Alfa | 𝔹𝕖𝕗𝕖𝕛𝕖𝕫𝕖𝕥𝕥

Part13

Óvatosan letettem a bögrémet, nehogy remegő kezeimmel a kávémat kiöntsem.
– Az igazságot? Miről?
Annak ellenére, hogy kívülre nyugodt volt, tengernyi érzelmet láttam a tekintetében elrejtőzni. Elfordult, elnézett a város felett, teájába kortyolt, a lezser, izmos, királyi szépségével lélegzetállóan nézett ki.
– Emlékszel, mit mondtam neked?
Nagyot nyeltem. Majdnem elfelejtettem.
– Van egy titkod, ami engem is érint. – Felültem, kimérten és egyenesen, erőfeszítést tettem, hogy tartózkodó maradjak. – Azt mondtad, ha elmondod nekem, meg fogja változtatni a dolgokat.

Bólintott, végül letette a csészét és rám nézett. Bokáját a térdén pihentette és hátradőlt.
– És ha megtudod, valószínűleg mit fogsz csinálni?
– Elmegyek – suttogtam.
Azt hiszem, nem most fogom neki elmondani, hogy mit érzek.
– Igen. – Nyelt, és az ádámcsutkája megugrott. Még soha ezelőtt nem láttam őt ennyire idegesnek. – Mielőtt belekezdenék, egyvalamit tudnod kell: Az enyém vagy. Mindig az enyém leszel. És én gondoskodom arról, ami az enyém.
Tehát, ha elmész… nem kell félned. Semmitől és senkitől.
Érted?
A tekintete választ követelt, úgyhogy bólintottam.
– Igen.
Értem. De nem értem, hogyan tudja az, amit mondani fogsz nekem, megváltoztatni…
– Csak hallgass meg. Ne szólj közbe. – Előrehajolt, térdeire könyökölt és kezeit összekulcsolta. – Nem ismersz fel, Kyrie?
Úgy értem, amikor először megláttál.
Homlokom ráncoltam.
– Én-én azt hittem, hogy valaha már láttalak, de nem tudtalak beazonosítani. Miért?
– Ismertem az apádat. Te és én… mi már találkoztunk.
Rövid időre. Hét évvel ezelőtt.

