A vörös fonál (HOB ff) (BEFEJEZETT)

⁛Tizenhat⁛

- Az Isten nem menekít meg titeket a fazéktól, ha még egyszer a cipőmhöz nyúltok! - nézett komolyan, ígérettel a hangjában Hua Cheng az előtte egymás mellett ülő E-Mingre és Rouyera. Kezében egy félig megrágott fekete sportcipőt szorongatott.

Erre ért haza Xie Lian. 

- Rosszalkodtak? - sétált be Xie Lian a nappaliba Hua Cheng mellé. Nem volt rajta szemüvege, zakójába tette félúton.

- Üdv itthon - küldött meleg mosolyt Xie Lian felé. 

E-Ming és Rouye hamar feledték gazdájuk haragját, farokcsóválva mentek oda Xie Lianhez, aki leguggolt hozzájuk simogatásra. 

- Gege, ne jutalmazd őket a figyelmeddel - nyafogta. - Rossz kutyák voltak, nem érdemlik meg! 

Xie Lian felegyenesett. 

- Ezt is megéltük - gondolkozott hangosan Xie Lian. - A gumicsont nem érdekli őket? 

- Aligha - morogta Hua Cheng. - A cipő érdekesebb. 

- Este vigyük le a labdát - ajánlotta Xie Lian. - Talán, ha jobban lefáradnak... 

- Legyen - bólintott Hua Cheng. 

- Bár szerintem, amennyire kikaptak tőled, több cipőd nem vész el. 

- Reméljük. Mindenesetre - húzta ördögi mosolyra száját. - Gege, gondolkozz el, milyen ízűre csináljam a kutyapörköltet. 

- San Lang! - ingatta mosolyogva fejét Xie Lian. A világért se tenné meg. Kínában elfogadott, hogy kutyát fogyasztanak, de egyikük sem támogatja, és soha nem is éltek a lehetőséggel. A kutyák nem értik az emberi beszédet, mégis egy pillanatra összenézett a két jószág. 

Az esti sétára labdával felszerelkezve indultak neki. A foszforeszkáló labdát nem volt nehéz megtalálni az éj leple alatt, nem úgy mint az előzőt, ami egy éjszakát sem élt túl, aznap este eltűnt, és egyik kutya sem találta meg. 

A parkra csönd borult, rajtuk kívül csak messze elhaladó kutya és gazdája pillanatnyi elhaladása tűnt fel. Az esti levegő frissessége szinte már álmosító volt, ahogy beszívták. Végre nem volt meleg, enyhe szellő is kényeztette cirógatásával a bőrt. Hua Cheng és Xie Lian egymás mellett mentek, lassan, hagyva időt E-Mingnek és Rouyenak kiszaglászni magukat, és sok jelölést tenni a fákra és egyéb másra. A két kutya póráz nélkül haladt, amik gazdáik nyakában lógtak. Xie Lian kényelmesebben volt szemüveg nélkül, nem tartott attól, hogy új egyik, hogy eltörik és spórolhat egy újra. 

- Édesanyám régen mondott nekem valamit - szólalt meg nosztalgikusan Xie Lian. 

- Micsodát? - kérdezte Hua Cheng. 

- Van, amire érdemes várni, van, amire nem, és van, amire nem kell várni, megtörténik magától. 

- Oka is van, hogy eszedbe jutott, vagy csak úgy? - érdeklődött  Hua Cheng. 

- Kiskoromban nem értettem igazán, hogy mi lehet az, amire nem kell várni, megtörténik magától - vallotta be kissé kínosan Xie Lian. - Mindenem megvolt, amire csak vágytam, és még annál is több. Azt is természetesnek vettem, hogy amibe belekezdek, azt sikerrel zárom. - Rövid szünet után folytatta. - Nem tudtam elképzelni a valóságot, mit rejthetnek anyám szavai.

- Velem az öregem csak egy mondást osztott meg - mondta hirtelen Hua Cheng. Xie Lian figyelmesen hallgatta. - Akit nem tudsz elpusztítani, azt nem próbáltad eléggé - idézte közömbösen. - Édesanyádé jobban tetszik. - Hua Cheng röviden elgondolkodva kérdezett. - Mit gondolsz, gege, szerinted történt jó, ami megtörtént magától? 

