A vörös fonál (HOB ff) (BEFEJEZETT)

⁛Tizenkilenc⁛

A reggeli napfény zavaróan sütött Xie Lianre. Hua Cheng álmos ölelésében nehezen tudott fordulatot tenni, de sikerült, így fedetlen mellkasába fúrhatta fejét, ahol végre nem érte fény. Biztosra vette, hogy túl korán van, még nem szólalt meg az ébresztő. Hua Cheng hosszú tincsei közül néhány Xie Lianre csúszott. Hua Cheng mocorogni kezdett, aztán szorosabban ölelte magához Xie Liant, állát feje búbján pihentetve. Szemkötője nélkül Hua Cheng nem érezte magát komfortosan, benne volt a szégyenérzet hiányzó szeme miatt. Amikor Xie Lian átköltözött Hua Cheng szobájába, az első éjszakán magán akarta hagyni a szemkötőt, mint az azt követő összes többin. Xie Lian ezt nem hagyta jóvá, nem engedte, hogy Hua Cheng szégyellje magát előtte. Minden ami Hua Cheng, azért Xie Lian odavan. 

- Gege, még korán van - mormogta álmosan Hua Cheng.

- Mm - értett egyet Xie Lian. 

Még egy kis ideig élvezték egymás csöndes közelségét és a reggel nyugalmát, mielőtt megszólalt a telefon ébresztője, elindítva hivatalosan is a napot. Míg Hua Cheng a konyhában csinálta a reggelit, Xie Lian eltűnt a fürdőben. Mikor kijött, a lakást gyümölcsök és palacsinta illat uralta. Asztalhoz ültek, és Hua Cheng észrevette, hogy Xie Lian mintha rágódna valamin. 

- Baj van? - kérdezte Hua Cheng két falat között. 

- Ami azt illeti... - Határozottan olyan dolgot érzett egyre közelebb, amire évek óta nem volt példa. Ez pedig gyanakvást ébresztett Xie Lianben. Erős gyanakvást. 

Már majdnem június vége volt. Harmadik hónapja dolgozik a munkahelyén, és senki nem halt meg, nincs előjele, hogy csődbe mennének, és az épület sem robbant fel vagy gyulladt ki, létszámcsökkentésre se lehetett számítani. Sőt mi több, a főnök csak dicsérni tudja a gyors és pontos munkáját, eszébe nem jutott soha, hogy kirúgja. 

- Gyanúsnak érzem, hogy holnap már július van, de még mindig van munkám - foglalta össze Xie Lian. 

Hua Cheng elégedetten mosolygott. 

- Ez azt jelenti, hogy amikor hazaérsz, gratulálhatok gegének? Az átok megtört? 

Xie Lian semmit nem mert kiejteni ajkain, gondolatait sem engedte szárnyalni. 

Az irodában töltött napja minden percét óvatosan vigyázta, mintha bármelyik pillanatban valaki nyakát törhetné vagy az ablakon kell kiugrani a lángoló házból. Mikor lejárt a munkaideje, megkérdezte a kollégáit, hogy semmi baj nincs-e a céggel. Furcsállották a kérdést, a céggel semmi probléma nem volt, sőt mi több, szárnyaltak. Elégedettebbek nem is lehettek. 

Xie Lian szerencsét és szerencsétlenséget nem ismerve rohant hazáig. Hua Cheng éppen a nappaliban vette volna le vörös zakóját, amikor hallotta az ajtó nyitódását. Ideje sem volt köszönésre szólalni, Xie Lian cipőben rontott be és vetette magát Hua Chengre, és ajkaira. 

- Gege? - csodálkozott Hua Cheng, de élvezte. 

Xie Lian nem szólt, újra és újra megcsókolta Hua Chenget, aki nem volt rest visszacsókolni. Az ágyba dőlve, egyesével szabadulva meg a ruhadaraboktól, Hua Cheng kitalálta a nagy öröm okát. 

- Gratulálok, gege! - csókolta homlokon Xie Liant. 

- Köszönöm, San Lang - mosolyodott el Xie Lian. A köszönetében nem csupán a gratulációra válaszolt. Mindenért hálát érzett, és a világnak is hálás volt, hogy egy olyan személlyel lehet, mint Hua Cheng. 

A vörös fonál már rég megköttetett. Ha a jósnő szavai igazak voltak, örökké összeköti őket, ebben az életben, és az összes következőben. Hua Cheng sosem hazudott, se most, se régen... egyik életében sem.

- Örökké a leghűségesebb híved vagyok, Dianxia. 

Vége