A felismerés mellbe vágott, mint egy tonna tégla.
– Elsőéves voltam a főiskolán. Meglátogattam aput az irodájában. – Erősen gondolkodtam, miközben visszaemlékeztem. – Mindig bejártam az irodájába, hogy meglátogassam őt. Mivel az óráim a belvárosban voltak, az irodájához közel, gyakran látogattam meg, és mindig csak besétáltam. Akkor viszont a titkárnője megpróbált megállítani. Az irodájából hangokat hallottam, dühös hangokat. Ezért bementem. Apu az íróasztala mögött állt, ablak felé fordulva. És… te. Te is ott voltál. Öltönyben és nyakkendőben. Mindketten feldúltak voltatok. Amint apa meglátott, mintha… megváltozott. Úgy viselkedett, mintha semmi nem történt volna. És te is. Ez volta az egyetlen alkalom, hogy nem volt ideje rám. Ő-ő azt mondta, jöjjek vissza később.
– Elhallgattam, gyomrom összerándult.
– Két-két hónappal ké-később a rendőrség talált rá… egy parkolóházban. Agyonlőtték.
Soha nem találták meg, hogy ki ölte meg.
Nem kaptam levegőt, amikor Roth hideg, kék szemei rám meredtek.  Kétszer pislogott.
– Én.
Az egész világ megfordult velem, látásom elhomályosult.
– M-mi? Ezt hogy érted? Te ölted meg? Mi-miért mondasz ilyesmit, Valentine? – A szemeim szúrtak, a szívem dübörgött és hányingerem lett.
Ismét pislogott, de nem nézett félre.
– Ez az igazság.
Sajnálom, Kyrie. Ez… ez önvédelem volt. 
Megráztam a fejem.
– Nem. Nem, ennek nincs semmi értelme. Önvédelem? Úgy érted, hogy apu meg akart ölni?
Miért? Én nem-nem értem, miről beszélsz, Valentine.
Hirtelen felállt és áthajolt a korláton. – Ez egy üzlet volt, ami nem sikerült. – Lassan beszélt, az általában gyenge akcentusa most felerősödött, észrevehetővé vált. – Akkor fiatal voltam.
Éppen csak kezdtem New York-ban. Mint már mondtam, tengerentúl több sikeres vállalkozásom volt. Kereskedelmi halászat, ingatlan, technológiai cégek. És egy vállalkozás, amely nem volt… tisztességes. De ez hozta a legtöbb pénzt, sajnos.
– Nem volt tisztességes? Például… drogok? – Meg kellett kérdeznem, hogy a figyelmem el tudjam terelni arról, amit az imént mondott.
Megrázta a fejét.
– Fegyverkereskedelem. Véletlenül keveredtem bele, tényleg, de jól ment. Veszélyes volt, de fiatal és arrogáns voltam és azt hittem, hogy legyőzhetetlen is. Aztán az üzlet balul sült el és majdnem megöltek. Úgyhogy eladtam a részem, New York-ba költöztem és elhatároztam, hogy egy másik, tisztességes üzletet indítok el. Így is tettem. Ismét ingatlannal kezdtem üzletelni, hogy tőkét szerezzek, majd vettem egy technológiai céget, amely csak vergődött.
Feldaraboltam és eladtam, és ismét ugyanígy tettem. Minden alkalommal egy vagyont kerestem. Így üzleteltem. Vegyél egy kis céget, darabold fel, majd add el. Ez egy elég gyakori gyakorlat, tényleg. A cégek többsége úgy is csődbe ment volna, úgyhogy nem éreztem magam úgy, mint egy ragadozó.
Kíméletlen voltam, de ilyen az üzlet. Próbáltam az alkalmazottakkal törődni, nagyvonalú végkielégítéseket és hasonlókat fizettem ki azoknak, akik elvesztették a munkájukat. Persze páran harcoltak velem, azt gondolták, hogy saját maguk is meg tudták volna menteni.
– Az apád ezek közül az egyik volt. Volt egy sikeres vállalata, ami autóalkatrészekkel látta el Big Three-t. Természetesen benne voltak az ujjai más üzletekben is, dolgok a város körül, ilyen-olyan lehetőségek. Messzire elért a keze, annak ellenére, hogy a cége láthatóan kicsiben működött. És én megláttam benne a lehetőséget. Három ilyen vállalatot néztem ki, és az volt a tervem, hogy egyesítem őket a fő cégem alá. Egy csomagot csináltam volna. Az egészhez apád volt a kulcsember.
Az ő cége volt az alap. Legjobb hálózati kapcsolatai voltak és erős kapocs a Big Three-hez. Nélküle a másik két vállalat szétesett volna. Szükségem volt rá, hogy összetartsa őket. Az apád átkozottul bölcs ember volt. – Roth szünetet tartott és izgatottan a korlátot markolta.
– Egy mérföldnyi távolságból kiérezte, hogy jövök és vissza akart tartani. Alapoktól építette ki a vállalatát és nem akarta elveszíteni, nem akarta egy olyan éhes ragadozónak adni, mint én. Ezek voltak a szavai, hiszen tudod. Ezt kiabálta akkor, mikor bejöttél. „Átkozottul keményen dolgoztam, hogy egy olyan éhes, fiatal ragadozónak adjam a cégem, mint maga, Roth.“ A hangerejét lejjebb vette és reszelősen beszélt, olyan hátborzongatóan hasonlított az apáméra, aki már a születésem előtt is dohányzott. 
Roth folytatta.
– Ez csak üzlet volt. Azonkívül, azt terveztem, hogy cserébe egy sokkal nagyobb vállalatot adok neki.
Magasabb fizetés, jobb juttatások, nagyobb iroda. Nem akarta.
Csak azt akarta, ami az övé volt, amit felépített. Tiszteltem ezt, de ez sem tudott megállítani. És nem féltem bevetni néhány erőszakos taktikát is, hogy megszerezzem azt, amit akartam.
Európából származom, hiszen emlékszel, ahol a kenőpénz és a kényszer különösen bevált módszerek voltak, különösen a keleti blokk országaiban, ahol fegyverkereskedéssel is foglalkoztam.  Ismét szünetet tartott, elfordult, hogy a csészéjét felvegye és a hideg teájába kortyolt. Meg akartam állítani, hogy megmondjam, nem akarok többet hallani. Nem hiszek neki. Ez nem igaz. Nem lehet igaz. A férfi, akit szerettem, megölte az apámat? Semmiképp nem.