𝓝𝓮𝓶 𝓯𝓮𝓵𝓮𝓳𝓽𝓮𝓴 [𝓓𝓪𝓫𝓲𝓗𝓪𝔀𝓴𝓼]

6.

Todoroki Touya

A reggeli kiss akciómnak hála a lány egész nap nem nézett Keigo felé. Igazából meg nyugodtam, hogy már teljesen nyilvánvaló, hogy nem jön be neki a lány. Nem mintha ha be jönne neki tudnék bármit csinálni ellene. Meg persze nem mintha zavarna ha így lenne..., ch... Nem!

Pár hónap elteltével már egyértelmű volt mind kettőnk számára, hogy legjobb barát szinten vagyunk, vagyis inkább egyetlen igazi barát szinten. Szó szerint csak ketten voltunk, amikor be csatlakozott egy-egy "bábu" a hangulat mindig lejjebb ment és mi se éreztük olyan jól magunkat.
Mindig nehezen hallgattam, ahogy apámról beszél, ő aki annyira utálja a felszínes embereket ennyire rajong egy olyanért mint ő. Amikor észre vette a fintort arcomon általában le tudtam annyival, hogy csak mert inkább All Might rajongó vagyok. Ez persze igaz volt de szó szerint bárki iránt jobban rajongtam volna mint apámért. Persze még mindig nem tud a családi hátteremről és nem is tudom hogyan mondhatnám el. Szégyenlem a családom nem is a családom inkább apámat szégyenlem. Pont, úgy ahogy ő is engem.

Ma lesz egy erő tesztelésem jó ideje először. Már a bal karom is kicsit sérült így is elég rondán festek bár Takami szerint menő ez talán az egyetlen jó az egészben, hogy neki tetszik. Minden este segít a kötésekkel és bár nem fog be gyógyulni attól minden aggódva méri végig karom akárhányszor látta már ez előtt.

-Na fel készültél? - kérdezte izgatottan Takami az ajtó előtt
-Erre nem lehet fel készülni Madárka- mondtam kuncogva, a becenév hallatán szemét forgatta de tudom, hogy imádja
-Na legyél férfi- ütötte meg hátamat- Nagy levegő és ne halj meg.
-Jó tanács- nevettem el magam
-Csak szóltam mert ki tudja mit csinálsz odabent - nevetett ő is
-Na nem úgy volt, hogy bízunk bennem? - kérdeztem szemöldököm ráncolta
-Én bízok, az a kérdés, hogy te bízol e- gondolkodott el
-Jó ne csináld inkább húzz órára- mutattam a folyosó irányába
-De hisz még csak- néz a falon lévő órára - 10 perce kések.
-Igen szóval haladj- mondtam parancsolóan mire csak szemét forgatva indult egy folyosón a terem irányába.
-Touya! - szólított kereszt nevemen kire fejem felé kaptam
-Ne halj meg, óra után azonnal jövök- mondta majd mikor bólintottam tovább sétált. Ne halj meg... Aranyos

Lassan de biztosan indultam be a terembe ahol összesen két ember volt. Miután el végezték a rutin vizsgálatokat meg kértek, hogy fokozatosan engedjem el az erőmet. Ezt meg is tettem. Jobb kezemben azonnal meg jelent a kék tűz majd fokozatosan szaladt fel karomon. Tűrtem az égető fájdalmat mely egyre nagyobb és nagyobb lett.
-Állj - szólalt meg az egyik férfi mire próbáltam meg fékezni a tűzet de nem ment. Az tovább égett és már majdnem egész jobb karom lángokban állt.
-Álj meg! - kiabált rám a másik férfi
-Nem tudok- kiabáltam én is majd próbáltam le állítani a tűzet ami nem sikerült. Karom szó szerint lángokban állt és a látásom egyre homályosabb lett aztán minden el sötétült és a földön koppantam. El ájultam? Az gáz.

Keigo Takami

Az óráim végeztével azonnal legjobb barátomhoz indultam, hogy meg nézzem, hogy sikerült a kiss gyakorlása.
A terem elé érve az teljesen üres volt. Azonnal tudtam, hogy hova kell menni, megint nem tudta kezelni. A folyosókat végig szaladva néhány embernek neki is mentem de velük nem foglalkozva szaladtam tovább.

Ahogy a gyengélkedőhöz értem be rontottam oda és meg is láttam a fiút, az ágyon aludt
-Nem jöhet be- rivallt rám azonnal a nő de rá nem figyelve mentem közelebb a fiúhoz. Jobb karja teljesen be volt kötve, és ahogy láttam ezzel is csak ennyit tudnak csinálni.
-Kérem menjen ki pihenésre van szüksége- mondta a nő mire csak bólintottam. Persze majd aztán biztos egyedül hagyom. Alig fél óra múlva a nő el ment a kiss szobájába ezzel azonnal be is jutottam.
Le ültem a fiú mellé és figyeltem, ahogy alszik. Szemhéja alatt szeme folyamatosan mozgott, álmodik. Csak remélni tudtam, hogy valami szépet mert biztosan nem fogok bírni magammal ha fel kel. Pilláimat egyre nehezebbnek éreztem és kiss idő múlva már az ágy szélére is hajtottam fejem.

