult volna a kocka.

A te kémia feleleted majdnem az egész órát igénybe vette, a tanárnő így inkább csak olvasni valót adott fel.
Egy jó tíz perc után érkezett is a megváltó csengő, ami azt jelentette, végre irány haza. Ahol természetesen vár a magány és a kirekesztettség. Hurrá.

- [Név]!-kiáltott utánad a fotocellás ajtó előtt Hajime.-Bocs a múltkoriért. Én mondtam, hogy fogja be, de egy idióta...

- Hagyd. Nem kell.

- Elég szarul nézel ki.-méregetett.

- Aha. Halott képem van. Emlékszel?-ezzel elindultál a márciusi időbe. Ahhoz képest eléggé hideg volt.

- Nem úgy értettem!-szaladt utánad.-Elegem van már Flattykawa állandó nyavajgásából, tényleg nem...

- Tényleg nem szeretnék vele beszélni. Felőlem át is adhatod neki, mit bánom én. Hajime, üzend meg neki azt is, hogy soha. Érted? Soha.-nyomatékosítottad.

- Jó.-felelte bizonytalanul.-Meglesz.

- Ahj.. ne... ne nézz így rám!-hajtottad el a fejed durcásan. Iwa-chan rettentően szomorú arcot vágott.

- Tudod - kezdett bele. - olyan mintha két tűz között lennék. Ott van Oikawa, aki folyton csak így [Név], úgy [Név]. És itt vagy te, aki tudomást sem akar róla szerezni.

- Érdekes. Tudtommal rohadtul nem érdekeltem őt eddig. Akkor maradjon is így.

Nagyon kiakadtál.

- Én csak téged sajnállak, Iwaizumi.-fújtattál csalódottan. Mielőtt megkérdezte volna, hogy ugyan miért, te folytattad.-Nem tudod ki mellé állj. De figyelj, én eddig is megvoltam, te és Oikawa meg sokkal közelebb álltok egymáshoz. Nem bánom, tényleg.

- Nem lényeges, hogy én hogy érzek most.-vont vállat.

Kicsit meghatódtál, és a mai nap először őszintén elmosolyodtál.

- Nem lenne kedved átjönni? Anya ma curryt csinál.-vetetted fel.

- Oh.-torpant meg.-Bocs [Név], de ma edzésre kell mennem.

- Tényleg.-bólintottál.-Semmi gond, akkor majd máskor.-mosolyodtál el kedvesen.

- Biztos? Ha akarod kihagyom a mait..

- Dehogy! Nem kell.-tiltakoztál azonnal.

- Hát.. hát jó.

- Akkor majd találkozunk holnap.-intettél.

- Aha, holnap.-intett, és elindult egy másik, ellenkező irányba.

Valljuk be, kicsit rosszul esett, hogy meg sem kérdezte, nincs-e kedved eljönni. Bár valószínű nemleges választ adtál volna, semmi kedved nem volt Toorut nézni. Vagy egyáltalán egy légkörben vele lenni. Iwaizumi talán ezért nem is érdeklődött, feleslegesnek érezhette. Na mindegy. Mikor már eltűnt a látókörödből, te is hazafelé indultál. Előhorgásztad a [kedvenc szín] színű fülhallgatódat. Körülbelül két percet szendvedtél vele, majd sikeresen csatlakoztattad a mobilodhoz. Egy számot meg tudsz hallgatni, mindjárt otthon vagy. A [kedvenc zene]-t most nem találtad megfelelőnek, ugyanis erről is természetesen Oikawa jutott eszedbe, hogy mégis miért ez a csengőhangja még mindig. Míg te a közös képeitekkel kitapétázva a szekrényajtód belsejével emlékezel a szép időkre, ő csak azzal a nyamvadt zenével?
Mégis mi járhat Oikawa Tooru fejében?!
Időközben egyetlen egy zenét sem tudtál lejátszani, mert már a panellakásotok előtt álltál. "Szuper, potyára szenvedtem a fülessel!"