Csak veled

Egy asszony hajnyi szalag

Jiang Chengnek nagyon jó illata volt. Lótusz virág. Mintha nem is körülötte lettek volna, hanem benne. Azamit teljesen kitöltötte. Pillanatok alatt beleszeretett, ahogy azt megjósolta magának. Két férfit is szeret. Nem érezte helytelennek. Inkább olyan volt az egész, mintha ez a férfi hiányzott volna mellőlük. Szorosabban ölelte, nehogy menekülni tudjon. Érezte, hogy nem alszik, szinte hallotta gondolatait. Belecsókolt nyakába, mire Jiang Cheng teste libabőrös lett. Kopogtak. Azami felugrott és az ajtóhoz sietett. Egyetlen mozdulattal magára varázsolta ruháit.

- Tessék?

- Elnézését kérem asszonyom. Lan Wangji érdeklődik, mikor láthatja önt. Aggódik az egészségéért, minek után hallott az edzőpályán történtekről.

- Köszönöm. Holnap náluk reggelizünk. Tudomásom szerint Jiang Cheng klán vezető is csatlakozni fog.

- Értem asszonyom. Előkészítsük a vendég lakosztályt a klán vezető számára?

- Semmi szükség rá. Jiang Cheng klán vezető a férjem vendége, így a mi lakosztályunkban tér majd nyugovóra.

- De asszonyom.... Biztos ebben?

Azami keresztbe fonta melle alatt kezeit és kérdőn nézett.

- Úgy gondolja veszélyben van az erényem, Jiang Cheng itt tartózkodása miatt?

- Nem, asszonyom.

- Nagyon helyes. A két legerősebb kultivátorral nem is lehetnék nagyobb biztonságban.

- Igen, asszonyom. – Azami közelebb lépett és mélyen a szemébe nézett. Felnevetett.

- Sajnálom, fiam. Bár hízelgő, de semmi esetre sem. – vállára tette kezét – Ott kinn vár rád, aki mindenét neked akarja adni. Ne pazarold rám a gondolataidat.

- Ezt meg honnan....?

- Keresd meg. Menj, keresd meg.

- Asszonyom.

Azzal elviharzott. Azami becsukta az ajtót, valaki átölelte hátulról. Meglátta ujján a gyűrűt, Jiang Cheng.

- Nem sokat pihentél.

- Gondolkodtam.

- Ajjaj...

- Innen hogyan tovább?

- Van választásunk. Vissza Xichen mellé és folytatni, amit félbeszakított az alvás, vagy megyünk enni.

- Tudod, hogy nem így értettem.

- Tudom, de mivel nem holnap akarsz hazamenni, ráérünk kitalálni.

- Én éhes vagyok. – hallották Xichen hangját a szobából. Azami és Cheng felnevettek. A klán vezető még kapott egy csókot, majd visszamentek, hogy evés előtt még egyszer elmerülhessenek egymásban.

Wei Ying aggódva várta Azamit, de főleg Jiang Chenget. Tudta, hogy Azami megmondta neki, hogy ő az utolsó élő Wen. A gyerekek békésen aludtak. Az ő szíve viszont majd kiszakadt a helyéről az aggodalomtól. Nézte őket az ablakból. Nevetve és egymásba karolva jöttek. Még Jiang Cheng is megengedett egy mosolyt magának. Azami tényleg képes meglágyítani mindenkit, még őt is. Valami furcsa érzése támadt, ahogy nézte őket. Jiang Cheng szalagja rövidebb volt, és Lan Xichené is. Azami hajában viszont a lila, a fehér és a piros szalag volt belefonva. Wei Ying értetlenül nézte. Azami és Jiang Cheng összenéztek valamire, amit Xichen mondott. És az a pillantásváltás! Wei Ying, ha nem tudta volna, hogy Azami és Xichen házasok, azt mondta volna, épp flörtöl Jiang Chenggel. Végre az ajtó elé értek. Halkan kopogtak és csendben beljebb jöttek. Wei Ying keresztbe fonta kezét és kérdőn nézett rájuk.

