Alfa | 𝔹𝕖𝕗𝕖𝕛𝕖𝕫𝕖𝕥𝕥

Part8

Roth-ra csészéből iszogatva találtam rá, a másik kezében csészealjat tartott. A csésze és az alj olyan kicsi és törékeny volt, hogy izmos alakjához képest, szinte komikusnak tűnt. Úgy értem, nagyon jól tudtam, milyen erősek a kezei, ha akarná, a csészét és a csészealjat is egyetlen mozdulattal szét tudná roppantani, de ennek ellenére természetesnek hatott. A reggeliző pultnál ült, a manhattani kilátást és a felkelő napot kémlelte, ami aranyszínbe burkolta a várost. Egyik lába a másikra volt rakva, nedves haja oldalra fésülve. Sötét farmer, fehér póló és szürke pulóver volt rajta. Lábain Tommy Bahama cipő. A pulóvere ujjai könyékig fel voltak tűrve, a karjain lévő izmok nem engedték visszacsúszni őket. Az összhatás végtelenül istenszerű volt. Figyelmeztetnem kellett magam, hogy lélegezzek, amikor a mellette lévő székre huppantam.
– Szia – leheltem, de mindjárt meg is bántam, amilyen szánalmasan hangzott. Mintha flörtölni akartam volna vele. Mintha valamilyen trampli kurva lennék, vezetéknév nélkül. Veronica. Bambi egy szívecskével az i-n.
– Jó reggelt, Kyrie. Kipihented magad? – Melegen és barátságosan rám mosolygott, habár a szemei szórakozást, ígéretet és emlékeket tükröztek, arra, hogy mit is tettem vele, körülbelül egy órával ezelőtt.
– Igen, köszönöm. – Hozzáhajoltam és a csészéjébe lestem. – Tea?
Vagy kávé?
Meglötyögtette a barna folyadékot.
– Tea. Earl Grey, egy csepp tejjel. – Felém nyújtotta a csészét, és az aljat is. – Kérsz te is?

Az a tény, hogy teát ivott, emlékeztető volt arra nézve, hogy Angliából származott. Könnyű erről elfeledkezni, mert szinte semmilyen akcentusa nem volt. Még sosem ittam teát angol stílusban.
– Megkóstolhatom a tiéd? Még sosem ittam teát. Legalábbis nem olyan formában, mint te.
A csészealjra tette a csészét, és felém nyújtotta.
– A régi szokásokat nehezen lehet kiirtani. Sosem voltam képes reggel kávét inni. Nem igazán tartom ezt az egész „délutáni teázás” dolgot, mint az angolok, de a napot mindig egy Earl Grey-el kezdem.
Kortyoltam egyet a teájából, és meglepődtem, hogy mennyire ízlik.
– Hm. Tényleg finom. Ugyanúgy kérem, mint a tiéd. – Visszaadtam a csészéjét és vártam, hogy Elizát megkéri, hozzon nekem is. – Néha elfelejtem, hogy Angliából származol. Szinte nincs is akcentusod.
– Ez szándékos. Keményen dolgoztam rajta, hogy elnyomjam. – Felállt és a konyhába ment, kinyitotta a szekrényt, ugyanolyan csészét és csészealjat vett elő, mint az övé volt, utána a hűtőből tejet vett elő, egy cseppet a csészébe öntött és a tűzhelyen lévő teáskannából teával öntötte fel. – Tessék – mondta, és elém helyezte.
– Köszönöm – szólaltam meg kissé meglepetten. Nem vártam, hogy saját maga készíti el. – Én is tudtam volna önteni magamnak. Azt gondoltam… Roth a szavamba vágott.
– Eliza, nem a személyi szolgám, Kyrie. Az ételt csak kivételes esetekben tálalja fel nekem. Általában csak félreteszi, mert sokáig dolgozom. Többnyire saját magamat szolgálom ki. Attól, mert gazdag vagyok, nem azt jelenti, hogy némelyik dolgot ne tudnám magam megcsinálni.
– Nem így értettem, Roth. – Kortyoltam a teámból. Finom volt, de arra gondoltam, hogy a reggeli kávé adagomat semmi sem tudja helyettesíteni. – Azt mondtad, hogy ma fárasztó nap áll előttünk. Mit fogunk csinálni?
Rám vigyorgott.
– Nos, mivel levettük a kendőt, arra gondoltam, hogy egy kicsit elszórakozunk. Voltál valaha vitorlázni?
Megráztam a fejem és izgatottság töltött el.
– Nem, nem voltam. De mindig is vágytam rá.
Roth szemei felragyogtak.
– Tökéletes! Akkor ezt élvezni fogod. – A ruhámra nézett. – Vitorlázásra jó lesz, és a hajón van számodra fürdőruha. Megreggelizünk és elindulunk. Mit ennél?
Megvontam a vállam.
– Bagelt? Reggel nem eszek sokat.
Leugrottam a székről, de Roth intett, hogy maradjak.
– Ülj le, Kyrie – parancsolta. – Milyen bagelt? Több fajtánk is van.
– Szezámmagos?
– Pirítva? Olvasztott sajttal?
Bólintottam és figyeltem, ahogy két nagy bagelt kettévágott és a pirítóba tett.
– Miért készítesz nekem reggelit?
A pultnak támaszkodott és a teába kortyolt.
– Mert megtehetem. És, mert akarom. – A fejem felett kinézett az ablakon. – Ez a ház üres, csak én és Eliza vagyunk itt. Te kellemes változás vagy.
– Eliza is valami hasonlót mondott.
Roth csodálkozva rám nézett.
– Tényleg?
– Igen. Azt mondta, hogy nagyon magányosnak érezte magát és jó, hogy itt vagyok. Kedvelem őt. Azt hiszem, jó barátnők leszünk.
– Ez ám a meglepetés. Eliza... nagyon kimért és zárkózott. Pont úgy, mint én. Ezért jövünk ki egymással ilyen jól. – Intett a csészéjével. – Ez egy jó jelnek tűnik. Sok dologban bízom az ítéletében, különösen az emberekről.