Alfa | 𝔹𝕖𝕗𝕖𝕛𝕖𝕫𝕖𝕥𝕥

Part3

Eliza alacsony, vékony latin származású nő volt, sűrű fekete hajjal, amely egy hosszú lófarokba volt hátrafonva. A fültövénél már egy kicsit őszült. Egy egyszerű egyenruha volt rajta, amely egy fekete nadrágból és egy fekete gombos blúzból állt. A blúz ujja könyékig fel volt tűrve, a lábain kényelmes fekete klumpa. Intelligens barna szemei voltak, amelyekkel figyelmesen méregetett, mint aki meg akar fejteni.
– Eliza vagyok – mondta gyenge tájszólással. – Ha elkészült, elkísérem az étkezőbe.
– Rendben – kinyújtottam a kezem. – Kyrie vagyok.
– Nagyon örülök, hogy megismerhetem, kisasszony – bólintott és valami formális gesztust mutatott be. – Erre, tessék. Körbevezetem a házon.
Bólintottam.
– Örülnék neki.

A lakrészemből, a folyosóra vezetett. A padló sötét fából készült, amely úgy csillogott, akár a tükör. Követtem Elizát a folyosó végére és utána a helyiségbe, amelyben azelőtt, ővele ültem. Tényleg mérges voltam, hogy semmilyen néven sem tudtam szólítani, még gondolatban sem. Egy kis nappali volt, két mély, bőr fotellel és kis dohányzóasztallal. Az egyik falnál, egy kis asztal állt, rajta egy ezüsttálca, egy kancsó valami, sötétborostyán színű folyadékkal és három kristálypohárral. Észrevettem, hogy az egyik közülük az, amit eltörtem.

– Elnézést kérek, a pohár miatt – mondtam.
Eliza megvonta a vállait.
– Semmiség. Csak egy pohár volt.
– Csak egy pohár? Kristálynak tűnik.
Újra bólintott.
– Igen.
– Nem volt valami családi örökség, vagy valami ilyesmi?
Eliza megrázta a fejét.
– Nem, semmi ilyesmi. Ne csináljon ebből gondot. Az ilyen dolgok, semmit sem jelentenek a számára. A tárgyak helyettesíthetőek és őt nem érdeklik az anyagi dolgok. – A nappalira, az előszobára és a folyosóra mutatott, ahonnan érkeztünk. – Azokat már látta. Tessék, jöjjön utánam.

Eliza csendes és dolgos asszonynak nézett ki. Nem locsogott a falon lévő műalkotásokról, az állványon lévő vázákról, sem a páncélokról, amelyek a bejárati ajtó mindkét oldalán álltak. Csak szobáról szobára vezetett és néha valamelyik tárgyra mutatott. Például egy eredeti Varmeer-re, vastag keretben. A nappali falán lógott, ahol fent volt tartva az állandó hőmérséklet. Vagy a pompás állóóra melletti, tizenkettedik századból való páncélra mutatott. Vagy valamilyen könyv első kiadására, a könyvtárban.
Az a könyvtár, a szó szoros értelmében egy álom volt. Úgy nézett ki, mint egy dekadens szoba a Szépség és a Szörnyetegből, magas tartóoszlopokkal, tetejéig megrakott könyvespolcokkal. Ahhoz, hogy az ember felérjen a polcok tetejére, lehajtható létrák voltak elhelyezve. A könyvtárban három emelet volt és az összesre, egy elrejtett csigalépcsőn lehetett feljutni. Minden emeleten voltak beugró részek, ahol mély bőrfotelek és kerek asztalok voltak, olvasólámpákkal.

Eliza észrevette a reakcióm a könyvtár látványára és felemelte a szemöldökét. – Szereti a könyveket – magyarázta egyszerűen.
Röviden felnevettem.
– Nem viccelek. Ez a hely tényleg fantasztikus.
– Igen – értett egyet. – Ezt az épületet, pontosan a munkaadóm igényei szerint tervezték. Az, ami általában egy tetőtéri apartman, tehát lakás a legtetején, annak ebben az esetben egy kicsit más az elhelyezése.
Három, vagyis négy emeletből tevődik össze, rendkívül magas mennyezettel, mint ahogyan ez, ebben a helységben is látható.
Utána megmutatta a modern konyhát és egy kisebb, otthonosabb konyhát is. Azt mondta, hogy a mindennapi szükségletekre, ezt a kisebbet használjam, amely az üvegezett falnál van elhelyezve, kilátással a városra.
A másik konyhával szemben volt egy ajtó és egy rövid folyosó.
– Mi van ott? – kérdeztem.
– Az ő apartmanja. Az ajtó mindig be van zárva, és az az egyetlen rész, ahova nem léphet be – felelte és jelezte, hogy kövessem.
Lifttel felvitt egy nyitott területre, ahol egy belső medence volt. A mennyezet üvegből volt, amitől feltárult az éjjeli égbolt. Az ajtó mögött szauna, fürdőszoba, masszázshelység, edzőterem és dodzsó volt, ahol emberi figurák és fából készült állvány állt, mindenféle típusú fegyver elhelyezésére.