A vörös fonál (HOB ff) (BEFEJEZETT)

⁛Tizenegy⁛

Hua Cheng és Xie Lian hazafelé tartottak a bevásárlásból. Csütörtök délután volt. Xie Lian kivételesen hamarabb végzett, uta kitérő nélkül vezetett hazáig, ahol Hua Cheng és E-Ming a kanapén fekve néztek tévét. Pontosabban csak Hua Cheng. Mint kiderült, E-Ming nem szereti a horror filmeket, és egy másodpercre sem fordította fejét a képernyőre. Mivel mindketten otthon voltak, kitalálták, hogy  előre hozzák a hétvégi bevásárlást, és együtt mennek el vásárolni.

Vásárlás után, a parkoló felé tartottak. Xie Lian egyik keze szabadon volt, másikban nehezebb zacskót cipelt, míg Hua Cheng mindkét keze tele volt, de az egyik zacskóban könnyű dolgok voltak, nem esett nehezére vinni. A bevásárlóközpont előtt nagy tömeg gyűlt össze, és mivel át kellett rajtuk vágniuk, nem tudták kikerülni a tumultus miértjének látványát. Egy férfi, a fejénél jól láthatóan kisebb átmérőjű karikákat húzott a fején át a nyakára. Minden karikánál a közönség tapsolt, néhányan videózták is telefonjukkal. 

Hua Cheng megállt.

- Nincs igazság - szólalt meg sértett hangon, nézve az utcai előadót.

- Hogyhogy? - torpant meg Xie Lian, néhány apró lépésre tőle. 

Hua Cheng levette tekintetét a férfiről és Xie Lian felé fordította. A tapsok zaja egyre hangosabb lett, ahogy több ember csatlakozott.

- Kiskoromban, amikor a fejem beragadt a mászóka rúdjai közé, akkor miért nem tapsoltak meg érte? - osztotta meg szívfájdalmát Hua Cheng. 

Xie Lian pislogva nézett Hua Chengre, aztán ajkai megremegtek, míg végül nevetés tört ki belőle. 

- Gege - nyafogott Hua Cheng. 

-  Saj... sajnálom, San Lang - nevetett tovább, és már hasát fogta. 

Amint hazaértek, sietve tették be az árukat a hőtőbe és szekrényekbe. Többek között a húsokat és az epres jégkrémet, amivel Xie Lian szemezett, de mivel drágább nyalánkságok közé tartozik, gyorsan tovább vándorolt elterelésképpen a fagyasztott brokkolira. Hua Cheng egy szemmel is éleslátó, meglátta a tekintetet, és elég is volt ahhoz, hogy kosárba tegye. 

Xie Lian a tésztákat pakolta a szekrénybe, amikor megcsörrent telefonja. Berakva az utolsó tésztát, elővette, és ahogy meglátta a kijelzőn szereplő nevet, arcáról eltűnt a derű. Hua Cheng nem kommentálta, de ő is észrevette hangulata változását. 

Xie Lian felvette a telefont, de nem szólt bele semmit, ellenben a másik oldalon valaki igencsak elemében volt, összefüggéstelen szitokszavakat kiabált, érthetőt és érthetetlent egyaránt. Hua Cheng homlokát ráncolta, nem tetszett neki így ismeretlenül sem a hangnem, amit megenged Xie Liannel. Ellentétben Xie Liannel, akinek az arca semmit nem tükrözött. 

Másodpercek ordibálása után Xie Lian is szót emelt:

- Talán kissé jóhiszemű vagyok, de nem bolond - mondta tőle szokatlan hidegséggel. Ezzel részéről véget ért a beszélgetés, kinyomta a telefont és a konyhapultra tette, ami rögtön újra csengeni kezdett, de nem vett róla tudomást. 

- Gege, minden rendben? - sandított oda Hua Cheng. 

Xie Lian kinyomta a hívót, rezgő módra állította. Hua Cheng felé fordult, mire rögtön visszatért az arcára a derű. 

- Igen - bólintott.

- Ha baj van, szólj nyugodtan - vonta össze szemöldökét. - Bármi is az, megoldható, efelől ne legyen kétséged. 

Xie Lian mosolya szélesedett, őszinte hálával szövődve. 

- Köszönöm. - Kivette a szatyorból a kenyeret a pultra. Megigazította kicsit lejjebb csúszó szemüvegét. - Nagyobb a füstje, mint a lángja - mondta nyugodtan. - Avagy, amelyik kutya ugat, az nem harap. Majd megnyugszik. 

