Csak veled

Nyolc év csak egy pillanat

Azami lefektette a gyerekeket. Mostanában sokat kérdeztek. Nem hiába, már nyolcadik éve voltak itt, és néha úgy érezte túl okosak. Axelről mindig szűkszavúan beszélt, csak a kérdésekre válaszolt és semmilyen véleményt, de még grimaszt sem engedett meg magának. Tudta, hogy ezzel is sokat mond a gyerekeknek, főleg Zarának, de a szíve még mindig darabokban volt és az emlékek sem könnyítettek rajta. Ellenben a Yillang családról ódákat zengett, Zara sokszor megjegyezte, hogy unokabátyjai és bácsikái szinte már hiányoznak neki, olyan élethűen írja le őket, anya. Xichenben azonban felmerült egy kérdés, mely minden gyermekben felmerül.

- Anya! Hogy lehetnek ők egy pár, ha mindketten fiúk?

- Ez nagyon egyszerű, kisfiam. Sokkal egyszerűbb, mint gondolnád. Úgy, hogy szeretik egymást, szerelemmel. Ha szeretsz valakit, igazán, nem úgy, mint egy barátot, vagy testvért, akkor nem számít fiú-e vagy lány. A lényeg, hogy szeresd. Szeress úgy, mintha holnap meghalnál és öleld úgy, mintha sose múlna el a pillanat.

- Akkor ha én is egy fiút szeretnék az nem lenne baj?

- Ha boldog vagy vele, akkor nem. Természetesen. Semmi sem lehet olyan fontos a világon, minthogy ti ketten boldogok legyetek.

- Olyan szépen beszélsz anya. – szólalt meg álmos hangon Zara.

- Örülök, hogy tetszik, amit mondok. De most irány aludni. Holnap kezdődnek a születésnapi ünnepségek. A testvérek valami nagy ajándékkal készülnek, nektek.

- Te tudod anya?

- Sejtem. Elvégre a klán alapításának napján születettek.

- Milyen vicces lenne, ha a bácsikáink jönnének el.

- Vagy apa...

- Hát az tényleg maga lenne a csoda... – mondta Azami, próbálva nem gúnyosan kifejezni magát.

- Jó éjt, anya!

- Jó éjt, kicsikéim! Álmodjatok szépeket, hóesést és fagyos hideg éjszakát, melyen nektek fontos emberek vesznek körül. Átjár a nevetés és az összetartozás..

- És a meleg tea.... – tette hozzá Zara, majd mély álomba merültek.

Azami mosolygott, majd betakarta őket. Kiment a kis teraszra, hogy a decemberi éjszakába gyönyörködjön. A teraszon azonban már voltak. Szemei megteltek könnyel. A Yillang család vigyorgott rá a holdfényben. Egyszerre ölelte meg Zanet és Yinget, majd az ikreket.

- Azt hiszem álmodom.

- Nem, tényleg itt vagyunk.

- Hogyan?

- Zanenel egyszercsak emlékeztünk az útra.

- A szerzetesek pedig beengedtek, mikor megmondtuk, hogy nem eltévedtünk. Szép ez a hely.

- Most már sokkal szebb lesz. Gyertek be. Itt megfagytok.

- Marha hideg van. – mondta Huan.

- A Felhők Védelmében nincs káromkodás, huszonharmadik szabály.

- Egekura!

Azami behívta őket és feltett egy jó adag teát melegedni. Örömét lassan egy másik kérdés kezdte elvenni.

- Csak ti jöttetek? – Ying megrázta fejét.

- Hol van?

- A bejáratnál maradt. Azt mondta, míg nem mész érte ott is lesz.

- Vajon túl élné az éjjelt? Mondjuk háromezer éjjelt?

- Azami....?

- Megérdemelné. A kis barátnője nem kísérte el?

- Senkije sem volt azóta, hogy eljöttél.

- Kár. Így nehezebb haragudni rá.

Zara lépett ki a szobából, szemét dörzsölte, mikor vendégeikre nézett, felsikított. Odarohant hozzájuk és megölelte őket.

- Ying bácsi, Zane bácsi! Lang bátyó, Huan bátyó! Igazi születésnapi meglepetés! Bátyám gyere már! Ráérsz aludni, ha meghaltál!

- Zara.... Mi van már?! Megint beszakadt a tető? Mondtam már... – hirtelen elhallgatott, mikor meglátta kiket ölelget húga, majd kidörzsölte szemét. Kinézett az ablakon, majd vissza rájuk.

- Nem álmodsz, kisfiam!

Ő is odarohant és ölelte őket, nagyon szorosan.

- Nagyon hasonlítanak rád, Azami. – mondta Ying. Xichen rájuk emelte világító kék szemeit és megkérdezte tőlük is, amit anyjától, kicsit kiegészítve.

- Anya azt mondta ti szeretitek egymást, azért vagytok együtt, hiába vagytok fiúk. Azt mondta így vagytok boldogok. Tényleg boldogok vagytok?

Ying egy pillanatra elnyúlt arccal nézett a kisfiúra, majd megfogta arcát és szemébe nézett.

- Igen. Nagyon boldogok. Most, hogy megvagytok, még boldogabbak.

- Nem fogok leszállni rólatok. Anya annyit mesélt rólatok, hogy minden percét ki akarom élvezni, hogy itt vagytok. – és Xichen Ying mellkasához bújt, kapaszkodott belé, Zara pedig odatelepedett Zane mellé. Karját felemelte és oldalához bújt. A Yillang család meglepődött ekkora ragaszkodáson, de nem ellenálltak. Hagyták magukat szeretni.

- Apa is veletek jött? – kérdezte Zara. Zane ránézett és bólintott. – Anya, menj el érte! Mi addig szórakoztatjuk őket.

- Rendben, kicsim. Csak mert te kérted.

- Felőlem maradhat, anya. – mondta Xichen.

- Xichen! – csattant fel az anyja.

- De anyaaaa! Ha nincs itt az azt jelenti, hogy bűntudata van, és valószínűleg jó okkal.

- Biztos nyolcévesek vagytok? -kérdezte Huan. Az ikrek csillogó szemmel nézték unokabátyjukat és bólogattak.

- Akkor is megyek. Még a végén meghűl, aztán még ápolnom is kell.

Azami alig ismerte meg Axelt. Csontsovány volt és beteges kinézetű. Beengedte a kapun, de többet nem szólt hozzá.

- Jól nézel ki, Azami.

- Te nem. – mondta kurtán. Nagyon hiányzott neki, de annyira megbántotta, akkor, hogy nem tudott csak úgy a nyakába ugrani. Valószínűleg el sem bírná.

- Ki tudlak valaha engesztelni?

Azami megállt egy pillanatra, fagyosan ránézett mielőtt megszólalt.

- Azok után, amit láttál, képes voltál eldobni. Összetörtél és végigsétáltál a szívem darabjain. Egyelőre örülj neki, hogy a csontjaid egyben vannak.

- Ez nem hangzik jól.

- Csak, hallgass.

- De...

- Csitt! – Azami kinyitotta az ajtót és előre engedte Axelt. A gyerekek csacsogtak, most azonban némán bámulták apjukat. Azami becsukta az ajtót és leült az asztalhoz.

- Xichen, Zara. Bemutatom édesapátok Yillang Axelt. Axel, ők Xichen és Zara.

- Jó estét, uram! – mondta Xichen fagyosan.

- Jó estét, apa!