Alfa | 𝔹𝕖𝕗𝕖𝕛𝕖𝕫𝕖𝕥𝕥

Part5

A következő nap, nagyobbik részét egyedül töltöttem. A konyhában lévő egyik hűtőben, kedvenc joghurtom nagy választékát találtam.
Kitettem egyet a reggeliző pultra, ami nagy hiba volt, mert csak arra tudtam gondolni, hogy mi történt ott pár órával ezelőtt.

A nap nagy részét a könyvtárban töltöttem, polcról polcra átnéztem az egészet, huzigáltam a létrát és úgy tettem, mintha én lennék Belle, összegömbölyödve ültem a mély fotelben és olvastam egy kicsit ebből is, meg abból is. Ha maguknak is volna egy saját csodálatos könyvtáruk és abban a könyvtárban elhúzható létrák, nem ugyan ezt tennék? Nagy volt a kísértés. Tinédzser korom óta nem volt egy szabadnapom sem, és most ez fantasztikus volt. Csak ülni a kanapén a szobámban és nem csinálni semmit, akár két óra hosszat is, napozni, és ablaktól ablakig a nyüzsgő várost figyelni. Újra a reggeliző pultnál ebédeltem és utána felfedező útra indultam. Már szinte tudtam, mi hol van. Eliza mutatta meg, de az egész apartman hatalmas volt, és még mindig úgy éreztem, hogy úton a könyvtárból a konyhába és az előszobából a hálószobámba, eltévedek. Pár kör után, a folyosókon már ismertem az utat. A rövid folyosót, ami Roth lakrészéhez vezetett, utoljára hagytam, és késő délután az ajtaja előtt találtam magam. Bámultam rá és azon tűnődtem, hogy mi lehet mögötte.
Mit csinálhat? Bent van egyáltalán? Lehet, hogy elrepült valahova helikopterrel, valamilyen üzleti megbeszélésre a város másik végére. Vagy a mahagóni íróasztala mögött ül és töltőtollal drága, fehér papírra ír. Nem tudtam képzelni, hogy unalmas dolgokat csinál, mint az üzenetei ellenőrzése vagy telefonálás, habár tudtam, hogy azzal is foglalkoznia kell.

Elgondolkodva álltam, mikor elfordult a kilincs, és az ajtó lassan nyílni kezdett.
Azonnal megfordultam, hogy ne oda nézzek. A gyorsaság és a fürgeség, amivel mozdultam, meglepett. Tudtam, hogy miért tettem ezt.

Beleegyeztem a játékba, azt akartam, hogy felfedje magát előttem, ha eljön számára a megfelelő idő. A lopott pillantás, csalásnak tűnt. Soha nem tartoztam azok közé, akik előre megkeresik a születésnapi vagy a karácsonyi ajándékukat. Szerettem a meglepetéseket, de nem azt, amit karácsonykor találtam egy széttépett csomagolópapírban.
– Kyrie, – mondta meglepetten. – Mit csinálsz itt?
– Az az igazság, hogy azon gondolkodtam, te mit csinálhatsz. Azon tanakodtam, hogy nézhet ki a szobád. – hallottam, ahogy megáll mögöttem, majd becsukódott az ajtó, és megéreztem a derekamon a kezét. – Nem akartam bemenni. Csak egy kicsit sétálgattam és itt kötöttem ki.
– Nem tudtál volna bejönni, még ha meg is próbáltad volna. Az ajtó zárkódos, csak az ujjlenyomatomra nyílik.
– Aha. Akkor tényleg komolyan vészes ezt a titokzatosságot, ugye?
Felkacagott.
– Fogalmad sincs róla. Az egész épület úgy van felépítve, hogy egy jól irányult lövedék sem találna be. A garázsba nem lehet bejutni a hüvelykujj lenyomat és a retina vizsgálata nélkül. Még a lifthez is, amellyel feljöttél, kell az ujjlenyomat. Ez kettő közül az egyik lehetőség, hogy feljuss erre a szintre. Természetesen, van saját liftem és garázsom is.
A be- és a kilépés, ebből a helységből is titkosított, és csak Eliza és Harris az egyetlenek, akik be tudnak lépni a garázsba és ebbe a lakrészbe. Őket már ismered. Még itt van Robert, akivel még nem találkoztál és a közeljövőben talán nem is fogsz. Nem jár ide gyakran.
– Ez furcsa egy kicsit.
Majdnem hallottam, ahogy megvonta a vállát.
– Igazad van. Van indokom az ilyen óvintézkedésekre. Ez nem egy beteges paranoia.
– Akkor ellenségeid vannak?
– Nem olyanok, akiktől félned kellene, – mondta közömbösen. – Voltál valaha az operában?
– Én… operában… Nem. Miért?
– Elkísérsz?
– Kendővel a szememen?
– Természetesen.
– Ez furcsa, de rendben. Miért ne?
– Nagyon jó. Akkor menj készülődni. Van számodra egy ruha. Eliza beviszi neked és segít az öltözködéssel. Egy óra múlva találkozunk?
– Rendben, egy óra múlva kész leszek.
– Nagyon jó. Addig légy jó, Kyrie. – Elektromos sípolást hallottam, az ajtó kinyílt, majd becsukódott, ő pedig eltűnt.