ESÉLYTELEN - Haikyuu ff.

Huszadik rész

— Mondd el az igazi okát —

~ 1 héttel később ~

Néha teljesen úgy érzed, az élet rohadtul kiszámíthatatlan, akár egy másodpercen belül is minden a feje tetejére állhat. Senkiben sem lehet már megbízni.
Egy éve Oikawa Tooru itt hagyott, elhanyagolt, a földbe taposott, csak mert épp ehhez volt kedve. Nehezen, de az idő begyógyította fájó sebeidet, és adtál mégegy esélyt. Na, ez valami olyasmi volt, mint adni valakinek egy újabb golyót, mert az előző lövésnél nem talált el.
Átverve érzed magad, mintha minden és mindenki hátat fordított volna.

- A negatív előjel a végén.-vágtad rá, miután végre rájöttél, miért néz olyan furcsán a tanár.-Így.-húztál az eredmény elé egy vonalat.

- Nagyszerű.-dünnyögte, majd firkantott valamit egy papírra.

Remélhetőleg az év végi jegyedet javította eggyel jobbra, ugyanis most épp azért feleltél.
Visszacammogtál Violet mellé.

- Azta! Én már az elején elakadtam, a tizedes törtek az ellenségeim..-fújtatott.

Akaratlanul is Oikawa padjára vezetted a tekinteted. Csak ült, és a pad alatt telefonozott. Ennyi. Még rád sem bagózott.
Ami azt illeti, ez az óta van. Mármint, az óta.
Került.
Talán túlságosan zavarban érzi magát tőle? Vagy.. megbánta volna?! Nem mer a szemedbe sem nézni. Múltkor kémián egy párban dolgoztatok, és egy kukkot sem szólt, de tényleg. Akárhányszor csak egy fél centivel közelebb mentél, ő vagy négy méterrel arrébb ugrott. "Tooru, mi van veled? Jól vagy?" De válasz sosem jött. Kikerült, elment melletted, mint aki nem is ismer, meg sem hallotta, hogy hozzá szóltak. Idegesítő, főleg az, hogy nem tudsz mit tenni ellene.
Iwaizumi más tészta. Ő ugyan olyan maradt veled szemben, sőt, ma iskola után elmentek valahová, csak úgy. És természetesen ez Oikawának nem tetszett. "Iwa-chan, azt hittem megbeszéltük!" "Oi, Shittykawa, ne avatkozz bele!" Ennél a beszélgetésnél szintén észre sem vett.
Viszont nem mond semmit. "Huh? Nem értem mi a baja. Ő ilyen, tudod. Biztos valamelyik rajongója már nem követi. De ha tudnám, lehet akkor sem mondanám el." Az utolsó mondaton szinte éjszakákat agyalsz. Biztos, hogy Hajime tudja. Csak nem akarja elmondani. Ezzel el is árulta magát. Mielőbb ki kell deríteni, már megint mégis mi a franc folyik itt.

- Tooru!-pattantál fel a székről, miután kicsengettek. A fiú csak még jobban a képernyőt bámulta.- Segítened kéne.-mondtad.

Semmi válasz.

- Tudod, van egy barátom—

- Neked van barátod?!

- Mi?!

Ez volt az első. Az első egy hete, hogy mondott akármit is. És az komolyan ez volt?!

- Neked van barátod?!-ismételte meg, a telefonját pedig a zsebébe csúsztatta. Immáron teljesen rád koncentrált.

- Micsoda? Nincs.-válaszoltad felhúzott szemöldökkel.-Inkább csak hallgass meg.

Oikawa Tooru meglepően felsóhajtott, és megkönnyebbülten hátrahajtotta a fejét.
"Ez most azt jelenti, hogy..?"

- Szóval.. van egy barátom, aki egy hete váratlanul lesmárolt, aztán elkezdett ignorálni. Szerinted mi lehet a gondja? Nem tudom mi tévő legyek.

- Oikawa-kun!-rohant be hirtelen egy sereg lány csapat, szinte sírva.-Sütöttünk neked—

Már nem is érdekelt miről van szó, átsunnyogtál a tömegen, és idegesen lehuppantál a padba. Szörnyű.
Most nem a telefon zavart meg, hanem a rajongói csapat. Eszméletlen.