A vörös fonál (HOB ff) (BEFEJEZETT)

⁛Tíz⁛

Kellemes, póráz nélküli késő esti sétát jártak a park. Alig pillantott meg a rossz fényviszonyokban valakit, és ha a világ királyának kiáltotta volna ki magát egyikük, akkor sem kap sok figyelmet. E-Ming nem ment messze újdonsült gazdáitól, élvezte az esti levegőt és a kakilás könnyedséget hozó örömét, amit felváltva szedegettek fel. 

- San Lang - szólt meg Xie Lian, és mutatóujjával megigazította szemüvegét. - Gondolkoztál már a reinkarnáción? 

- Persze - bólintott. - Tudom is, mi lesz velem.

- Ó? - lepődött meg Xie Lian a merész kijelentésen. 

- Újjászületek szúnyogként, és két nap múlva agyon basznak - mondta szárazon. 

Xie Lianból nevetés buggyant ki, fejét ingatta Hua Cheng komolytalanságán, amit komoly arckifejezéssel adott elő. 

- És én azt hittem, komolyan elgondolkodtál rajta - nevetett. - Akkora szamár vagy! 

- Nálam komolyabb embert nem találsz! - vigyorodott el, hangjában ál sértődöttséggel. - Ó - torpant meg Hua Cheng. - Gege, a te köröd jön - intett az ürítő E-Ming felé. 

Xie Lian néhány lépést tette E-Ming végtermékéhez, előszedve egy piros zacskót. Hua Cheng nem mozdult, megvárta Xie Liant, aki pillanatokon belül, egy szép csomót  kötött, teli zacskóval visszatért, amit a legközelebbi szemetesbe csont nélkül beledobott. 

Csöndesen sétáltak egymás mellett, komótos tempóban. Hua Cheng kíváncsian pillantott időnként Xie Lianre. Kérdezni akart tőle, de vonakodott előhozni. 

- Gege, kérdezhetek valamit? 

- Persze - bólintott Xie Lian. 

- Már egy ideje böki a fantáziámat, hogy a szerencsétlen vonalad, hogy három hónapig tudsz egy munkahelyen maradni, ez világ életedben jelen volt amióta dolgozol, vagy másban is megjelent? 

Nem vette zokon Xie Lian. Nem telepedett közéjük zavaró  csend, ami háborgatta volna Hua Chenget a merészsége miatt. 

- A kicsivel azután haltak meg, hogy befejeztem a középiskolát - kezdett bele Xie Lian, és bár nem hallatszott ki szomorúság, nem is mosolygott, ami a legjobban áll neki. Rögtön ezzel a témával kezdve, Hua Cheng szégyellte, hogy rossz pontra tapintott. - Gazdagságban nőttem fel. Kis túlzással, olyan volt a fiatalkorom, mintha koronaherceg lennék - nevetett fel az átfutó emlékekre. - Akkoriban semmi probléma nem volt a szerencsémmel - sóhajtotta nosztalgikusan.  - Sőt mi több! Azt hittem, hogy bármire képes vagyok, hogy nekem minden sikerül, amibe belekezdek. De aztán... először az édesanyám, meghalt szívrohamban. Rövidesen követte őt apám, aki anya halálától kezdve nem engedett a vállalkozás közelébe, amit végül az elutasított gyász, amibe süllyedt, elpusztította. - Rövid szünet után folytatta. - Sosem volt iszákos, nem ivott többet egy pohárnál. Egyik este mégis megtette. 

- Karambolozott? - tippelte óvatosan Hua Cheng. 

Xie Lian a fejét rázta. 

- Nem ült volán mögé - mondta. - Részegen sétált, csekély egyensúlyérzékkel. Leesett a lépcsőről... kitörte a nyakát. - Mély levegőt vett, lépteit lassította, de nem állt meg. Hua Cheng igazodott hozzá, így ő is lelassult. - Utána egymagam maradtam. Gondoltam, pontosabban reménykedtem benne, hogy felépíteni nulláról a saját életemet nem lesz olyan nehéz. Sikerülni fog, mint azelőtt minden - áltatta magát. Hua Cheng nem mert szólni, inkább hallgatott és várt, mire Xie Lian folytatta: - De nem jött össze - hallatott keserű nevetést. - Viszonylag gyorsan találtam munkát, de három hónappal később hirtelen közölték, hogy be kell zárni. Azóta ez körforgássá vált - nyekergett lemondóan.

