Alfa | 𝔹𝕖𝕗𝕖𝕛𝕖𝕫𝕖𝕥𝕥

Part16

                           | A levél |

Kyrie, Adtam neked három hónapot. Hagytam, hogy elmenj tőlem, mert tudtam, hogy időre van szükséged, hogy feldolgozd, amit elmondtam.
Viszont figyelmeztetnem kell szerelmem, hogy te az enyém vagy. Hozzám tartozol. Mindig is hozzám fogsz tartozni.
És én, hozzád tartozom. Ez a legmélyebb titok, amit birtoklok.
Azt nem tudom, hogy a te szívedben mi rejtőzik, de le akarom neked leplezni, hogy az enyém mit rejt:
Szeretlek.
Nem vagyok benne biztos, ez hogyan történt. Enyhén szólva váratlan volt. Azt hittem, hogy eltöltök pár napot az édes és tökéletes testeddel, de soha nem gondoltam, hogy a lelked szépsége is elvarázsol.
Elmondtam neked, mikor bevallottam a bűnöm, hogy tudtam, többet érdemelsz tőlem egy értelmetlen légyottnál. Mégis, mikor elküldtem érted Harrist, csak ennyi volt, amit terveztem. Hét éven keresztül az irántad érzett vágyammal harcoltam. Soha nem engedtem Harrisnek, hogy erkölcstelen fényképeket készítsen rólad, mert tudtam, ha megkapom, elég egyetlen pillantás a meztelen testedre, és nem fogok tudni ellenállni annak, hogy a magamévá tegyelek. Szóval megtartottam a távolságot.
Hét évig harcoltam saját magammal.
Az érzéseim a rólad alkotott elképzelésen alapultak. Az az egyetlen pillanat, mikor besétáltál az apád irodájába, volt az a pillanat, amikor megfogtál engem. Élénken emlékszem rá. Lime-zöld ruhát viseltél.
Majdnem a térdedig ért és körülölelte a csípődet. Mély kivágása volt a tökéletes melleid között, amik minden egyes lépésnél himbálóztak és ugráltak. Megbabonáztak engem. Megint egy kanos iskolásfiúnak éreztem magam, nem tudtam nem bámulni téged, miközben egy pillanat alatt kőkemény sziklává váltam az alsógatyámban. Akkor rám pillantottál, de nem törődtél velem, apádra összpontosítottál, de én nem voltam képes mozdulni se. Már akkor a vállaimra akartalak dobni és egy hotelba vonszolni. Arról fantáziáltam, hogy letépem rólad a ruhát és végignyalogatom a tökéletes, napbarnított bőrödet, majd elélveztetlek és a magamévá teszlek.
De ez pusztán vágy volt. És nekem több önuralmam volt. Nem adtam meg magam azután sem, mikor tudatosult bennem, hogy többet érdemelsz a testi vágynál egy olyan férfitól, mint én.  Mégis, soha nem tudnálak kiűzni a fejemből. Kifogásnak használtam azt, hogy vigyázni fogok rád, így legalább mindig az életem közelében tudhattalak. Gyötörtél engem, Kyrie. Mindennap, hét éven keresztül, gyötörtél engem.
Az összes 2555 napban (pontosan attól a naptól kezdve, hogy hét évvel ezelőtt először megpillantottalak abban a Detroiti irodában, egészen addig a napig, mikor megérkeztél a Manhattani lakásom előcsarnokába) emlékeztettem magam a bűnömre.  Ami az apáddal történt, az baleset volt, de még mindig az én hibám.
Nem vagyok olyan ember, aki olyan bocsánatkéréssel hozakodik elő, hogy „Nem akartam“. Nem várom el, hogy megbocsájts nekem.
Mégis remélem, hogy meg tudsz.  Ha te, az én édes, gyönyörű, tökéletes Kyrie-m, képes vagy erre, elég, ha kisétálsz az ajtón.

  Valentine Roth.

________________________