A vörös fonál (HOB ff) (BEFEJEZETT)

⁛Öt⁛

Xie Lian letörten mesélte Hua Chengnek, hogy felvették dolgozni. Vagyis megtalálta az új prédát, amit három hónap múlva valami démoni akarata ellenére levadász, rosszabb esetben megöl. Ámde, direkt figyelt, hogy olyan helyen ne dolgozzon, ami kisebb családi vállalkozás, hogy biztos ne haljon ki família. Hua Cheng, a tények ismeretében nem tudta eldönteni, hogy gratuláljon vagy részvétet nyilvánítson Xie Liannek. 

Az viszont jó érzéssel töltötte el Xie Liant, hogy másnap reggel céltudatosan ébredt: Dolgozni mehetett. 

Hua Chengnek nem kellett időre mennie, nem volt aznap megbeszélés, így ha nagyon akarna, otthonról is dolgozhatna, de ha úgy dönt, hogy nem megy be, akkor nem megy be, senki nem merne szólni érte. Meglepődve figyelt fel arra, hogy egy másik emberrel való együttélés nem olyan szörnyű, mint az elsőre képzelte. Xie Lian nem hangos, nem részeges, nem zavaró, nem akarja ráerőszakolni magát Hua Chengre, nem szándéka kényszeresen barátkozni vagy munkát kérni. Sőt, eszébe nem jutna munkát kérni, ismerve az átkát, ami mások vállalkozását tönkre teszi, máskülönben nem meséli el a történetét. Azon kívül, hogy kissé ügyetlen, időnként a saját lábában botlik meg, és leszögezte, hogy a konyha és az egészség épsége érdekében, bármit megcsinál, amire Hua Cheng kéri, de főzni nem fog. Hua Cheng nem különösebben rajong a főzésért, de sosem volt gondja vele, nem tartja zavarónak, mindig hozzá türelme. Ha Xie Lian főzési képessége a szerencséjének szintjéhez mérten rossz, jobb is, ha főzési indíttatással nem teszi be a lábát a konyhájába. 

Egyik késő délután, Hua Cheng már rég otthon volt, elindított egy adag mosást és feltette főni a levest. Inkább fújják meg ezerszer vacsoránál, minthogy mikróba tegyék, mert langyos. Otthoni ruhájában, fekete gatyában és piros pólóban, komfortosabban mozgott és végezte teendőit. 

Fél hat körül megérkezett Xie Lian. Szemet gyönyörködtető  látványt nyújt kék öltönyében, és amitől szinte kiteljesedett kinézete, az az, hogy nem volt rajta szemüvege. Másik egyértelmű, hogy a kezében óvatosan tartott egy műanyag zacskót, vigyázva lépteire, nehogy a benne lévő valami megbillenjen. Hua Cheng nem értette saját magát, mire fel a kíváncsisága, hogy megtudja, mi lehet az a valami. 

- Megjöttem! - mosolyodott lustán Xie Lian Hua Chengre, aki nem messze állt a konyha küszöbétől. 

- Üdv - biccentett fejével Hua Cheng, és közelebb sétált Xie Lianhez, aki már levette cipőjét és felszabadultan érezve magát, zakóját is. A zacskót a földre rakta tevékenykedése alatt.

- Mi lett a szemüvegeddel? - kérdezte Hua Cheng. - Összetört? 

- Ühm - ingatta nemet jelezve fejét Xie Lian. - Időnként zavar, ezért leveszem. A zakóm zsebében van. 

- Hát nem úgy van, hogy anélkül nem látsz? 

- Szemüveg nélkül is jól látlak - mondta Xie Lian. - Csak nem tökéletesen. A messzibb dolgok homályosak. Bevallom őszintén, egy magamfajta ügyetlennek a szemüveg viselése eléggé zavaró.

Hua Cheng bólintással fogadta a választ.

- Hát az? - pillantott a zacskóra.

- Ó! - kapott a fejéhez Xie Lian, és nagy mosoly görbült arcán. Vagyis biztos jó dolognak kell lennie. Bár, amint jobban belegondolt, Xie Lian egészen apró dologoknak tud örülni, így akármit tartalmazhat. Xie Lian fogta a zacskót és átnyújtotta Hua Chengnek. - Boldog szerdát! 

Hua Cheng nem látta magát kívülről, hogy hogy nézhet, de Xie Lian nézése alapján, valószínűleg nem nyújthatott kevesebbet a teljesen ledöbbentnél. Átvette a zacskót és hangtalanul, egyik kezében tartva a zacskó alját, amiben tartotta a tartalmát, a másik kezével kiszedte a zacskóból a kis fehér kartondobozt, amit szétnyitva egy tortaszeletet pillantott meg, a tetején sok áfonyával. Kérdőn nézett fel Xie Lianre, aki mintha gondolataiban olvasna, máris válaszolt: 

- Ma az irodában, az egyik kollegina hozott mindenkinek tortát - magyarázta Xie Lian. - Nagyon finom volt. Beugrott, hogy te, aki remek szakács vagy, vajon ízlene ez a finomság? Azzal a reménnyel, hogy igen, ízlene, megkérdeztem honnan van, és idefelé beugrottam és vettem egy szeletet. 

Hua Cheng értetlenül kinézve pislogott. 

- Csak úgy? - találta meg a hangját. 

- Hm? Mondhatni, igen. Már azon kívül, hogy gondoltam, jó lenne, ha megkóstolhatnád, egyéb más nem futott át - mosolygott Xie Lian. 

Hua Cheng az áfonyával borított, ékkőnek kinéző tortaszeletre nézett, aztán vissza Xie Lianre. 

- ...Köszönöm - mondta őszintén Hua Cheng. 

Xie Lian aprót biccentett, utána eltűnt, hogy kezet mosson és átöltözzön. 

Hua Cheng szótlanul bámulta le a süteményre. Elveszett kis világában. Shi Qingxuan kivételével, aki a legnagyobb jószándékkal próbált ráerőltetni dolgokat, de ez nem nyerte el Hua Cheng tetszését, Xie Lian az első, aki úgy tett csak úgy valamit érte, hogy az nem eltúlzott vagy rejtett önös célt. És ez, különös érzést hagyva, nagyon jólesett legbelül Hua Chengnek.