E-Ming izgatottan körözött Xie Lian körül, aztán haladt gazdáihoz igazított, lassú tempóban. Xie Lian Hua Chengre nézett, aki már jó ideje őt figyelte. 

- Nem egyszerű a felnőttek élete. Azonban - tért vissza vidámság a hangjába -, az, hogy így alakult, ennek is megvan a maga szépsége. 

- És pedig? - kérdezte Hua Cheng.

- Megismerkedtem a világgal. Valódi betekintést nyertem, látva és átélve jó és rossz részét egyaránt. - Mélyet szippantott az esti levegőből. - Ha nem lettek volna a szerencsétlenségek, olyan jóságok sem történnek, mint az, hogy megismerlek, ezzel elmulasztva mindazt, amiket együtt csináltunk - görbült könnyed mosoly vékony ajkaira. 

- Erős vagy, gege - jegyezte meg, és rá is ragadt Xie Lian mosolyából. 

- Ha élek kilencven évet, pazarlás lenne keserűséggel és önsajnálattal tölteni - vont vállat. - Természetesen mindennek megvan a maga helye és ideje - tette hozzá gyorsan. - Szomorúság, bánat vagy öröm, mindegyiket viseljük. 

- Igazad van - mondta csodálattal hangjában Hua Cheng. - A veled való együttélés közel nem olyan borzalmas, mint amire számítottam - nevette el magát. 

- Ennek örülök - mondta jókedvűen Xie Lian. - Jól gondolom, Qingxuan nem sok választási lehetőséget adott? - tippelte. 

- Tartoztam neki - vallotta be Hua Cheng. 

Befordultak a saroknál, és Hua Cheng átadta Xie Liannek a pórázt, hogy feltegye  E-Mingre. Elindultak hazafelé, és rövidesen közelednek az úttestek felé, ahol nem lenne ildomos szabadon hagyni. 

- Sosem voltam szerelmes Shi Qingxuanba - folytatta Hua Cheng. - A házasságunkat eldöntött tényként kezelték. Miután az öregem meghalt, fel akartam bontani az eljegyzést. Shi Qingxuan tipikus apuci kedvence, a királylány - forgatta szemét. - Először neki mondtam el, és ahelyett, hogy kikelt magából, felajánlotta, hogy megteszi ő. Így az apja nem fog háborút indítani ellenem, hogy a kislányát átverte a gonosz Hua Cheng. 

- Tönkre tudott volna tenni? - kérdezte Xie Lian. 

Hua Cheng önelégülten vigyorodott el. 

- Nem - felelte. - Bosszúságot okozott volna, ezt nem tagadom. De tönkre tenni, az nem. Mindenesetre, Shi Qingyuan megkönnyítette a dolgomat, ezért tartoztam neki - vont vállat. 

- Bezzeg nekem azt mondta, nincs problémád azzal, hogy hozzád költözzek - jegyezte meg csendesen Xie Lian, de Hua Cheng éles hallását nem kerülte el. 

- Végül, szerencsére egyikünk sem panaszkodik, úgy hiszem - mondta Hua Cheng. 

- Nem bizony - értett egyet Xie Lian.

Percekig mentek, és Xie Lian komoly felfedezés érte el. Hasára tette kezét, aztán leengedte, és hümmögött egyet. 

- Gege? - nézett rá Hua Cheng, és közben kikerült egy nőt. Már elérték a járdákat, és bár nem voltak olyan sokan nappalhoz képest, így járták az utcákat. 

- Rájöttem valamire - szólt ünnepélyesen. 

- Mire? 

Xie Lian megtorpant a járda szélén, ez Hua Chenget is arra késztette, aki türelmesen nézett felé. 

- Nem volt elég a vacsora - vallotta be, és minden szentnek hálát adott, hogy olyan részen voltak, ahol ahhoz gyér volt a fény, hogy feledje arcán áthaladó pírhullámot. 

Hua Cheng elmosolyodott, aztán kuncogásban tört ki. 

Xie Lian gyomra nem morgott sokáig étel után. Hua Cheng, ahogy hazaértek, orvosolta a problémát. Amilyen ünnepélyesen jelentette be Xie Lian éhségét, olyan ünnepélyesen fogyasztották aznap esti második vacsorájukat.