Csak veled

Emlékek

Azami meglepetten figyelte testvérét és családját. Mindenki kisimult volt, mosolygósabb és boldogabb, mint általában. Hát persze. Az első éjszaka... Visszamosolygott rájuk. Még az este készített mindenkinek egy amulettet, hogy Zara ne olvasson olyan könnyen bennük. Most átadta nekik, megmagyarázva miért kell viselniük. Zara bosszankodva nézte őket.

Azami azonban ellentmondás nem tűrő szemmel nézett rá és Zara is érezte, hogy anyjának igaza van.

- Gratulálok, Ying. Szépen kikerültél minden kívánságot, remélhetőleg. – Ying elpirult, majd a közös nyelvükön folytatta.

- Azt hiszem túlságosan el volt foglalva az agyam Zanenel. Senki másra nem tudtam gondolni, szóval ha akartam volna se sikerül...

- A szalagod?

- Végig rajtam volt....

- Mindegy hol ért a testedhez, a lényeg hogy hozzáért.

- Nü-va! Légy szíves! – Azami kacagott.

- Szeretnék egy szívességet kérni tőletek. – váltott vissza, hogy mindenki megértse – Ma Axel és én elmegyünk, beszélgetni. Nem Ying, nem úgy, tényleg beszélgetni. Szeretném, ha itt maradnátok az ikrekkel.

- De anya!

- Nem kicsim. Szeretnéd jobban megismerni őket, akkor erre szükség van. Apád és én pedig szépen megbeszéljük mi volt és mi lesz. A ti álláspontotokat ismerem.

- Rendben.

- Ez azt jelenti, hogy ....

- Pontosan.

- Juhuuuu ! – szirénáztak a gyerekek.

- Mit jelent Azami?

- Az ikrek majd elmondják. Most együnk. Hosszú napunk lesz. Ma böjt van, itt. Szóval csak reggeli és vacsora van, éjfélkor.

- Azta.

- Egyetek!

Azami nem evett semmit, a böjtöt ő is tartotta mióta nem szoptatta a gyerekeket. Végül épp Yingnek tűnt fel, hogy nem eszik. Kérdés ült a szemében, mire Azami megrázta fejét és ivott egy korty vizet. Ying is csóválta fejét, de mosolygott hozzá.

Reggeli után Azami és Axel elköszöntek, és Azami elvezette őt egy nagyon messzi, félreeső helyre.

- Rendben, most ülj le és mutasd meg.

- Mit mutassak?

- Engedj be és mutasd meg milyen volt az elmúlt kilenc év, és cserébe én is megmutatok, mindent.

- Rendben.

Axel szófogadóan leült, Azami mellé telepedett és megfogta kezét, Axel felnyögött, ahogy belépett elméjébe, de különösebben nem ellenállt.

Azami visszarepült oda, ahonnan kilenc éve indult. Axel szemeim keresztül látta saját magát. Arca merev volt és kifejezéstelen. Újabb kép, a kocsiban telefonál. Azt a nőt hívja. Vacsora valamelyik étteremben. Következő kép, Zane és Ying néznek rá kisírt szemekkel. Saját könnyeit törölgeti. Utána a lakásán. A sötétben ül és néz maga elé. Azami ott maradt ruháját szorongatja, egyedül van.

Egy nő kopogtat az ajtaján, kinyitja, amaz a nyakába ugrik. Lehámozza magáról. Menj el, Arina. Nem érsz annyit, amennyibe kerültél. Viszlát. Csapja be előtte az ajtót. Hosszú hónapok telnek el, magányosan. Ruháját ölelve alszik el és céltalanul létezik. Zane áll meg előtte. Két hete születtek meg. Azami írt nekünk. Felírja a dátumot. A következő év ugyanilyen magányosan telik. A decemberi dátumon gyertyát gyújt és nézi, ahogy leég. A következő években egyre gyengébb, alig eszik, munkába nem jár. Decemberben mindig meggyújtja a gyertyát. Zane felhívja. Jó hírek, Ying úgy hiszi emlékszik az útra. Évek óta először felélénkül. Veletek megyek. – Biztos vagy benne?