A vörös fonál (HOB ff) (BEFEJEZETT)

⁛Egy⁛

A víz, ami hosszú évek óta megszakítatlanul, egysíkúan folyt, egyik napról a másikra elapadt, aztán újra megindult, de más irányba. 

Hua Cheng alig nyitotta ki szemét. A nap még nem jött fel teljesen, másik oldalára se fordult. Unalmas, alapbeállítású csengőhang visszhangzott és tört csöndet a vörös-fekete szobában a fekete éjjeli szekrényen. Morogva fordult másik oldalára, hogy kezét kinyújtva a telefonért nyúljon és megnézze, ki zavarja. Másik kezével félretolta arcába lógó kósza, éjfekete tincseket. A kijelzőre nézve szemét forgatta. Túl korán volt bármihez, amit az a nő akar. Kinyomta, de pillanatokkal később, még mielőtt visszarakhatta volna a sima felületre a készüléket, újra megszólalt a csengőhang. Nagyot sóhajtva dőlt hátára, fejét a párnán pihentetve, miközben fogadta a hívást és a füléhez emelte a telefont. 

- Mit akarsz? - morogta türelmetlenül Hua Cheng. 

- Szép jó reggelt! - szólt bele csicseregve a telefonba Shi Qingxuan. 

- Mit. Akarsz. 

- Jajj, de morcos valaki! Hát nem örülsz, hogy hallod a volt menyasszonyod hangját? 

Hua Cheng kinyomta a telefont és a párnája alá dugta. Ehhez neki nem volt türelme. A telefon csörgése a párna alól elviselhető volt, főleg úgy, hogy Shi Qingxuan kiszakította pihenéséből, amibe nem tudott visszatérni, így hát fölösleges próbálkozások helyett kikelt az ágyából és elment lezuhanyozni. Húsz percet töltve a zuhany alatt, a víz elmosta egy időre fáradtságát. Nem aludt jól. Kint jó idő van, a lakásban légkondi, a hőmérséklet sosem jelentett számára problémát. Éjjel villámlott, és bár szereti az esőt és villámokat is nézni, az alvást megnehezítette. Kinézve az ablakon, amennyire lelátott a huszadik emeletről az apartmanból, az eső fel is száradt, nyoma sincs. Elvégre május volt, az idő kellemesen meleg, a természet szárba szökkent, a virágboltok vonzották a méheket. Egy nagyobb esőt láthatóan örömmel fogadott a talaj. 

Sötétvörös gatyájában, fekete ingében és vörös zakójában készen állt a munkára, bár még messze volt attól, hogy elinduljon. Korán volt, bárhogy nézte. Szemkötőjét magára vette, és engedte, a hosszabb frufruja néhány tincse lógjon bele, takarja egy kis részét. Gyerekként se szerette magán a rövid hajat, a hosszúval mindig jobban kibékült, de kiskorában nem tehetett semmit, muszáj volt elviselnie, hogy megszabják, milyen haja legyen, és a frufrujának is rövidnek kellett lennie. Nem fedhette el hibájának takarását, a szemkötőt. Tinédzserként nem tudták megszabni neki, hogy mit tegyen, ment a saját feje után, hamis személyivel, San Langként járva a kaszinókat szórakozásképp, hadd legyen min pironkodni az édesapjának, ha a fülébe jut. Haját is megnövesztette, és határozottan jobban állt neki a rövidnél. 

A könnyed reggeli elfogyasztása után telefonjára pillantott a konyhapulton. Nem jött új hívás azóta, hogy kinyomta Shi Qingxuant. Hamar jött a kimondatlan válasz, hogy miért. 

Az ajtó folyamatos kopogtatása, az a lelkesedés ami percekkel később is töretlenül csapott zajt, Hua Cheng bármennyire reménykedett egy elmebeteg betörőben vagy abban, hogy a szomszédja lakása felgyulladt, nem áltatta magát, ajtót nyitott Shi Qingxuannak, aki tavaszi könnyedséggel és nyakát virágillatú parfümmel behintve integetett, felnézve Hua Chengre. Önkényesen beengedte magát, magassarkújában kopogott befelé, majd tette le a konyhapultra kistáskáját, hogy a legkényelmesebben tudjon mutogatni, ha szükséges. 

- Hogy voltál képes letenni a telefont? - pördült meg Shi Qingxuan, számonkérően meredve Hua Chengre, aki becsukta az ajtót és sóhajtva fordult a fiatal nőhöz. - Éppen beszéltem! 

- Tudom - mondta hűvösen. - Ezért raktam le. 

Shi Qingxuan pillanatra plafonra emelte tekintetét.

- Mit akarsz? - dőlt háttal, összefont karokkal a falnak Hua Cheng. 

Shi Qingxuan felkuncogott, ajkai felfelé görbültek a kérdés hallatán. Ez pedig mindent jelentett, csak nem jót. 

- Röviden, A-Cheng, annyit kér tőled ez a csodálatos, végtelenül szerény és páratlan szépségű hölgy - mutatott kecses mozdulattal magára -, hogy fogadd be az egyik barátomat, aki egy ideje munkanélküli és felélte csekély tartalékát. 

- Nem - vágta rá Hua Cheng. 

- A-Cheng! - puffogott Shi Qingxuan. 

- Nem az én gondom, hogy munkanélküli. Nem vagyok jótékonysági szolgálat. 

Shi Qingxuan kihúzta magát egyenesen nézett a férfira. 

- Márpedig most az egyszer az leszel! - szögezte le. 

- Költözzön hozzátok. 

- Agh - sóhajtott. - Nem lehet - forgatta szemeit. - Ismered Xuant, magának való. Nem akar senki idegent az otthonában tudni. 

- Én sem akarok - vonta össze szemöldökét Hua Cheng. 

Shi Qingxuan rendíthetetlenül állt. Tekintete komollyá válása megjósolta, következő szavai nem játékosan fognak csilingelni. 

- Neked lényegtelen, hogy néhány millióval több vagy kevesebb. Neki már tető sincs a feje fölött, pedig nem világ lustája. - Rövid szünet után folytatta. - Senkin nem akar élősködni. Neked viszont nincs szükséged az ő pénzére, hogy bármennyit is fizessen azért, hogy itt lakhat. 

- Nem rémlik, hogy mondtam egyszer is a jóváhagyásomat a költözésére - jegyezte meg Hua Cheng. 

- Pedig bizony, már szóltam neki, hogy jöjjön ide, mert semmi problémád nincs azzal, hogy itt vendégeskedjen - húzta feszes mosolyra száját Shi Qingxuan. 

Hua Cheng szóra nyitotta száját, ám mielőtt szavak hagyták el, Shi Qingxuan megelőzte. 

- Tartozol nekem! Felbontottam helyetted a jegyességünket - emlékeztette gyorsan. - Emlékszel? Azt mondtam, majd szólok, mikor kérem vissza a szívességet. Hát... most jött el a pillanat. -  Eltűnt a konyhában, magához vette táskáját, aztán visszament és Hua Cheng elé lépdelt. Megveregette a hátát. - Vegyél ki szabadnapot, néhány órán belül itt lesz Xie Lian. - Elindult az ajtó felé. - Aztán jól bánj vele! - figyelmeztette Shi Qingxuan, nem vetve pillantást hátra az elégedetlenkedő, beletörődött Hua Chengre.