Xie Lian megtorpant, ez Hua Chenget is megálljra késztette. Xie Lian csupán egy szóval felelt:

- Találkoztunk. 

Hua Cheng másodpercekig állt csendben, mintha időre lenne szüksége, hogy felfogja a férfi szavait. Hua Chenget mindig sok ember vette körül, mégis keveseket tudhatott tényleg maga mellett. Kiskorában az apja erőltette a barátkozást magas rangúak gyermekeivel, amiből sosem lett semmi. Később szándékosan lesték kegyeit, hogy jóban legyenek vele, és amikor nagy hatalommal rendelkező ember lesz, a cég birtokosa, vagy csak bajba kerülnek, hozzá tudjanak fordulni. Hua Chenget sokan beszélték ki a háta mögött, sok mindent hordtak össze róla. Igazság és hazugság együtt folyt. Gyerekként nem jött ki a többiekkel, sokan féltek tőle a szeme miatt, inkább el is kerülték egymást. Tinédzserként Hua Cheng jelentette a jó bulikat, egy magasabb kört. Sosem kritizálták, sosem mondtak neki ellent, sosem tagadták meg szavai igazát. Anyja sem az anyák gyöngye volt, de mérföldekkel jobb az apjánál. Hua Cheng születésnapjai kiváló alkalmat nyújtottak az újabb görcsös ismerkedésre és a meglepetésszerű üzleti megbeszélésekre. Rengeteg, drágábbnál drágább, nagyobbnál nagyobb ajándék kupacok vették körül, a legnagyobb és legdíszesebb tortával. Őt ez nem tette boldoggá. Álszentség, kapzsiság és pénz. Szerintük, minél drágább, minél többet ér, annál jobb és biztos elégedettség annak, akinek adják, kortól független. Sosem azért voltak a születésnapjai, hogy őszintén megünnepeljék azt, hogy megszületett, ahogy mondani se mondta senki, hogy örülne, amiért megszületett, és valóban indok az ünneplése. 

- Nem tudom megítélni néhai édesapád viselkedését - folytatta Xie Lian. - Jó volt-e vagy rossz. Azt sem tudom, hogy van-e hozzákapcsolódó szép emléked. Azonban, én személy szerint, bár nem ismertem, végtelenül hálás vagyok neki. - Hua Cheng csöndbe burkolózott, csak hallgatta, itta Xie Lian szavait. - Mert neki is köszönhetően, ezen a világon vagy. Ennek pedig szívből örülök - mosolygott. 

Hua Cheng közelebb lépett Xie Lianhez. Abban a pillanatban nem gondolkodott, csak cselekedett, amit őszintén szeretett tenni. Kezét Xie Lian arcára helyezte, aki kissé meglepődött, de nem hátrált ki, hagyta a vékony, de erős ujjak arcát simítsák, aztán lecsúsztak karján át a csuklókáig, amit erőteljesen, de óvatosan magához húzott, ölelésbe vonva Xie Liant. Xie Liant meglepte a férfi hirtelen interakciója, de nem esett rosszul, és viszonozta az ölelést. 

- Mi lelt, Hua Cheng? - mondta gyöngéden a mellkasába. 

E-Ming és Rouye néhány méterre voltak tőlük, türelmesen várakozva gazdáikra, aztán megunták és egymással kezdtek játszani. 

- Szeretlek - mondta csöndesen, de érthetően Hua Cheng, fejét Xie Lian fejét pihentetve, a távoli, fák közti sötétségbe nézve, amit a lámpák nem világítottak meg. 

Hua Cheng mellkasán érezte Xie Lian mosolyra görbülő orcáját. 

- Én is téged. 

Fölösleges szavak voltak kettejük között, mégis édesebbek bármelyiknél. Hogy kinek jár és miért köszönet, nem volt fontos. Mindketten azt tudták karjaikban, aki igazán számít.