- Miért abajgat, gege? Persze csak, ha nem titok - tette hozzá gyorsan Hua Cheng. 

Xie Lian megrázta a fejét. 

- Egyáltalán nem - biztosította. - Qi Rong, az unokatestvérem - sóhajtotta fáradtan. Immáron a neve eggyé a vált a nyűggel, ami minden alkalommal eszébe jut, amikor kimondja. - Nemrég valaki rosszul értékelte a munkahelyét. Azt hiszem... talán valamilyen étterem, de nem vagyok benne biztos, mit ordított a telefonba. Mindenesetre, azóta rosszul megy az üzlet, és mint egyetlen családtagja, engem háborgat, mintha valami isten lennék, aki képes megoldani a gondjait. 

- Qi Rong? - gondolkozott el Hua Cheng. Olyan ismerősen csengett a név. Senki fontos, abban egészen biztos volt, de abban is, hogy ezt a nevet hallotta valahol. 

- Ühm - bólintott Xie Lian. - Qi Rong. 

- Miért gegét zargatja a bajaival? - kérdezte Hua Cheng. - Nem sértésből, mégis mit tudnál tenni?

- Mert annak ellenére , hogy lenéz engem, - rándult meg Hua Cheng szemöldöke -, abban a hitben ringatja magát, hogy amikor gondban van, ki tudok valamit találni, legyen szó akármiről. Szó sincs erről, természetesen - sóhajtotta. - Ilyenkor időnként pénzt is próbál kérni tőlem, de az az igazság, hogy ő többet keres nálam. Erre mondtam az előbb azt, hogy lehet, hogy jóhiszemű vagyok, de nem bolond. Mindig többet költött a kelleténél, adósságba is verte magát már mióta.

- Ó - kapott a fejéhez Hua Cheng, elérve a megvilágosodás. 

- Mi történt? - emelte rá érdeklődve tekintetét Xie Lian.  

Hua Cheng hátrálni kezdett a konyhából. 

- Gege, a maradékot kipakolnád? El kell intéznem valamit. 

- Per... - végig se mondta, Hua Cheng már eltűnt -... sze. 

Órákkal később, nem sokkal vacsora után, elindultak hárman az esti sétára, megcélozva a parkot. 

- Holnap később érek haza - közölte Hua Cheng. - Megbeszélés lesz néhány öreg, magukat nagy halnak képzelő ikrával. 

- Rendben - fogadta Xie Lian. - Sok sikert! 

- Meglesz - vigyorodott el, előre úszva a győzelem mámorában. 

Fél órán át sétáltak a parkban. Sok kutyással találkoztak, akikhez E-Ming odafutott. Az esti szellő egyszerre volt üdítő felfrissülés, és hozott kósza vágyat álomra hajtani a fejét. 

- Gege - szólt Hua Cheng. - Te jössz - bökött E-Ming felé, aki már felvette a pozíciót. 

Miután felszedte és kidobta, csipogott a telefonja. Új üzenete érkezett, bánatára pont Qi Rongtól. A telefonra figyelve nem nézett lábai elé. Megbotlott és előre esett, megnyitás helyett törölte az üzenetet, és kiesett a telefon a kezéből. Xie Lian felkészült az esésre, gyakran előfordul vele, de az nem jött. Karok fonták körül, és egy igen stabil mellkasnak ütközött. 

Résnyire nyitotta ajkait, ahogy felnézett és szembe találta magát Hua Chenggel. 

- Jól vagy, gege? - kérdezte homlokráncolva. 

Xie Lian ismét hálát adott a sötétségnek, mert megfelelő fényviszonyban bizony nem tudná lemosni sehogy a tényt, hogy hófehér arca vörösben úszik, és bár szégyellte magát, hogy ügyetlenül más karjaiban végezte, belül azt érezte, hogy nem ez az ok. 

- K-köszönöm - hebegte Xie Lian. - Bocsánat, ügyetlen voltam - szabadkozott alig látható szende mosollyal.

- Semmi baj - nyugtatta Hua Cheng. - Elegek a karjaim, hogy gegét gond nélkül elkapjam. 

Xie Lian erőtlenül nevetett. Erre mégis mit mondhatna? Végtelen zavarában ott tartott, hogy Hua Cheng karjainak ölelését természetesnek érezte. Lesütötte szemeit és lehajtotta fejét. Abban a pillanatban nem tudott Hua Cheng szemébe nézni. 

Xie Lian nem tudta megnézni Qi Rong üzenetét, amit bánt. Az üzenet után Qi Rong felszívódott, és többet nem zaklatta Xie Liant.