Todoroki Touya

Nem tudom pontosan mennyi időbe telt de végre tudatomnál voltam. Szemeim csukva voltak és úgy is tartottam őket. Jobb kezem bár nem annyira mint az előbb mégis fájt. Lassan nyitottam ki szemeimet és tekintetem azonnal a lábamnál alvó fiúra csúszott, nyála szó szerint fojt szájából amit most kivételesen aranyosnak találtam. Már nem küzdők a gondolataim ellen ha azt gondolom, hogy aranyos akkor aranyos és az agyam többi része fogja be.
-Todoroki-kun hát fel ébredt- jött be a nővér mosolyogva. Mondatára csak bólintottam egyet
-Az apja már türelmetlenül várja, hogy beszéljenek- mondatára szemem ki kerekedett és a lábamnál alvóra néztem aki még mindig elég mélyen szuszogott
-Azt mondta nem kíván találkozni senki mással így ha a fiú el megy ő csak akkor jön be- mondta mire bólintottam és kicsit meg is nyugodtam.
-Egyébként - nézett a fiúra a nő-Már egyszer ki küldtem de vissza szökött- mondta kuncogva mire csak el mosolyogtam magam és egy intés keretéiben ki is ment a nő az ajtón ezzel egyedül hagyva vele.
Nyála még mindig a friss takarón fojt amit nem tudtam meg állni a mosolygás nélkül.
Lassan nyúltam fejéhez majd kiss töprengés után bele nyúltam hajába. Szőke tincsei össze-vissza álltak. Lassan kezdett éledezni a fiú amit nyöszörgéssel jelzett felém. Kezem azonnal el húztam és magam mellé tettem.
-Jó reggelt- köszöntem neki mosolyogva. Fejét azonnal fel kapta és aggódva mért végig.
-Hogy vagy?
-Jól asszem- mondtam karomat vizsgálva amit fájdalom mentesen meg se tudtam mozdítani
-Jól?- kérdezte felháborodott hangon- Mondtam, hogy ne halj meg de azt gondoltam egyértelmű, az is hogy ne próbáld meg közelíteni.
-Ez csak a karom- mondtam zavartan, nem értettem mi ez a hirtelen aggodalom
-Nem ez már a második karod, aztán majd a lábaid jönnek? - kérdezte még mindig fel háborodva. Szemében aggodalom látszott és úgy méregetett engem a szemkontaktust kerülve
-Most mi a baj? - kérdeztem halkan és zavartan, ahogy tekintetét próbáltam el kapni
-Vigyázhatnál jobban magadra az van- hangja ideges volt úgy éreztem bármelyik percbe itt hagyhat
-Majd jobban leszek- kezdtem piszkálni nem fájó karomat és próbáltam kerülni tekintetét
-Nem leszel, az égések nem gyógyulnak be, és ahogy egyre többet próbálod egyre rosszabb lesz- hangja halk volt és ideges
-Soha nem érdekelt hogyan nézek ki- rántottam meg a vállam
-Nem erről van szó Touya- forgatta meg szemeit- Ez fáj neked, az hogy a végeredmény csúnya csak rosszabbá teszi de fájdalmat is okozol magadnak.
-Akkor mond meg- emeltem fel hangon mire végre fel vette a szemkontaktust velem - Mégis mit kéne tennem? Nem használni az erőmet? Én vagyok a családom szégyene nem tehetem ezt akármennyire is akarom. Nem állhatok le!
Nem válaszolt. A csend el uralkodott a helyiségben úgy tűnt ő meg nyugodott felszólalásomra
-Soha nem meséltél a családodról- suttogta miközben még mindig szemeimbe nézett
-Mert soha nem is akartam-válaszoltam és hátra dőltem az ágyon hátamat az ágy keretének támasztva.
-Miért? -kérdése ismét halk volt szemei pedig érdeklődést mutattak.
-Nem akarok róla beszélni- mondtam egyértelműen de úgy tűnt ez alkalommal nem tudom le ennyivel
-Bántottak téged? - kérdezte halkan
Nem tudtam mit válaszolhatnék, bántottak? Érzelmileg vagy testileg? Igazából mint kettő. Nem tudtam, hogy hogyan is válaszolhatnék erre a kérdésre szóval csak a paplanra meredve vártam, hogy magától le essen neki.

______________________________________

05.04.