A vörös fonál (HOB ff) (BEFEJEZETT)

⁛Négy⁛

Xie Lian korán reggel, frissen, kék öltönyben lépett ki a legközelebbi fürdőszobából. Kettő van a lakásban, és Hua Chenggel nem egyeztek meg semmiben, miszerint az egyik az övé, csak a másikat használhatja. Kerek lencséjű szemüvegében egyetemi professzor kinézete öltönybe bújva. Hua Cheng is már fent volt, készítette a reggelit, rizst és párolt halat, de más ízesítéssel, mint a tegnap esti vacsorát, így az íze és állaga is, mintha két különböző étel lenne. 

Hua Cheng nem mutatta ki pillanatnyi csodálkozását Xie Lian elegáns kinézetére. Meglepően jól nézett ki. 

- Állásinterjú? - tippelte Hua Cheng. 

- Ennyire látszik? - nevetett fel keserűen, miközben elvette a pulton lévő tányérokat és az étkező asztalhoz vitte. 

Asztalhoz ültek, és a falatok között ezúttal gyorsan akadt beszédtéma. 

- Mi is vagy te? - célzott a munkájára Hua Cheng. 

- Irodai munkás, jobb esetben titkár - felelte Xie Lian. 

- Leépítés volt az előző munkahelyeden, hogy kirúgtak? - kérdezte rá egyenesen. Tisztán emlékezett rá, hogy Shi Qingxuan azt mondta, nem világ lustája. Mivel órákon át szedett szemetet, és ezt, ha igazak a szavai, gyakorta csinálja, valóban nem lehet léhűtő. 

Xie Lian nem felelt egyből, pedig nem nehéz kérdést tett fel Hua Cheng. Úgy tűnt, megrágja szavait, mit és hogyan mondjon. Hua Cheng már nem is az étel rágására figyelt, hanem arra, hogy egy szót se hagyjon ki a férfi válaszából, akiről semmit nem tud. 

- Bezárták a helyet - szólt meg végül Xie Lian. - Már megint - csendesett el hangja. 

Hua Cheng felvonta szemöldökét. 

- Megint? - idézte Xie Liant. 

- Megint - sóhajtotta. 

- Többször zárták be az irodát? 

- Nem - sóhajtott megint, és sóhajról sóhajra lelombozottabbnak nézett ki. - Eddig az összes hely, ahol az évek során dolgoztam, végül mindegyik csődbe ment - keseregte. 

Hua Cheng egy szeme látványosan elkerekedett. 

- Pontosan mennyi helyről is van szó? - találta meg a hangját Hua Cheng. 

Xie Lian elgondolkodott, aztán csendben számolt valamit az ujjain. 

- Sokról - felelte. - Most vagyok huszonhét... huszonkettő voltam, amikor elkezdtem dolgozni. Egy év alatt négy munkahelyet járok meg. Mint a számokból is látszik, onnantól számítva, hogy ott kezdek dolgozni, három hónappal később csődbe mennek vagy bezáratják a helyet, ritkább esetben, ahol családi vállalkozás van, ott elhaláloznak a családtagok, és vezető hiányában megszűnik a cég. Nem csupán irodában dolgoztam - tette hozzá, nem tulajdonítva nagy  figyelmet Hua Cheng különösen néző nézésre. - Étteremben is, azokat záratták be.

- Ez... hogy történt? Direkt... 

- Á, dehogy! - vágott közbe Xie Lian, tudva mit akar kihozni Hua Cheng. - Sosem szándékosan teszem! Csak... így alakul. - Sóhajt eresztett. - Így aztán jó néhányszor kellett költöznöm, mert egy idő után már mindegyik iroda csődbe ment, ahol jártam, mások meg összerakták, hogy mindegyik helyet, ami bezárt, egymás után jártam meg, így a szerencsétlenség istenének kezdtek gúnyolni és elzavartak. 

Szóval ezért nem ajánlotta fel Shi Qingxuan, hogy dolgozzon a családjának - gondolta Hua Cheng.

- Ezért nem ajánlotta fel Qingxuan, hogy dolgozzak a családjának - mondta Xie Lian. 

Hua Cheng lemerevedett egy pillanatra, mintha Xie Lian a gondolatába látott volna. Gyorsan elhessegette ezt a hülyeséget. 

- Az irodáknál leépítés vagy csőd, családi vállalkozásnál sorra haltak meg a családtagok, az éttermeknél egyik napról a másikra csótányok vagy patkányos, vagy csótányok és patkányok jelennek meg a konyhában, a gyertya készítőnél tűz ütött ki és leégett az egész bolt, két másikkal együtt, a cukrászdát beperelték és elvesztette az ügyet... és a többi. 

Hua Cheng kevés emberről gondolta őszintén azt, hogy valóban szerencsétlen élete van. Megvan a maga véleménye, hogy ok és okozat, általában ez szokott a legtöbb ember mögött lenni, akik azt állítják, hogy szerencsétlenek. Sokan futottak után, hogy alkalmazza a cégnél, mert kétségbe van esve, aztán hosszabb listát kezd fejből sorolni a bajairól, mint egy nyugdíjas élettörténete. Xie Lian viszont valóban szerencsétlen, a szó legszorosabb jelentésében, és mint az a számokból is látszik, hogy mennyi munkája volt, és mindig talál újat, valóban nem lusta ember. 

- Qingxuan egyszer befizetett egy nőhöz, aki mágiával foglalkozott, hogyha van rajtam átok, szedje le - mesélte Xie Lian. 

Mivel Hua Chengnek meséli a lakásában, mert megszűnt az előző munkahelye, láthatóan nem vált be, mégsem bírt a vérével és megkérdezte: 

- Mi lett a vége? 

Xie Lian a hajába túrt, aztán mutatóujjával feljebb igazította szemüvegét. Egyenesen Hua Cheng szemébe nézett. 

- Azt mondta, semmi ilyesmit nem lát rajtam, de valóban, ami velem történik, az nem normális. Elvégzett egy tisztítást, hátha az egyik felmenőmtől származik vagy ilyesmi. Sőt, a történetemet hallva, még szerencsével is megáldott. 

- Aztán...? 

- A nő, egy hónappal később, hogy nála jártam... 

- Mi történt? - figyelt lélegzet visszafojtva Hua Cheng. 

Xie Lian sokadik sóhaját engedte útjára. Fejét ingatta. 

- Megbolondult, azt állította, hogy ősi istenség, és elmegyógyintézetbe zárták - mondta Xie Lian. 

Hua Cheng sok mindent látott egy szemmel és sok mindenben volt része. Sok történetet hallott az emberektől, de ilyet még nem. Ha nem tudná, hogy Shi Qingxuan barátja, talán nem is hinné el. De Xie Lian Shi Qingxuan barátja, és minden állítását őszinteség kísérte, ezt kielemezte és érezte is Hua Cheng. Xie Lian egyik rezdülése sem szándékozott hazugságot rejteni. Ettől pedig Xie Lian helyett is kétségbeejtően érezte magát Hua Cheng. 

Xie Lian rendezte vonásait, elűzte elméjéből a sötét gondolatokat és újra szelíd mosoly jelent meg arcán. 

- Még kávét? - kérdezte Xie Lian Hua Cheng bögréjére pillantva, mintha nem a világ egyik legrosszabb szerencséjének történetét mesélte volna el másodpercekkel ezelőtt, ami ráadásul a sajátja. 

- Kérek - felelte Hua Cheng.