- Jó reggelt!

- Nektek is! Szép fonás, Azami....

- Köszi. Nem tudod milyen nehéz volt rábeszélni őket, hogy adjanak a szalagjukból. Főleg őt. – mutatott, most Jiang Chengre – De tudod milyen meggyőző tudok lenni.

- Sejtem. Bár meglep, hogy Jiang Chenget sikerült neked rávenni bármire. – Wei Ying döbbenetére Azami elmosolyodott és megnyalta a száját, mielőtt megszólalt.

- Úgy vélem a klán vezető megbékélt a kilétemmel.

- Valóban? Jiang Cheng?

- Meggyőzött. – mondta elpirulva. Wei Ying nem emlékezett mikor látta elpirulni régi barátját.

- Együnk Patriarcha, mert éhen veszek, sok energiát kell pótolni, hogy aztán legyen mit lemozogni. – vigyorgott. Lan Xichen mosolygott feleségére. Jiang Cheng is megeresztett egy félmosolyt. Wei Yinget váratlanul érte a felismerés. Homlokára csapott és kikerekedett szemmel nézett vissza erre a furcsa hármas csapatra. Azami szeme csillogott, Xichen a szokottnál is elégedettebb volt, Jiang Cheng pedig meglepően jókedvű.

- Meddig marad a klán vezető?

- Tényleg, meddig maradsz?

- Két nap múlva vissza kell mennem. Az unokaöcsémet kell felvigyáznom.

- Miért nem küldöd el ide? – kérdezte most Xichen.

- Nem egyedül döntök a sorsáról.

- Ti mióta tegeződtök? – Azami emelte rá szemeit.

- Tegnap óta.

- Kicsit meghittebb ez a kapcsolat, mint amire számítottam tudva, hogy Jiang Cheng még azt is megölte volna, aki megmentette az életét, csak azért mert Wen volt.

- Azok az éles szemek, Wei Ying! Hát jó, nem érdemes tovább titkolni. Bár érdekes, hogy ilyen helyzetekben milyen jó a memóriád! Szinte felháborítóan jó. – szemei zölden villogtak.

- Nyögd már ki, Azami!

Azami az ajkába harapott. Jiang Chengre nézett, aki visszanézett rá. Azami az ölébe ült, majd megcsókolta. Jiang Cheng pedig visszacsókolta! Majd haragosan ránézett és ugyanezt a műveletet megtette Lan Xichennel is.

- Ennyi elég? Vagy szeretnél több részletet, Patriarcha?

- Elégnek, elég. És sok mindent megmagyaráz. Rendben lesztek így?

- Több mint rendben. – mondta Xichen, aki valóban elégedettnek látszott. Wei Ying tekintete, most Jiang Chengre tévedt, aki elpirulva ült. Azami megfogta kezét és bátorítólag megszorította. Jiang Cheng bólintott.

- Akkor felőlem is rendben. Igaz, azt nem hittem, hogy Jiang Cheng egyszer tényleg megfogadja a tanácsom, de örülök, hogy így alakult.

- Valóban? – emelte fel fejét az említett. Látszott mennyire zavarban van.

- Valóban. Velem megbékéltél?

- Igyekszem.

- Ennyi elég nekem. Most már tényleg együnk mielőtt ébredés van.

- Lan Zhan hol van?

- Épp órát tart, mivel nagybátyátok elment.

- Kár érte.

A reggeli további része kedélyes csacsogással telt és nevetéssel. Azami elmesélte, hogyan győzte le Jiang Chenget, aki tőle szokatlanul jókedvűen és nevetve reagált a vereségére. Wei Ying is mosolygott. Látta, hogy fogadott testvére mennyire boldog. Ez őt is boldogsággal töltötte el és az külön öröm volt számára, hogy mindez Azami érdeme.